Ha akarjuk. A neve Galaxy F lesz, és várhatóan márciusban érkezik az 5G-s Galaxy S10-zel együtt.

A Yonhap dél-koreai hírügynökség beszámolója szerint a Samsung 2019 márciusában adja ki a múlt szerdán San Franciscóban bemutatott hajlítható okostelefont. A hosszú ideje lebegtetett készülékről akkor annyi derült ki, hogy egy 7,3 hüvelykes, kettéhajtva pedig 4,6 hüvelykes képátlójú mobilról van szó, amely kettéhajtva is csak annyira vastag, mint egy kövérebb okostelefon – a prototípust azonban senki sem nézhette meg közelebbről, így maradtak a nézőtérről lőtt felvételek és a Samsung renderelt videói.

A mostani érteülések alapján a telefon neve Galaxy F lesz, talán az angol foldable (összehajtható) szóra utalva. A Yonhap szerint az új eszöz áráról egyelőre nem született döntés, de iparági elemzők 1700 dollár környékére (egészen pontosan 2 millió dél-koreai wonra, vagyis 1770 dollárra) becsülik. Ez nyilván erősen behatárolja majd a keresletet, bár a Samsung Electronics elnöke korábban mér elárulta, hogy a vállalat az első körben is legalább egymillió darabos tételt szállítana az új készülékből.

Mostantól az appokon múlik minden

A hírügynökség azt írja, hogy a Galaxy F egyszerre érkezik majd meg az 5G-s Galaxy S10 és S10+ modellekkel, és már a februári Mobile World Congress kiállításon közszemlére teszik, hogy a következő hónap közepe táján beindítsák az értékesítést is. Az új interfész sikere mindenki szerint nagyban függ majd az alkalamzásfejlesztőktől, akik a Samsung reményei szerint a következő időszakban előállnak majd mindenféle okossággal, hogy funkciókat (vagy általában: értelmet) adjanak az UI speciális kialakításának.

Ezen a kommentárok szerint nem csak a Galaxy F sikere, de közvetve a Samsung mobil részlegének helyzete is múlhat, miután az elektronikai vállalat mobilos üzletágának nyereségesség folyamatos csökken, nem utolsósorban az innovatívnak tartott eszközök vagy felhasználások elmaradása miatt. Bár az valószínűtlen, hogy a Galaxy F-ről jövő februárig ennél sokkal több kiderülne, az eddigi ismeretek alapján biztosan felbukkan majd egy nagy csomó videó, amely megpróbálja három dimenzióban vizualizálni a hajítható Samsung-telefonokat. Itt az egyik legelső példa:
 

 

Konzumer tech

Nem tetszik Moszkvának, hogy orosz appokat rakott ki alkalmazásboltjából az Apple

Az orosz Facebookként is emlegetett VK szerint pár napja mindenféle indok és előzetes jelzés nélkül tűntek el alkalmazásai az App Store kínálatából. A Kreml szóvivője ennek kapcsán arra biztatta honfitársait, hogy váltsanak Androidra.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.