A finn cégnél láthatóan zajlik az élet. Megbízható források szerint három német autógyár veszi meg a térképes üzletágat, míg egy másik pletyka egy jövő héten bemutatandó virtuálisvalóság-eszközről mesél.

Papírforma szerint alakulhat a Nokia térképszolgáltatásáért megindult vásárlói verseny. Lapértesülések szerint a korábban is esélyesnek mondott német autógyártó trió veheti meg mintegy 2,5 milliárd euróért a Here üzletágat. A finn vállalat másik diviziója mindeközben egy titokzatos virtuálisvalóság-eszközön dolgozik, amelynek jövő héten lehet a bemutatója.

Kizárnák a techcégeket az autógyártók

Ha minden igaz, az Audi, a BMW és a Daimler közösen dobja össze a Nokia üzletágának átvételéhez szükséges összeget. A belső források szerint ugyan a szerződésre még nem került aláírás, de állítólag már csak apró részleteken megy az egyeztetés, és napokon belül hivatalossá válhat az üzlet.

A németek rögtön áprilisban képbe kerültek, amikor kiderült, hogy a Nokia megválna a Microsoft-üzlet után megmaradt három egysége közül a legkevésbé fajsúlyostól. Akkor azonban még ott volt a listán az autómegosztásban utazó Uber is. Utóbbi a kínai techóriás Baiduval akarta megszerezni a részleget. Az azóta eltelt hetekben viszont több más céget hoztak még hírbe érdeklődőként, köztük a Google-t és az Apple-t is.

Úgy tűnik, végül a német autógyártók győztek. Számukra két okból lehet értékes a most megszerzett tudás. Egyrészt az önjáró autók fejlesztéséhez elengedhetetlenül szükséges egy pontos, valós időben használható térképszoftver. Másrészt pedig az autós cégek szeretnék elkerülni, hogy előbbit egy külső partner adja, ami túlságosan nagy függőségi viszonyt hozna létre. 

A német autógyártók egyébként nem akarják maguknak kisajátítani a rendszert, és ha valóban hozzájuk kerül a Here, akkor az értesülések szerint igyekeznek majd más gyártókat is rávenni arra, hogy szálljanak be a rendszerbe. A szoftver által szolgáltatott adatok ugyanis annál használhatóbbak, minél több járműben működnek majd.

Jövő heti meglepetés

Szinte órákon belül egyébként egy teljesen más témában is felmerült a Nokia neve. Szintén pletykaszinten kezelendő értesülések alapján arra lehet következtetni, hogy a cég jövő héten egy új eszközzel rukkol elő. A rejtélyes termékről egyelőre csak annyit lehet tudni, hogy a virtuális valóság (virtual reality - VR) technológiára épül.

Egyelőre ennél sokkal többet nem is lehet tudni az újdonságról, tehát csak annyit lehet mondani, hogy a finnek láthatóan erősen próbálkoznak, hogy újra felkerüljenek a konzumerpiaci térképre. Miután a Nokia a teljes mobilos részlegét eladta a Microsoftnak, a finnek először a tajvani Foxconn segítségével egy táblagépet villantottak, majd nemrégiben azt is megerősítették, ha különleges kunstrukcióban is, de visszatérnek az okostelefonok piacára. Ez viszont legkorábban csak jövő ősszel történhet, úgyhogy előtte még minden bizonnyal meglátjuk, hogy vitézkedik a cég a virtuális valóságban.

Piaci hírek

Lehet, hogy éppen most tesszük tönkre a Föld mágneses mezejét

A műholdcsordákat tenyésztő űrvállalkozók eddig is sikeresen kiakasztották néhány tudományterület képviselőit, de úgy tűnik, hogy a sornak még messze nincs vége.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.