Habár idén összességében erős növekedést jósolnak, a számítógépek, tabletek és mobilok együttes forgalma így is elmaradhat a 2019-es szinttől.

A koronavírus hatalmas eltéréséket indukált tavaly az informatikai eszközök egyes kategóriáinál. Miközben a tableteknél komoly, a személyi számítógépek esetében pedig valamivel mérsékeltebb ütemben ugrottak meg az eladások, az okostelefonoknál valóságos apokalipszist jelentett a pandémia és annak szerteágazó következményei. Hogy a dolog még árnyaltabb legyen, a szegmenseken belül az egyes szállítók is képesek voltak homlokegyenest eltérő pályát leírni.

Egy dolog viszont biztos, hogy darabszám szerint a fogyasztói infokommunikációs eszközök globális forgalma 2020-ban bőven elmaradt a tavalyelőtti szinthez képest. Az eladások bezuhanása természetesen abból jön, hogy immár jó ideje az okostelefonok képezik a három részkategória legnépesebb csoportját. És mivel ott kétszámjegyű volt a visszaesés, a tabletek és PC-k (azon belül is a notebookok) iránt megélénkülő kereslet ezt csak kozmetikázni tudta.

Igazi hullámvasút

A Statista friss adataiból mazsolázó Aksje Bloggen bejegyzése viszont nem a mennyiség oldaláról, hanem az összérték felől közelíti meg a témát. A jelenlegi állás szerint a három fenti terület idén globálisan 705 milliárd dollárt mozgathat meg, ami egészen szép, 8 százalékos éves növekedésnek felel meg. A képet ugyanakkor árnyalja, hogy tavaly megközelítőleg ugyanilyen arányban zsugorodott a piaci torta, amelyen a szállítók osztozkodhatnak. 2020-ban ugyanis csak 653 milliárd jött össze.

Ezzel persze csak folytatódott az a hullámvasút, amelyre jó pár éve "felült" a szektor. 2017-ben például a Gartner azt közölte, hogy az elért 665 milliárd dollárnyi összértékkel nőni tudott a piac, ám azt megelőzően egy fél évtizeden át csak mínuszok sorakoztak. A trendforduló egészen 2019-ig kitartott, amikor is már 712 milliárd dollárt áldoztak ilyen eszközökre a fogyasztók.

A koronavírus hozta közel 60 milliárdos visszaesést azonban a jelek szerint a viszonylag gyorsan felpattanó gazdaság sem képes tökéletesen ellensúlyozni. Ha beigazolódnak a Statista jóslatai, akkor a dollárban kifejezett idei forgalom kábé 7 milliárddal marad majd el a 2019-es eredménytől.

A mobilok felemelkedése

Az egyes részkategóriákat vizsgálva megint csak igaz lesz az, hogy ahány form factor, annyiféle út. A tavalyi évet végigszenvedő mobiloknál például már egészséges forgalomnövekedést remélnek, mint ahogy tovább bővülhetnek a laptopokból származó bevételek is.

A vesztesek oldalán az egyik szereplő már "régi motoros", mivel a hagyományos asztali gépek iránti kereslet már hosszú ideje évről évre egyre gyengébb. A 2020-ban valóságos reneszánszát élő táblagépes szektor viszont idén a Statista kalkulációja alapján már nem képes újrázni, és a gyártóknak be kell majd érni valamivel kisebb forgalommal.

A fenti folyamatok egyébként nagyjából változatlanul kitarthatnak az elkövetkező pár évben is.

Konzumer tech

Szintet lépett a DÁP: már mobilon is adhatunk-vehetünk autótí

Jelentős erősítést kapott a Digitális Állampolgárság Program, azaz a DÁP: a mobil alkalmazással már a használtautók adásvételét is 'le lehet papírozni' teljesen elektronikus úton.
 

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.