A Samsung és az Apple egyeduralma továbbra is töretlen, a Huawei a harmadik.

Külön-külön már részleteztük, hogy a gyártók milyen negyedévet produkáltak: a Samsung továbbra is lendületben, az Apple meglepetések nélkül hozta a kötelezőt, a Nokia lépésről-lépésre halad előre, az LG pedig hálás lehet a mobil részlegnek. A Strategy Analytics hasonló időszakra vonatkozó adatai megerősítik azt, amit az eddigiekből sejteni lehetett: a smartphone piac feltartóztathatatlanul nyomul előre.

Samsung-Apple hegemónia

A világszerte leszállított okostelefonok száma a harmadik negyedévben 45 százalékkal nőtt a tavalyi adatokhoz képest, ami 251 millió készüléket jelent a 2012-ben produkált 172,8 millióhoz képest. Az elemzők szerint ez volt az első olyan negyedév, amikor a gyártók meghaladták a negyedmilliárdos számot, és az is most fordult elő először, hogy a leszállított mobilok 60 százaléka az „okos” kategóriába tartozik. Linda Sui, a Strategy Analytics senior elemzője szerint az erőteljes növekedés a fejlett piacokon az LTE, a fejlődő országokban pedig a 3G-s készülékek iránti igénynek köszönhető.

Az éllovasok személye változatlan: a Samsung toronymagasan vezeti a mezőnyt 35 százalékos részesedéssel. A vizsgált negyedév alatt leszállított 88,4 millió készülékből jelentős részt vett ki a Galaxy S4, illetve a Note 3, de ez eredményhez nagyban hozzájárult az olcsó kategóriát erősítő Galaxy Y is. Az Apple második helye is stabil, főleg annak fényében, hogy az új modellek, főleg az iPhone 5s miatt jelentősen sikerült növelni a mobil eladásokat. Ez erre a negyedévre 33,8 millió eladott mobilt jelent, a cupertinóiak részesedése azonban ennek ellenére 16-ról 13 százalékra csökkent 2012-höz képest.

Egy kupacban a kínai gyártók

A harmadik helyre szoros küzdelemben a kínai Huawei futott be. A távközlési berendezések piacán is jelentős pozícióval bíró cégnek épphogy sikerült megelőzni az LG-t. A leszakadás tetemes az első két helyezetthez képest, így 12,7 millió eladott okostelefon is elég volt a bronz éremhez. A tendencia azonban feltétlenül kedvezőnek tűnik a Huawei számára, hiszen a tavalyi harmadik negyedévéhez képest (7,6 millió darab készülék) komoly ugrást hajtott végre a vállalat. A képet árnyalja az a körülmény, hogy az eladásokban jeleskedő P6, illetve G610 modellek elsősorban a hazai, kínai piacon voltak kelendőek, vagyis az európai és amerikai áttörés még várat magára.

A ranglista negyedik helyére az LG került 12 millió okostelefonnal, amivel nagy harcban áll a Huawei-jel. A tavalyi adatokhoz képest a növekedés itt is tetemesnek mondható, de ugyanez áll az 5. helyen álló Lenovoról (10,8 millió mobil) is. Ezzel együtt a Top 5 mezőnyének második felén tanyázó vállalatok közül egyedül a Huawei éri el az 5 százalékos piaci részesedést, viszont eredményeik alapján a Sony és a Nokia is a 37 százalékos egyéb kategóriába kényszerült.

Kivételesen az AliExpress kapott csomagot Európából

Az Európai Bizottság rekord összegű büntetést szabott ki a kínai e-kereskedelmi platformra, amelynek októberig kell javaslatokat tennie az uniós digitális szolgáltatási törvénynek való megfelelőségi intézkedésekre, ha el akarja kerülni a további bírságokat.
 
Előrelátó tervezés és meghatározott menetrend segíti az incidensek minél gyorsabb elhárítását. Ehhez azonban sok feladatot és felelősséget kell tisztázni – még jóval azelőtt, hogy bekövetkezik a baj.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.