Az Apple vezérigazgatója a Salesforce éves rendezvényén osztott meg újabb gondolatokat arról, hogy mi a gond a felhasználói adatok gátlástalan begyűjtésére épülő modellekkel.

Egyesek ezt gondolják, hogy a mesterséges intelligencia és a gépi tanuló technológiák csak akkor működhetnek eminens módon, ha óriási adattömeg áll a rendelkezésükre, és részletesen kielemezhetik mindenki magánéletét. Ez azonban rossz kompromisszum, amibe nem is szabad belemenni – nagyjából így foglalható össze az Apple vezérigazgatója, Tim Cook álláspontja a felhasználói adatok kezeléséről, amelyet az idei Dreamforce konferencia keddi nyitónapján osztott meg a közönséggel.

A Salesforce éves rendezvényén a vállalat társ-vezérigazgatója, Marc Benioff beszélgetett az Apple első emberével, legelsősorban persze a két gyártó vállalati kultúrájáról és termékeiről. Mindennek során azonban a legkülönbözőbb témák kerültek terítékre a környezettudatos működéstől az adatbiztonsággal kapcsolatos aktuális kérdésekig. Tim Cook megnyilatkozásait pedig mindig nagy figyelem övezi, hiszen mindenki arra kíváncsi, mitől mehet ennyire jól az Apple-nek.

Az egyetemes fejlődés nevében ők járnak a legjobban

A beszámolók általában a személyes adatok védelméről szóló megállapításokat emelik ki, ami nem csak az egyik legfontosabb topiknak számít manapság, de az Apple vezérigazgatója rendszeresen ekézni szokta az adatgazdaság korában helyzeti előnyben lévő és azzal vissza is élő nagyvállalatokat. Ez a mesterséges intelligencia esetében sincs másként: az Apple Siri digitális asszisztensét például rendszeresen kritizálják korlátozottabb képességei miatt, ami azonban nem független attól sem, hogy a Google vagy az Amazon saját megoldásai milyen szoros integrációban működnek a társaságok más szolgáltatásaival.

Tim Cook korábban már több ízben is kifogásolta a szóban forgó technológiai multik "ipari mértékű" adatgyűjtési gyakorlatait, amelyeket rendszerint a fejlődés és az egyre jobb termékek feltételeként határoznak meg. Legutóbb éppen tegnap számoltunk be a Google és egy szintén amerikai egészségügyi szolgáltató közös projektjének legújabb fejleményeiről, amennyiben már az illetékes kongresszusi bizottság is az iránt érdeklődik, hogy milyen módon tárolják az érintett 150 millió ember érzékeny adatait, kiknek van mindehhez hozzáférése, és a páciensek vagy az ovosok miért nem kaptak tájékoztatást a dologról.

Ehhez képest az Apple mostanában minden lehetséges fórumon hangsúlyozza, hogy üzleti modellje nem támaszkodik a hirdetési szolgáltatásokra (vagyis a felhasználói adatok áruba bocsátására), és nem is igyekszik azon, hogy minél több információt szerezzen az ügyfeleliről. Ez a vállalat saját értékelése szerint is versenyhátrányt jelent a mesterséges intelligencia fejlesztésének amúgy is kiélezett versenyében, de a Siri és más megoldások kapcsán is lépten-nyomon azt emlegegtik, hogy nem kényszerítenek álságos választásokat a felhasználókra.

A termék biztonságát nem lehet ötletszerűen javítgatni

Cook az év elején a Time Magazine online felületén megjelent írásában is arra biztatta a fogyasztókat, hogy ne tolerálják a felhasználói profilokat felelőtlenül felhizlaló vállalatok tevékenységét, az ellenőrizhetetlenül szaporodó adatbiztonsági incidenseket és a digitális életük feletti ellenőrzés felszívódását. Máskor az európai GDPR-t méltatta, kijelentve, hogy a nagy mennyiségben felhalmozott személyes adatok kizárólag a megfelelő vállalatok gazdagodását szolgálják, a profitérdekek pedig megelőzik az adatvédelmi szempontokat.

Az a mostani beszélgetésben is felmerült, hogy a biztonság nem egy extra funkció, amit igény szerint be lehet építeni a kész termékekbe. Tim Cook megfogalmazásában a biztonság egy alapvető faktor, amelynek meg kell jellennie a termékfejlesztés teljes folyamatában. Szerinte manapság már mindenki jól láthatja, hogy mi történik, amikor a gyártók utólag, ötletszerűen kezdenek foglalkozni a biztonsági kérdésekkel: az ilyesmi egyszerűen nem működik, a biztonságra a tervezés során kell gondolni.

Bár az Apple vezérigazgatója ezúttal nem nevesített senkit, nehéz nem a Facebook lassan évek óta tartó vesszőfutására gondolni, amelyben az újabb botrányok csak újabb ígéreteket és foltozgatást eredményeznek. Cook szerint az Apple mindezzel szemben soha nem az első, hanem a legjobb akar lenni, és nem egy esetben kellett dacolnia a kísértéssel, hogy a piaci részesedés növelése vagy más, megszokott vállalati célok érdekében kompromisszumokat kössön ebben a kérdésben.

Az igazsághoz persze az is hozzátartozik, hogy a Dreamforce színpadán Tim Cook nem igazán kapott keresztkérdéseket: nem csak a gondolatait oszthatta meg a közönséggel különösebb ellenpontozás nélkül, de Marc Benioff például azt is elárulta, hogy évek óta nem használ számítógépet, mert az iPhone-ja mindent tud, hogy elirányítgasson vele egy 140 milliárd dolláros vállalatot. Az Apple és a Salesforce egyébként tavaly kezdett együttműködésbe annak érdekében, hogy a szoftvercég termékei és szolgáltatásai jobban működjenek az Apple eszközein. Az idei rendezvényen ezzel kapcsolatban jelentettek be újabb eszközöket, köztük a Siri és a Salesforce mobil alkalmazás integrált funkcióival.

Hirdetés
Biztonság

Hatott a felháborodás: nem mér egyéni teljesítményeket a Productivity Score

A Microsoft bejelentette, hogy visszavesz a funkcióból: mostantól csak szervezeti szinten ad összesített adatokat a produktivitásról.
 
Hirdetés
Jó hír: ehhez rendelkezésre állnak a megfelelő eszközök. Az általánossá váló távmunka még jobban ráirányította a figyelmet, hogy az adatok biztosítása nem csak a cloud szolgáltatók, hanem legalább akkora részben a megrendelők felelőssége is.

a melléklet támogatója a Servergarden

Nem általában a távmunkáé, hanem a mostani tipikus távmunka-helyzeteké. A szervezetek arra nem voltak felkészülve, hogy mindenki otthonról dolgozik.

Alapjaiban kell megújítani a biztonságról kialakított felfogásunkat

Tavaly január végétől megszűnt a Java SE 8 ingyenes frissítése, és a Java SE 11 sem használható ingyenesen üzleti célra. Tanácsok azoknak, akik még nem találtak megoldást. Hegedüs Tamás (IPR-Insights) írása.
Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizenegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2020 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.