Az elmúlt nyolc év legalacsonyabb nyereségét produkálta a vállalat mobileszközökkel foglalkozó részlege az akkumulátorhibás Note 7 miatt.

Habár a történtek után mindenki számított arra, hogy a Samsung harmadik negyedéves eredménye igen ramaty lesz, most mégis mellbevágó szembesülni azzal, mekkorát is bukott a dél-koreai konszernt a Galaxy Note 7 akkumulátorproblémáját. Pár hónapja még azt remélték a július-szeptember hónapokra eső időszaktól, hogy a tavalyihoz képest kicsivel nagyobb nyereségre tesznek szert – de nem így történt.

Az egész világra kiterjedő termékvisszahívás, és a megismételt visszahívás egyszerűen megzabálta a vállalat profitját. Nyilván az sem segített, hogy a Samsung kénytelen volt befejezni a termékvonal gyártását is, tehát nem csupán a már eddig eladott készülékek zömét kellett visszavennie, de újakat sem fog már értékesíteni.

Rekord alacsony számok

A fentiek hatása tükröződik vissza a számokban is, melyeket a vállalat szerdán tett közzé. Eszerint mindössze 4,5 milliárd dolláros nyereséget söpört be a vállalat a harmadik negyed során. Soknak tűnik? Az is, de bizonyos tekintetben nagyon elkeserítő adat. Ez a 4,5 milliárd dollár ugyanis 30 százalékos visszaesést jelent a tavalyi, hasonló időszakhoz képest, és az elmúlt két év legrosszabb negyedéves eredményét jelenti.

Még sokkolóbb a helyzet, ha csupán a vállalat mobil részlegének eredményét nézzük. Ennek nyeresége 88 millió dollárra esett vissza, ami 96(!) százalékos zuhanást jelent a 2015 harmadik negyedében elért eredményhez képest. Ezzel a Samsung mobileszközökkel foglalkozó divíziója az elmúlt nyolc év legrosszabb adatait produkálta.

Az éves bevétel is esett, 7,5 százalékkal, így 42 milliárd dollárt tudott felmutatni a Samsung ezen a téren.

Örülünk, Vincent?

Noha a fenti adatok igazán megdöbbentők, lehetett volna rosszabb is. A Note 7 visszahívások és a modell gyártásának leállítását követően arra figyelmeztetett a vállalat, hogy akár 5 milliárd dollárt is felemészthet a gyártási hiba fiaskója.

Ami viszont tényleg fáj a dél-koreaiaknak, hogy ezzel az okostelefonnal akarták megerősíteni piacvezető pozíciójukat a piacon. A Galaxy S3 2012-es megjelenése után a Samsung olyan mértékben tudta elkápráztatni a vevőket, hogy hamar nyertes pozícióba került, és öt, egymást követő negyedévben is rekord nyereségről számolhatott be.

Ez a lendület aztán megakadt. Ugyan a Galaxy S7 ismét megdobta az eladásokat, de a Note 7 sikerére is szüksége lett volna a vállalatnak ahhoz, hogy újra rekordot dönthessen. Utóbbi végül is összejött a Samsungnak, csak nem éppen úgy, ahogy tervezte.

Hogyan tovább?

Mindmáig nem ismert a pontos oka annak, miért hevült túl a Note 7-esek energiatároló telepe. A Samsung gyártási hibára hivatkozott korábban, de azt nem részletezte, miért gyulladhat ki egy-egy akkumulátor.

Tűzoltás gyanánt a dél-koreai konszern több lépést is tett a visszahívások és a gyártás leállítása után. Egyrészt felkínált 100 dollárnyi kártérítést az érintetteknek (amit egyesek keveselltek és csoportos pert indítottak a vállalat ellen), másrészt felkínálták annak lehetőségét, hogy a következő generációt olcsóbban vehetik meg.

Mert magáról a Note modellről nem mond le a Samsung; a Reuters értesülései szerint a következő évben meg fog jelenni - nyolcas szám alatt - a következő, remélhetőleg már nem heveskedő kiadás.

Piaci hírek

Lehet, hogy éppen most tesszük tönkre a Föld mágneses mezejét

A műholdcsordákat tenyésztő űrvállalkozók eddig is sikeresen kiakasztották néhány tudományterület képviselőit, de úgy tűnik, hogy a sornak még messze nincs vége.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.