Hosszú hallgatást követően a cég marketingvezetője egy konferencián konkrét eladási számot említett a Microsoft legfrissebb operációs rendszeréről.

Legutóbb tavaly májusban közölt adatokat a Microsoft a Windows 8-as operációs rendszer teljesítményéről. A 2012 októberében útjára bocsátott generáció fél év alatt 100 millió darabos eladást tudott felmutatni. Az újabb százasra azonban jóval többet kellett várni, hiszen a 200 milliós mérföldkő elérését csak tegnap jelentette be a cég marketingvezetője egy konferenciaszereplés során.

Testvérháború

Lényeges kérdés lenne, hogy a bő 15 hónap alatt elért eredmény mennyire tekinthető kudarcnak, de ennek megválaszolása igencsak összetett feladat. Ha csak a szikár tényeket nézzük, akkor a 8-as fogadtatása messze elmarad az előd, a Windows 7 sikerétől, hiszen utóbbi egy év alatt 240 millió eladásnál járt. Ugyanakkor a Windows 8 esetében a Microsoft a 100 millió tavaly tavaszi bejelentésekor (és egyelőre most is) elzárkózott a részletes adatok közlésétől.

Nem közölték például azt, hogy pontosan hány Surface táblagép fogyott a Windows 8 megjelenése óta. Pedig ez az információ érdekes kontextusba helyezhetné az adatokat, különös tekintettel a Windows RT-re, amellyel kapcsolatban az sem világos, hogy benne foglaltatik-e a 100 milliós tételben. A Windows 7-tel való összehasonlítás innentől kezdve azért is sántít, mert a piac időközben megváltozott. Más összetételű és a táblagépekkel lényegesen nagyobb lett 2009 októbere óta, vagyis ebben az értelemben már nincs értelme PC-piacról beszélni.

Ráadásul a Windows 8-nak nem egy, hanem két nagyon sikeres idősebb testvérrel kell egyszerre konkurálnia. Az áprilisban most már végleg nyugdíjba küldött XP ugyanis a cég minden igyekezete ellenére nagyon nehezen akar kihalni (lásd a PC-piac jelenlegi helyzetét mutató grafikonunk). Az átállást a tájékozatlanság sem segíti, hiszen egy friss felmérésből az derült ki, hogy még a nagyobb cégeknél sem mindenhol vannak tisztában a támogatás megszűntetésével.

Inkább vesszőfutás, mint diadalmenet

A felsorolt mentségek és enyhítő körülmények ellenére a Microsoft közel egyéves "némasági fogadalma" bizony több mint beszédes. Arról árulkodik, hogy nem teljesen úgy alakultak a számok, ahogy azt a vezetőség az Excel táblázatokban megálmodta. A nem várt üzleti nehézségek hallgatólagos beismerésének lehet tekinteni azt is, hogy a 8.1-es javított, fejlesztett változatot már tavaly májusban be kellett jelenteni.

A tegnapi adatközlést ma kommentáló microsoftos szóvivő mindenesetre megerősítette a mérföldkő elérésének tényét, és kijelentette, hogy több mint 1,5 milliárd ember életében játszik fontos szerepet a Windows, így optimistán tekintenek a jövőbe. 

 

Kamu webshopokat ajánlgat a ChatGPT

A csalók jó érzékkel igyekeznek kihasználni, hogy az emberek többsége nemcsak használja a generatív chatbotokat, de sokan közülük vakon meg is bíznak a kapott válaszokban.
 
Hirdetés

Szintet lép a Synology: Érkezik a PAS7700 csúcskategóriás vállalati flash tároló

Ahogy a vállalati IT-környezetek az AI-alapú folyamatok, a virtualizáció, a nagy teljesítményű adatbázisok és a folyamatosan elérhető digitális szolgáltatások nyomása alatt fejlődnek, a szervezetek egyre inkább olyan tárolóinfrastruktúrát igényelnek, amely kompromisszumok nélküli teljesítményt, rugalmasságot és skálázhatóságot biztosít.

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.