Történelmi mélységbe süllyedtek a közösségi hálózat papírjai, miután kiderült, a cég sem reménykedik a felhasználói szám növelésében.

Látszólag nem is annyira borzasztó számokat közölt a Twitter legutóbbi negyedévéről, ám a befektetőket nem hatotta meg a sok kétszámjegyű növekedést mutató sor. A felhasználói bázis jelentős bővülésének elmaradása, és főleg a borús rövid távú kilátások miatt történelmi mélységbe süllyedtek a cég papírjai.

Valami van, de ez nem elég

A közösségi hálózat június végén zárt második negyedéve 502 millió dolláros forgalmat produkált. Ez pedig komoly, több mint 60 százalékos növekmény az egy évvel ezelőtti állapothoz képest. A képet viszont rögtön sötétebbre festi, hogy a bevételnövekedés nem párosult a profitabilitás gyökeres javulásával. A mintegy 137 millió dollárra rúgó nettó veszteség alig valamivel jobb, mint a tavaly ilyenkori egyenleg. Igaz, az egyszeri tételektől megtisztított nyereség már kedvezőbb folyamatokra utal, hiszen a tavalyi plusz 14,6 millió után most 48,5 millió jött össze.

A Twitterhez hasonló, fiatal internetes cégeknél első körben ugyanakkor nem feltétlenül a profittermelés a lényeges kérdés. A befektetőket leginkább a felhasználói bázis folyamatos és erőteljes emelkedése nyugtatja meg. Ebből a szempontból azonban nagyon rosszul mutatnak az adatsorok. A 316 milliós havi aktív tábor egyrészt eltörpül a rivális Facebook 1,5 milliárdos bázisához képest. Az éves növekedés ugyan még kétszámjegyű (15%), de a negyedéves összehasonlításban már 3 százalékot sem tudott hízni a közösség.

Hogy mennyire komoly falba ütközött a cég, arról maga a Twitter pénzügyi vezetője számolt be a jelentést kísérő kommentárjában. Anthony Noto üzleti körökben meglehetősen szokatlan nyíltsággal beszélt arról, hogy a befektetők nem számíthatnak "fenntartható és jelentős növekedésre" a felhasználói szám tekintetében. Sőt, még azt is kimondta, hogy a termék használata továbbra is túlságosan bonyolult.

Irány a mélység!

Ezek után nem volt meglepő, hogy az utóbbi hétben amúgy is látványos, körülbelül 15 százalékos visszaesést mutató részvényárfolyam újabb zuhanásba kezdett. Az egy nap alatt elkönyvelt 5 százalékos csökkenés pedig elég volt ahhoz, hogy a 2013 novemberében tőzsdére lépő vállalat részvényei történelmi mélységbe, 29 dollár környékére essenek.
 

A Twitter-papírok a 2013 novemberi árfolyamnál 30, a csúcsértéknél 60 százalékkal állnak gyengébben


A Twitternél persze nem csak a felhasználói bázis befagyása utal a gondokra. Például Dick Costolo vezérigazgató nagy hirtelenséggel bejelentett távozása nem éppen a megfontoltan vezetett vállalat képét sugározta. Ráadásul nem elég, hogy még nincs is meg az új első ember, de az utóbbi napokban több fontos beosztásban dolgozó vezetőről is kiderült, hogy veszi a kalapját. Ezek a hírek indították meg az elmúlt héten tapasztalt árfolyamesési lavinát.

Próbálkoznak, de nem működik

Pedig a Twitternél igazán sok mindent megpróbáltak. Nagyon sokat fejlesztettek az elmúlt időszakban, új termékeket, bevételi forrásokat vezettek be. Viszont ezek közül egyik-másik nem teljesített úgy, ahogy remélték. Alig néhány hete pedig bejelentették a Project Lightning elnevezésű funkciót, amely a fontos eseményekhez, történésekhez kötődő, nagy képekkel és videókkal operáló új elem lenne, ami az appokban, a netes felületen, sőt, akár más alkalmazásokban jelenne meg.

A lényeg viszont változatlan maradt, és ezt a pénzügyi igazgató maga is kimondta: a termék egyszerűen túl bonyolultan működik ahhoz, hogy szélesebb rétegeket lehessen megnyerni vele. Ahogy egy megszólaltatott elemző frappánsan megfogalmazta: a mamám most sem érti, mi az a hashtag; azzal viszont tökéletesen tisztában van, mit jelent a lájkolás. 

Közösség & HR

MI-vel védenék a britek az internetre szabadított óvodásokat

Az illetékes hatóság felmérése szerint egyre több kisgyerek jelenik meg a világhálón, akiknek a szülei is egyre nagyobb szabadságot engednek a digitális térben.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.