Ami több mint 15 ezer milliárd forintnak felelne meg. 2017-ben a harmadával bővült a forgalom a két legnagyobb alkalmazásáruházban.

A mobil alkalmazások ökoszisztémájában mozgó SensorTower piackutató a múlt hét végén tette közzé 2017-es összefoglalóját. Ennek alapján az appokból származó összes bevétel (alkalmazásokon belüli vásárlások, előfizetések, prémium alkalmazások) tavaly már elérte 58,6 milliárd dollár volt a két legnagyobb alkalmazásáruházban, ami 35 százalékos éves növekedést jelent a 2016-os 43,5 milliárdhoz képest.

A felhasználók 38,5 milliárd dollárt hagytak ott az Apple App Store-ban, míg a Google Play ennek alig több mint fele annyit, 20,1 milliárdot szedett össze, nagyjából ugyanolyan arányú növekedés mellett. (Érdemes ugyanakkor azt is megjegyezni, hogy a Google szolgáltatása nincs jelen az irdatlan méretű kínai piacon.)

Elképesztő sok letöltés

Az appok első telepítésének száma 91,5 milliárd volt, vagyis 13,5 százalékkal több, mint a tavaly előtti 80,7 milliárd. Itt számszerűen és a növekedés ütemét tekintve is a Google Play vezet. Tőlük majdnem 68 milliárd alkalmazást töltött le első ízben egy-egy felhasználó, míg az Apple 28 milliárdot mutathatott fel.

forrás: SensorTower Store Intelligence


A nagyságrendet összefüggésbe helyezi, hogy a comScore szeptemberi közlése alapján a valamivel több mint 7,5 milliárd emberből 3,88 milliárd szokott kisebb-nagyobb rendszerességel fellépni a világhálóra, a felhasználók már több mint negyed része pedig kizárólag mobil készülékeken volt aktív világszerte.

Az Android vezető pozíciója a SensorTower szerint az Android magasabb telepített bázisának köszönhető a fejlődő piacokon, mint ahogy az is, hogy a Google letöltéseinek száma 16,7 százalékkal bővült 2016-hoz képest, az Apple ugyanakkor csak 6,7 százalékot növekedett. Ettől persze, ahogy a fentiekből kiderül, a jól jövedelmező nyugati piacokon stabil a helyzete.

A mobil játékokból származó bevételek a két alkalmazáspiacon és összesítésben is 30 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet, ami alacsonyabb tempót jelent a teljes piac növekedésénél, de a játékok még így is az appok forgalmának 82 százalékát adják.

Honnan jön a növekedés?

Mindez jól illeszkedik az Apple szintén nemrég napvilágot látott adataihoz. A vállalat ugyanis arról számolt be, hogy 2017-ben összesen 26,5 milliárd dollárt fizetett ki az iOS rendszer alá fejlesztőknek, ami a társaság 30 százalékos jutalékát tekintve nagyjából megfelel a SensorTower által közölt eredménynek.

A globális növeledést a különböző piackutatók szerint az ázsai piacok generálták. Kínában, Indiában és Délkelet-Ázsiában sorra dőltek a negyedéves rekordok; maga Kína már második éve a világ legnagyobb app-piacának számít. Az App Store és a Play áruház mellett egyébként több száz másik alkalmazáspiac működik világszerte, és a kínai szolgáltatók a hazai androidos piac nagyobbik részét már kézben tartják.

Mindzzel szemben Észak-Amerikában a felhasználók többsége, bár átlagosan még mindig a legtöbbet költi az alkalmazásokon keresztül, sokszor hónapokig nem tölt le újabb appot, vagyis az új termékeket itt már egyre kisebb eséllyel lehet sikerre vinni. A trendet a Sensor Tower statisztikája is jól mutatja: a Google telepített bázisa rohamosan növekszik ugyan, bevételeit tekintve azonban még nem sikerül csökkentenie az Apple-lel szembeni lemaradását.

Mobilitás

Teljes szellemmódot ígér McAfee újabb vállalkozása

Az informatika botrányoktól övezett örökifjú fenegyereke ezúttal egy lekövethetetlen mobilnetes szolgáltatással igyekszik megváltani a világot.
 
Már Budapesten is van olyan előadás, amit wifihálózat és mobiltelefon segítségével tettek interaktívvá.

a melléklet támogatója a TP-Link Magyarország

Nem általában a távmunkáé, hanem a mostani tipikus távmunka-helyzeteké. A szervezetek arra nem voltak felkészülve, hogy mindenki otthonról dolgozik.

Alapjaiban kell megújítani a biztonságról kialakított felfogásunkat

Tavaly január végétől megszűnt a Java SE 8 ingyenes frissítése, és a Java SE 11 sem használható ingyenesen üzleti célra. Tanácsok azoknak, akik még nem találtak megoldást. Hegedüs Tamás (IPR-Insights) írása.
Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizenegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2020 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.