A Meta majdnem pontosan egy évvel ezelőtt mutatta be saját Twitter-klónját, ami egyfelől szépen fejlődik, másfelől nem világos, hogy milyen irányba.

Legutóbb tavasszal számoltunk be róla, hogy a Meta Threads alkalmazása a napi szinten aktív amerikai felhasználók számában már stabilan lehagyta első számú vetélytársát, az X-et (korábban Twitter), bár a havi aktivitást tekintve még lemaradásban van. Ahogy a Business Insider által idézett adatokból kiderült, a DAU (daily active users) áprilisi mutatóját tekintve a Threads napi 28 millió aktív felhasználót számlált a két közösségi csatorna legfontosabb piacán, szemben az X 22 milliójával, de a MAU (monthly active users) 100 milliós értéke még nem közelítette meg az X 135-140 milliós szintjét.

A különbség egyelőre világszinten is stabilnak tűnik: az egy évvel ezelőtt, 2023. július 5-én indított szolgáltatást a Meta vezérigazgatója, Mark Zuckerberg bejelentése alapján már 175 millió havonta aktív felhasználó látogatja, miközben az X még márciusban 550 milliós adatot közölt ebben az összefüggésben. Ráadásul az X tulajdonosa és irányítója, Elon Musk éppen szombaton dicsekedett el vele, hogy a felhasználóknak az oldalon eltöltött összes ideje csúcsot döntött az Egyesült Államokban – igaz, a harmadik felektől származó becslések pont ellenkező irányú trendet mutatnak.

A bevétel egy másik kérdés

Az Axios a Threads működésének első évfordulóján közölt összeállításából kiderül, hogy a Threads a kezdeti villámgyors felfutást és visszaesést követően már hosszú ideje egyenletesen növekszik, és az előző négy negyedévre rendre 100, 130, 150 és 175 milliós havi felhasználószámot jelentett. A lap szerint Zuckerberg a közelmúltban is arról tájékoztatta a befektetőket, hogy a Threads fejlődése az általa elképzelt pályán halad. Az általa korábban célul kitűzött 1 milliárd felhasználót egyelőre nehéz belelátni a szolgáltatásba, és a közösségi platformok sikere sem csak ilyen mutatókkal mérhető.

Ahogy a lap emlékeztet rá, az X vagy a TikTok a köztük lévő különbségek ellenére ugyanúgy a beszélgetések ösztönzésére koncentrál. Ezt bármilyen ellentmondásos módon is teszik, a lényeg mindkét esetben a tartalom ilyen irányú tálalása, ami a Threads esetében sokkal kevésbé nyilvánvaló. A "barátságosabb X-ként" reklámozott csatorna a jelek szerint nem kelt a versenytársakhoz hasonló szikrákat, főleg, hogy a felhasználók a Meta szerint is elsősorban szöveges posztokhoz használják – kérdés, hogy az ilyen elköteleződésből hogyan sikerül majd értelmezhető bevételt termelniük.

Közösség & HR

Imádják a San Franciscó-i utcai parkolóőrök a Waymo taxikat

Ezért aztán közel 600 büntetőcédulát gyűjtött össze a város utcáin cirkáló mintegy 300 önvezető taxi.
 

CIO KUTATÁS

AZ IRÁNYÍTÁS VISSZASZERZÉSE

Valóban egyre nagyobb lehet az IT és az IT-vezető súlya a vállalatokon belül? A nemzetközi mérések szerint igen, de mi a helyzet Magyarországon?

Segítsen megtalálni a választ! Töltse ki a Budapesti Corvinus Egyetem és a Bitport anonim kutatását, és kérje meg erre üzleti oldalon dolgozó vezetőtársait is!

Az eredményeket május 8-9-én ismertetjük a 16. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Mit tartogat a jövő ebben a rendkívül dinamikusan fejlődő környezetben?
Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.