A piaci elemzések azt mutatják, hogy óriási tempóban kezdett növekedni a Ryzenek részesedése, miközben az Intel ugyanilyen visszaesést tapasztalt.

Nagyjából 2006 eleje óta szinte folyamatosan esett az AMD x86-os processzorok piacán elért részesedése. Több mint tíz éve bizonyos területeken még majdnem sikerült egyensúlyba kerülnie az Intellel, de aztán jött a bukórepülés. Ez a trend fordult most meg.

Méghozzá nem is akárhogy!

A PassMark Software benchmark alkalmazása sok ezernyi processzor teljesítményét méri nap mint nap. Az ezekből összeállított jelentések szépen kirajzolják az asztali és mobil számítógépek, az x86-os processzorok piacát uraló trendeket. A tavalyi évben volt olyan időszak, amikor az Intel elképesztő fölényben volt: a nagyobbik chipfejlesztő vállalat a teljes piaci torta 80 százalékát tudhatta magáénak, az AMD pedig becsúszott 18 százalék alá.

Ez a trend fordult meg azt idén (lásd lenti grafikonunkat). Már az első negyedévben is erősödött kicsit az Advanced Micro Devices (18,1 százalékra), de a harmadik negyedév elejére 26,2 százalékra ugrott az AMD részesedése. A folyamat értelemszerűen együtt kellett járjon az Intel visszaesésével: az Andy Groove alapította vállalat a korábbi csúcshoz képest jelentősen alacsonyabb eredményt hozott. 73,8 százalék volt a chipgyártó x86-os processzorok piacán elért részesedése július elején.

Ezzel a tempóval az AMD elméletileg egy-két év alatt le tudná dolgozni a mintegy 10 év alatt összehozott lemaradását.

Végre újra verseny van

Nem szabad azonban elfelejteni, hogy a fenti grafikon nem értékesítési adatokat ábrázol. Ráadásul elsősorban azon felhasználók konfigurációjáról szolgál információval, akiknek számít számítógépük teljesítménye, szeretik tudni, mekkora nyers erő lakik a ház alatt, ezért szívesen mérik fel azt független szoftverrel. A legtöbb irodai gépnél viszont teljesen felesleges benchmarkot futtatni, és ez valószínűleg kicsit inkább az Intel javára billenti a mérleget.

Ugyanakkor azt nagyon szépen jelzi, hogy a belépőszint feletti szegmensekben játszók figyelme mennyire az AMD, pontosabban annak új processzorai felé fordult. A Ryzen 7 (mint csúcskategóriás CPU) és Ryzen 5 (a középkategóriába szánt lapka) egyértelműen pozitív kritikákat kapott. És nem csak teljesítményük miatt, hanem azért is, mert végre újra beindították a versenyt az x86-os processzorok piacán.

Az Intel - agresszív versenytárs híján - az utóbbi években elkényelmesedett kicsit; pontosabban inkább más területekre -  például 15,3 milliárd dollárért vásárolta be magát az önvezető autók piacára - koncentrált. Az újabb és újabb Core chipek csak minimális előrelépést hoztak teljesítmény és fogyasztás tekintetében, és a processzorba integrált grafikus vezérlő sem mutatott bődületes fejlődést az elmúlt néhány évben.

Az idei az AMD éve lesz?

Ez a tehetetlenség egy darabig még nyilván korlátozni fogja az Intelt; a gyártó egyelőre árcsökkentéssel reagált a feléledő konkurenciára. Ám, ha felpörög a fejlesztés (és ezalatt nem az „ezermagos” szörnyek – igaz, erre az AMD is hajlamos - köztudatba dobását értjük), akkor előbb-utóbb megállhat az AMD menetelése.

Jelenleg azonban még teljes pályás letámadásban van a vállalat. A fentieken túl ugyanis küszöbön áll a belépőszintű Ryzen 3 processzorok bemutatkozása, ami az árérzékeny felhasználókat mozgathatja majd meg. Emellett a vállalati felhasználóknak is kedvez a cég Ryzen Pro-jával. És akkor még nem is említettük a Radeon RX Vega videovezérlőt, mely a grafikus fronton indul csatába (igaz, itt már inkább az Nvidia a kihívott fél).

Piaci hírek

A Temuról szólt az első negyedév a hazai e-kereskedelemben

A hazánkban alig több mint fél éve megjelent kínai webshop mellett nehéz labdába rúgni a magyar kereskedőknek - derül ki egy ma közzétett kutatásból.
 
Vészesen közelít a június vége, ameddig minden érintettnek el kell indítania a NIS2 alkalmazásba vételét. Az idén és jövőre is számos teendőt kell elvégezni, mutatjuk a pontos menetrendet.

a melléklet támogatója a Balasys IT Zrt.

Hirdetés

Biztonságos M2M kommunikáció nagyvállalti környezetben a Balasystól

A megnövekedett támadások miatt az API-k biztonsága erősen szabályozott és folyamatosan auditált terület, amelynek védelme a gépi kommunikáció (M2M) biztonságossá tételén múlik.

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.