Miután idén januárban nemhogy csökkent volna, hanem egyenesen erősödött a Windows XP jelenléte, annyira nem is tűnnek meghökkentőnek az Evolve IP friss felmérésnek eredményei. A több mint ezer, zömmel észak-amerikai vállalati informatikai szakember, döntéshozó bevonásával készült kutatás a cégek felkészültségét igyekezett feltérképezni az XP támogatásának április 8-ai megszűnésének apropójából.
Az kizárt dolog, mert fogalmam sincs!
Tekintettel arra, hogy a válaszadók túlnyomó többsége 50 fő feletti vállalkozásoknál dolgozik, igencsak mellbevágó az az adat, miszerint a megkérdezettek közel ötöde nem is hallott arról, hogy a Microsoft áprilisban nyugdíjazza évtizedes sikereket elért operációs rendszerét. Pedig azt nem lehet mondani, hogy a vállalatoknál már rég túlléptek a problémán és mindenhol újabb verzók zakatolnak. A cégek 85 százalékánál van még XP-s gép szolgálatban, ráadásul a megkérdezettek majdnem negyedénél még 50 százaléknál is magasabb arányt képvisel az ősöreg oprendszer.
Az ebből már egészen biztosan látszik, hogy bármennyire is szeretné végre lezárni a múltat a Microsoft, a vállalatok tetemes részénél a hivatalos támogatás befejezése után is működni fog az XP. A megkérdezettek több mint fele nem is titkolta, hogy náluk egyáltalán nem reális az áprilisi átállás. Az okok, kifogások között szerepelt a hátralévő idő szűkössége, a migrációhoz szükséges források hiánya és a más rendszerekkel fennálló kompatibilitási gondok.
Nagyon érdekes az is, hogy a cégek milyen operációs rendszerrel szándékszanak kiváltani az XP-t. Ugyan a Windows 8 illetve 8.1 változat a legújabb microsoftos megoldás, mégis elsöprő többség (72%) a régebbi Windows 7-et jelölte meg. A 8-as generáció csak minden hetedik cégnél akarnak váltani, míg egy kicsi, de így is jelentős réteg (4%) inkább átpártolna az Apple OS X-re.
Az ötlettől az értékteremtésig – az üzleti réteg szerepe az adattudományi működésben
Az adattudomány valódi értéke ott válik láthatóvá, ahol az előrejelzések döntésekké, a döntések pedig mérhető üzleti eredményekké alakulnak. Ehhez azonban tudatos üzleti beágyazásra, mérési keretrendszerekre és következetes visszacsatolásra is szükség van.
EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!
Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.
2026.03.10. UP Rendezvénytér
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak