Közel negyedével növelte bevételeit az előző év azonos időszakához képest, és a tőzsdén is szárnyal a vállalat.

Ahogy Microsoftnál, úgy az Alphabetnél is alulbecsülték az elemzők a vállalat várható negyedéves teljesítményét. A szeptember 30-ával zárult háromhavi időszakban az előzetes várakozásokhoz képest félmilliárd dollárral több, 27,8 milliárd dollár bevételt jelentett a Google anyavállalata. Ez 24 százalékkal több, mint egy éve, amikor 22,5 milliárd dollár bevételt számolhatott el. A működési eredmény 7,8 milliárd lett, ami 28 százalékos növekmény éves összevetésben, míg a nettó profit meghaladta a 6,7 milliárdot, szemben a tavalyi 5 milliárddal, ami 33 százalékos növekedést jelent.

A hirdetések hozzák a pénzt

A bevételek összetételében első blikkre nincs komolyabb változás: a pénz továbbra is a hirdetésekből jött, valamivel több mint 24 milliárd dollár, azaz minden más összesen 3,8 milliárdot termelt. Ennek zömét – 19,7 milliárd dollárt – továbbra is a saját oldalak forgalma hozza. Ez 23 százalékkal nőtt tavalyhoz képest. Ugyanakkor a partner weboldalakon keresztül (Google Network Members) is nőtt 16 százalékkal, így meghaladta a 4,3 milliárd dollárt. Ruth Porat, az Alphabet pénzügyi vezetője ezzel kapcsolatban az AdMob egyre nagyobb szerepéről beszélt az elemzői konferenciahíváson.

Ezzel kapcsolatban Porat beszélt a TAC (Traffic Acquisition Cost) növekedéséről is. A költség növekedésének oka elsősorban arra vezethető vissza, hogy a vállalat egyre többet kényszerül költeni arra, hogy például a böngészőkben keresője legyen az alapértelmezett.

Bár jól látható, hogy a hirdetési bevételekhez képest minden más aprópénzt hozott, nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy épp az egyéb bevételek nőttek a legnagyobb legnagyobb mértékben. Az "egyéb bevételek" soron tavaly 2,4 milliárd dollár szerepelt, idén pedig 3,4 milliárd, ami 40 százalékos növekményt jelent.

Ebben a kategóriában olyan területek vannak, melyek sok esetben az ökoszisztéma fejlesztéséhez kellenek, mint például a Google Pixel vagy a Play Store, de itt számolják el a felhőszolgáltatásokból származó bevételeket is. A vállalat vezérigazgatója, Sundar Pichai ezeken a területeken további fejlődést ígért, belengette azt is, hogy mind a külkereskedelmet, mind a hardverfejlesztést tovább fogják erősíteni.

 
Alphabet pénzügyi eredmény, 2017 Q3
Infogram


Egyelőre azonban pénzügyi szempontból marginális minden olyan projekt – például az okosotthon eszközök (Nest), a Home vagy az önvezető járműves projektet vivő Waymo–, ami a hirdetési üzleten túl van. Így könnyen elviselhető, hogy ezek sok esetben veszteséget termelnek: összesen mintegy 810 milliós működési veszteség mellett 300 milliót hoztak.

Beérett a racionalizálás

Az utóbbi években az Alphabet igyekezett az innovációs projektjeit igyekezett racionalizálni. Tavaly több olyan intézkedést is hoztak, amelynek az volt a célja, hogy ezeket a projekteket vagy saját lábra állítsák, vagy nagyon visszafogják. Sorozatos technikai gondok miatt megszorításokat vezettek be a Nestnél, aztán visszanyesték a Fiber projektet. Tavaly év végén pedig az önvezető gépjárművek fejlesztésében is komoly irányváltást történt: kiszervezték önálló cégbe, a Waymóba, és egyre világosabbá vált, hogy az Alphabet nem akar autógyártásba fogni, hanem megmarad annál, amihez a legjobban ért, szoftveres cégnek.

Bár a vállalat bevételeinek több mint fele (közel 13 milliárd dollár) továbbra is az USA piacáról jön,  minden régióban nagyot erősödött a vállalat. Az amerikai után az EMEA régió a legerősebb (9,1 milliárd dollár). Ehhez képest az APAC térség (Ázsia, Csendes-óceán térsége) együttesen is 5,7 milliárd bevételt hoz. Távlatilag ezen a piacon a legrosszabbak a vállalat kilátásai, hiszen pont azon a területen, amelyen az Alphabet is a legerősebb, a kínai cégek piacvezető pozíciója megingathatatlannak tűnik Kínában, ráadásul élvezik a kínai gazdaságpolitika teljes támogatását is egy olyan belpiacon, amelynek mérete összevethető a globális piacokkal.

Piaci hírek

Minden tizedik embernek mennie kell a Teslától

Hamarosan több mint tizennégyezer embernek kell új állás után néznie világszerte.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.