A klasszikus projektmenedzsment-megközelítésben, így az IT-projekteknél is, a hatókör (scope), az idő és a költség egyensúlyára törekszünk. Azonban ez a megközelítés gyakran kevés: hiába készül el a szoftver időre és költségen belül, ha nem illeszkedik a szervezet folyamataiba, vagy nem hozza a várt hatékonyságnövekedést. A valódi sikerhez ezért szükség van egy negyedik dimenzióra is: a mérhető üzleti értékre.
A 4D Softnál hisszük, hogy a sikeres digitális megoldások alapja nem pusztán a technológia, hanem annak üzleti kontextusba helyezése. Mérhető üzleti eredmény csak akkor érhető el, ha a technológia döntések a stratégiai célokat szolgálják, és a megoldások a valós körülményekhez alkalmazkodva születnek meg. Tapasztalataink szerint a megvalósítás során az egyik legnagyobb kockázatot az üzleti és IT-oldal közötti kommunikáció jelenti. Éppen ezért minden projektünket az üzleti cél pontos meghatározásával indítjuk. A legfontosabb kérdés számunkra nem az, hogy mit fejlesztünk, hanem az, hogy miért. Milyen üzleti célt támogat az adott digitális megoldás: költségoptimalizálást, ügyfélélmény javítást, vagy a portfólió bővítését? Számunkra a mérhető üzleti eredmény a legmagasabb prioritás, így ezt a dimenziót a klasszikus projekt háromszög fölé helyezzük. Ez a szellemiség testesül meg vállalatunk – 4D Soft – nevében is.
Jövőállóság: válasz a holnap kihívásaira
A digitális világban az egyetlen állandó a változás. Ami ma innovatív, az holnapra alapkövetelménnyé válik. A 4D Soft filozófiájának központjában a jövőállóság áll, ami nálunk nem egy divatos marketinges hívószó, hanem egész működésünket átitató gondolkodásmód.
Moduláris és nyitott architektúra: Rendszereinket úgy építjük fel, hogy ne váljanak technológiai zsákutcává. Rugalmasan bővíthetők és integrálhatók, így partnereink biztosak lehetnek abban, hogy a mai fejlesztés évek múltán is kiterjeszthető és fenntartható marad.
Tanuló rendszerek és felhasználói fókusz: A jövőállóság záloga a felhasználó. Olyan megoldásokat szállítunk, amelyek a visszajelzések alapján finomhangolhatók, így a rendszer együtt fejlődik a külső (szervezeti, piaci, szabályozási) igényekkel.
Technológiai agnoszticizmus: Az ismert mondás szerint, "akinek kalapács van a kezében, minden problémát szögnek lát". Mi azonban nem egyetlen technológiát erőltetünk minden helyzetre, hanem széles módszertani eszköztárunkból választjuk ki az adott üzleti célhoz leginkább passzoló megoldást.
End-to-end partnerség: a stratégiától az üzemeltetésig
A szakértő partnerség a 4D Soft csapata számára nem csupán szoftverfejlesztés, hanem tanácsadói szerepvállalás. Ügyfeleinket a teljes digitalizációs folyamaton végigkísérjük, a legelső stratégiai ötlettől a hosszú távú üzemeltetésig. Több mint 35 év hazai és nemzetközi tapasztalatára támaszkodva olyan kompetenciákkal rendelkezünk, amelyek minőségi, átlátható és fenntartható megoldásokat eredményeznek.
Kompetenciáink a teljes életciklust lefedik:
Ügyfeleink számára olyan digitális iránytűt biztosítunk, amely mérhetően támogatja őket stratégiai céljaik elérésében. Hiszünk abban, hogy a több mint három évtizedes szakmai múltunk és a negyedik dimenzió iránti elkötelezettségünk garancia a fenntartható növekedésre.
Lépjen szintet üzleti megoldásaival és váltson jövőálló szemléletre!
Ismerje meg sikertörténeteinket!
A jövőálló digitális megoldások sikere az üzleti értékteremtésben mérhető
Az informatikai fejlesztések gyakran technológiai kérdésként jelennek meg, pedig egy kódsor vagy digitális megoldás önmagában soha nem lehet végcél. A 4D Soft több mint 35 éve ennek szellemében fókuszál a projektek negyedik dimenziójára: az üzleti értékteremtésre.
A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal
Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!
CIO kutatás
Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?
Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.
Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!
Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.
Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?