Valentin-napi randevút adott egymásnak a két cég, de utóbbi csak nem állt kötélnek. Nem lesz új rekord az IT-cégek fúziójának történelmében.

2016-ban merült fel a felvásárlás ötlete a Broadcomban; ekkor kereste meg először a Qualcommot a vállalat. Az időzítés hátterében az állhatott, hogy az utóbbi felfutó ágban van, olyan területeken próbálja megvetni a lábát, mint a dolgok internete, az elektromos közlekedési járművek és így tovább. Még az adatközponti szerverek piacába is belekóstolt ARM-alapú Centriq 2400 lapkájával. Portfóliójának bővítésével pedig egyre nehezebb és nehezebb dolga van annak, aki meg akarja szerezni a vállalatot, hiszen ahogy egyre többet ér, úgy kell mind magasabb összeget kínálni érte.

Ugyan az első kör nem zárult sikerrel, de ez nem szegte a Broadcom kedvét. Tavaly ősszel 105 milliárd dolláros ajánlattal rukkolt elő, amivel már minden idők legnagyobb fúzióját produkálhatták volna a felek. A Qualcomm igazgatótanácsa mégis úgy döntött, hogy ragaszkodik a függetlenséghez, és visszautasította a Broadcom kéretlenül jött megkeresését. Paul Jacobs CEO mindazonáltal nem zárkózott el véglegesen minden ajánlat elől. A Qualcomm igazgatótanácsának vezetője szerint a felkínált összeg alábecsüli a vállalat mobiltechnológiában elért piacvezető pozícióját és a jövőbeni növekedés lehetőségeit.

Az elutasítás ellenére továbbra is optimista maradt a Broadcom az akvizíciót illetően. A vállalat vezérigazgatója, Hock Tan szintén nyilatkozatban üzent a nyilvánosságnak a történtekről. Eszerint még mindig hisznek abban, hogy vonzó ajánlatuk csábító lehet a Qualcomm részvényesei számára, és bátorítják őket papírjaik eladására. Tan közléséből kiderül, hogy az érintettek közül többen jelezték vágyukat a megbeszélések folytatására.

Elképesztő összegekre mondtak nemet

Február elején aztán újabb vételi szándékkal rukkolt elő a Broadcom. 10 dollárt rádobott részvényenkénti 70 dolláros ajánlatára, így már 120 milliárdnál járt a vételár. Az ügylet egyébként – ha összejött volna - az adósságok átvállalásával együtt a 145 milliárdot is elérhette volna. Ezt követően Valentin napon, február 14-én ültek le tárgyalni egymással a felek. Egészen mostanáig nem lehetett tudni, hogy miben állapodtak meg.

A minap azonban nyilvánossá vált a két cég közötti megbeszélés eredménye. Eszerint a Broadcom utolsó (utáni) ajánlatát is visszautasította a Qualcomm. Pedig előbbi tényleg nem fukarkodott: mint kiderült, már részvényenként 82 dollárnál járt az ajánlat, melyet azonban az utóbbi még mindig kevésnek tartott. A Qualcomm részvényeseinek vezetői ugyanis úgy tartották, hogy a Broadcomm továbbra sem veszi teljes mértékben figyelembe a vállalat növekedési potenciálját, és így a 82 dolláros részvényenkénti ajánlattal alulértékeli azt.

Ennél feljebb ugyanakkor a Broadcom már nem akart licitálni, és mivel a részvényesek nem engedtek, a megállapodás kútba esett. Pedig a vállalat igyekezett az antitröszt-eljárások méregfogát is kihúzni. A Qualcomm ugyanis előszeretettel érvelt amellett, hogy ha megállapodnak, de a törvényi szabályozások mégsem teszik lehetővé a fúziót, akkor pórul járnak. A Broadcom éppen ezért közölte, hogy ha emiatt nem sikerült nyélbe ütni a megállapodást, akkor 8 milliárd dollárnyi összeget fizet a bekebelezni vágyott cég tulajdonosai számára.

Nem csak a pénz, az ígéret is kevés volt

Azt is szemére vetették az ajánlattevőnek, hogy nem volt hajlandó részletesen belemenni abba, mik a tervei a Qualcomm licencpolitikának jövőjét illetően. Mint ismeretes, a vállalat már több országban is megégette magát azzal, hogy jogsértőnek nevezték piaci dominanciára törekvő gyakorlatát. Pedig bevételeinek nem elhanyagolható része származik saját szellemi tőkéjének licenceléséből, így ennek jövője egyáltalán nem lényegtelen szempont a cég életét tekintve.

A történtek ellenére a Qualcomm igazgatótanácsának vezetője azzal zárta a beszámolót, hogy noha az igazgatótanács döntése változatlan, de nyitottak a jövőbeni további egyeztetésekre. Vagyis, ha a Broadcomnak van még türelme tovább alkudozni és engedni a Qualcomm kéréseinek, talán mégis meg tudnak állapodni a felek.

Piaci hírek

Van az a pénz... Kivették a kínai App Store-ból a WhatsAppot és Threadset

Peking szerint a Meta két mobil appja nemzetbiztonsági aggályokat vet fel.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.