A közösségi hálózat egy sor újítással igyekszik lenyugtatni a morgolódó befektetőket. A következő hónapokra ígért fejlesztések célja a tábor növelése és a meglévő felhasználók aktivizálása.

Valóságos fejlesztéscunamit igér a Twitter az elkövetkező hónapokban. A bejelentésre tegnap került sor a cég első alkalommal megtartott Analyst Day nevű rendezvényén. Ezen a vállalatot vezető Dick Costolo igyekezett meggyőzni az aggodalmaskodó befektetőket és a növekedési lehetőség miatt aggódó elemzőket, hogy világos stratégiával és cselekvési tervvel rendelkeznek a hálózat további kiterjesztésére.

Félmilliárdos lehetőség

A probléma gyökerét az adta, hogy a Twitter egy ideje nem képes növekedni, a 300 milliós aktív felhasználói tábor egyesek szerint nehezen áttörhető szint. Ezt maga Costolo sem tagadta, hiszen prezentációjában 284 millió havi szinten aktív felhasználóról beszélt. Ugyanakkor kiemelte, hogy a Twitter és az érdekeltségi körébe tartozó oldalakra több mint félmilliárd egyedi látogató néz be, ám ők a hálózatba történő regisztráció vagy belépés nélkül nézik meg például a beágyazott twitteket. Csak a Twitter főoldalára 125 millióan jutnak el havonta úgy, hogy onnan érdemi akció nélkül távoznak. Többek között az ő megnyerésük lehet a további fejlődés kulcsa.

Az új hallgatóság megnyerésére és a veteránok aktivitásának serkentésére bejelentett fejlesztésáradattal nyilván azt a képzetet is igyekeznek eloszlatni, miszerint a cégen belül igen nehezen veszi rá magát a vezetőség a változtatásra. Igaz, azt azért nem lehet mondani, hogy semmi nem történik, hiszen csak az elmúlt néhány hónapban elkezdték a tesztjét egy finomhangolható, kisvállalatokra szabott hirdetési rendszernek, illetve a twitteken belüli vásárlásnak.

Mindent a kedves felhasználóért

A most bejelentett újítások azonban első körben nem a pénzről szólnak, sokkal inkább a felhasználók "jólétéről". Ezek közül immár többről konkrét információk és képernyőképek is napvilágot látott. 

A felhasználót bejelentkezéskor az elmúlt néhány óra legfontosabb(nak vélt) twittjeivel informálják

A Timeline Highlights funkció a közvetlen közelmúlt eseményeire igyekszik majd felhívni a belépő twitterezőket, de mellette indul az Instant Timeline is. Ez utóbbi az újoncok beilleszkedését kívánja segíteni azzal, hogy azonnal tartalmat mutat a felhasználónak, még mielőtt ki kellene keresni az érdeklődésnek megfelelő Twitter-felhasználókat és beállítani azok követését. Ez azoknak is hasznos lehet a cég szerint, akik régóta nem használták a szolgáltatást, és ezért kicsit elavult idővonallal rendelkeznek. Például lehet, hogy az egy-két évvel ezelőtt követésre állított emberek, csatornák már nem aktívak.

Bár már korábban is voltak kísérletek a kiemelt jelentőségű hírek kiemelésére, most jön a globális kiterjesztés és a bővített funkcionalitás

Jövőre már a Twitteren belül is megoldott lesz a videók készítése, szerkesztése és megosztása. Az új videós funkció nem összetévesztendő a hatmásodperces videókkal operáló Vine-nal, amelyet egyébként még élesítése előtt felvásárolt a Twitter bő két évvel ezelőtt.

Szintén nagy lökést kaphat a hálózaton belül folytatott azonnali üzenetküldés. Costolo ígérete szerint a funkcionalitás jelentős bővítésére kell készülni. Ennek egyik eleme például, hogy a twittek direkt üzenetekben is meg lehet majd osztani. Ezt egyébként már jövő héten kipróbálhatják a twitterezők.

Bevétel van, profit nincs

A bejelentéseket egyébként jól fogadták a befektetők. A részvényárfolyam jelentősen, több mint 7 százalékot erősödött a hírek után. Ez rá is fért az egy éve tőzsdén forgó papírokra, hiszen ugyan a bevezetést követő hónapokban a nyitó árfolyam majdnem háromszorosára kapaszkodott az ár, de azt követően jelentős zuhanás következett.

Az árfolyamesésnek a nyári negyedéves jelentés tudott megálljt parancsolni. Ebben a vártnál jobb forgalomról tudott beszámolni a Twitter, így a papírok annak ellenére emelkedtek, hogy a cég továbbra is masszív veszteséget termel. Igaz, az egyszeri tételek kiszűrésével már némi profitot is látni lehetett, ami még sehol nincs a Facebook pénznyomdájától, de azért a jó irányba tett lépésnek tekinthető.

Közösség & HR

Lehet, hogy éppen most tesszük tönkre a Föld mágneses mezejét

A műholdcsordákat tenyésztő űrvállalkozók eddig is sikeresen kiakasztották néhány tudományterület képviselőit, de úgy tűnik, hogy a sornak még messze nincs vége.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.