A technológiai vívmányok iránt eddig is nagy érdeklődést mutató Adidas egy különleges futócipővel irányítja rá a figyelmet az additív gyártásban rejlő lehetőségekre.

Az új csuka az igencsak technológiai hangzású 4DFWD nevet kapta, ami a négy dimenzióra és az angol forward, azaz előre szóra utal. A sportszer a Carbon nyomtatási céggel közös munkában készül, mivel a cipő talpának jó részét 3D nyomtatással állítják elő.

A másfél évnyi fejlesztőmunkával megalkotott lábbelit a tervek szerint olimpiai atléták fogják az elsők között használni, a szélesebb közönség számára pedig augusztus közepétől lesz lehetőség a rendelésre. A két vállalat reményei szerint a 4DFWD lehet majd a legtöbb példányban eladott, 3D nyomtatással készült cipő a világon.

A talpban használt mintázat szintén alapos adatbányászat és elemzés eredménye. A végső változat 5 millió lehetséges elrendezés közül bizonyult a leghatékonyabbnak. A cél ugyanis az volt, hogy a futás közben lépésenként generált vertikális energiát minél hatékonyabban lehessen az előrehaladást segítő horizontális lendületté konvertálni. Az ideális kialakításhoz felhasználtak 17 évnyi atlétikai információt, valamint laboratóriumi és sportolókkal valós körülmények között végzett teszteket is.

További előnye a kialakításnak, hogy a rácsszerű mintázat nagyon hatékonyan nyeli el a fékező erőt, amelyet a láb talajhoz érése generál. Utóbbi az egyik legjelentősebb visszahúzó erő futásnál, így az, hogy ezt 23 százalékkal sikerült csökkenteni, mindenképpen komoly eredménynek számít. A rugalmasan tompító talp miatt a futók kényelmesebbnek is érzik a mozgást, ami hosszabb távok megtételénél lehet egy újabb piros pont.

Az Adidasszal partnerségre lépő Carbon vezetője szerint a termék rávilágít az additív gyártásban rejlő lehetőségekre, amely most már gond nélkül alkalmazható tömegtermékek előállításánál is. A kutatási eredmények pedig jó alapot adnak arra, hogy más területeken is kamatoztatni lehessen a 3D nyomtatásban rejlő egyedi előnyöket. A sportnál maradva ilyenre lehet példa a különböző védőfelszerelések, sisakok új generációjának előállítása, amelyek úgy lehetnek könnyebbek, kényelmesebbek, hogy közben viselőjüknek nagyobb védelmet biztosítanak.

Az úttörőknek nem mindig könnyű az élete

Az Adidas sok szempontból élenjáró márkának tekinthető, már ami a technológiai vívmányok beépítését illeti egy olyan iparágban, ahol alapvetően erre korábban nem igazán volt példa. A cég többek között 2015-ben felvásárolta a fitnessz alkalmazást fejlesztő Runtasticot, továbbá elsők között kezdett kísérletezni a 3D-nyomtatásban rejlő lehetőségekkel. Ebbe a sorba illeszkedett a Speedfactorynak nevezett gyáregységek 2016-os megnyitása is a németországi Ansbachban, illetve a tengerentúlon, Atlantában.

Ugyanakkor a járatlan utak felfedezése nem feltétlenül kockázatmentes. Erre szolgált egy példával az, hogy az említett szupergyárakat néhány év után kénytelen volt bezárni a cég, a termelést pedig átköltöztetni a gyártási költségek szempontjából egyébként is kedvezőbb ázsiai régióba.

A Speedfactory egységekben a munkafolyamatok túlnyomó többségét robotokra bízták. A gyártás automatizálását, decentralizálását és leginkább rugalmasabbá tételét elősegítő új típusú üzemektől nagyon sokat vártak, de kényszerű bezárás inkább azt mutatta, hogy mindenben nem sikerült megfelelni az előzetes reményeknek.

Konzumer tech

Lehet, hogy éppen most tesszük tönkre a Föld mágneses mezejét

A műholdcsordákat tenyésztő űrvállalkozók eddig is sikeresen kiakasztották néhány tudományterület képviselőit, de úgy tűnik, hogy a sornak még messze nincs vége.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.