Azt még nem lehet tudni, hogy az iparágat alapjaiban megváltoztató lépésre készül-e a Google, az viszont biztos, hogy a cég ezen a héten mobilszolgáltatóvá avanzsál. Nem úgy és nem olyan operátor lesz belőle, ahogy azt a mostani ismerteink szerint el tudjuk képzelni, csak szűkkörű és kísérleti projektről van szó, mégis rendkívül fontos mozzanat lehet, és ha minden igaz, elsősorban az előfizetők járnak jól vele.
Adat alapú fizetés
A Google mobilszolgáltatókhoz való közeledéséről már cikkezünk egy ideje, a The Wall Street Journal tegnap megjelent cikkében azonban véglegesnek tűnő infókkal szállít az akcióval kapcsolatban. Ezek szerint a szolgáltatás ezen a héten, egészen konkrétan szerdán indul el az Egyesült Államokban, és az eddigi tippekkel ellentétben nem a roaming területét igyekszik megreformálni, hanem a mobilnettel összefüggő adathasználat területén hoz majd újat.
A lap forrásai úgy tudják, hogy a Google belépésével az előfizetőknek lehetőségük lesz az egy hónapban ténylegesen felhasznált adatmennyiség utáni fizetni, ami teljes mértékben szembemegy a mostani, nemzetközi gyakorlattal. A szolgáltatók általános mobilnetes üzletpolitikája szerint egy hónapra egy bizonyos mennyiségű adat jár (1-2-5-10 GB), amiért akkor is ugyanazt a fix összeget kell kifizetni, ha adott esetben az ügyfél azt nem használja el teljesen.
Nexus 6: ezzel is szűrik a felhasználói kört
A Google új szolgáltatása két amerikai operátor, a Sprint és a T-Mobile hálózatán lesz elérhető, és kizárólag azoknak az előfizetőknek jelent mindez előnyt, akik Nexus 6 készüléket használnak. Annyira különleges megállapodásról van szó, hogy ezek a Nexusok állítólag dinamikusan válthatnak majd a két hálózat között attól függően, hogy éppen melyik ad jobb minőségű jelet, adatkapcsolatot.
Egyetlen, korábban említett részlet került elő a WSJ cikkében, ami arra vonatkozik, hogy az új konstrukcióban fontos szerepet kapnak a WiFi hálózatok is, a cél pedig ez esetben az, hogy a felhasználó minél kisebb költség mellett minél jobb minőségű hálózaton forgalmazhassa az adatokat. A Google eddig egyszer nyilatkozott hivataloshoz közeli formában, amikor Sundar Pichai megnyugtatta a paci szereplőket, hogy egy kísérleti projektről van szó és nem az a cél, hogy a szolgáltatóknak konkurenciát támasszanak.
A reformok kezdete
A fentiek ezzel nagyjából egybe is vágnak, ezzel együtt világosnak tűnik az a szándék is, hogy a kísérlet a mobilszolgáltatók gyakorlatának megtörésére, az új lehetőségre való figyelemfelhívásra irányul. Nem teljesen példa nélküli egyébként az adatfelhasználás eddigi gyakorlatának megtörése és pont az amerikai T-Mobile (illetve az AT&T) az, aki az Un-carrier kampányának egyik részeként ezt a területet igyekezett felrázni.
Az AT&T még ez év elején jelentette be, hogy a Mobile Share Value csomag előfizetői az adott hónapban fel nem használt adatmennyiséget átvihetik a következő hónapra. A Rollover Data néven futó szolgáltatás automatikusan jár, az adat viszont csak bizonyos feltételek mellett vihető át a következő számlázási szakaszba és nem halmozható fel. A T-Mobile megoldása, a Data Stash szintén lehetővé teszi az adatok átvitelét, de annyiban megengedőbb, hogy az úgynevezett adatbankban tárolt mennyiséghez az előfizetők egy éven keresztül hozzáférhetnek, ami azt is jelenti, hogy addig minden, havonta megmaradt adatot itt „tárolhatnak”.
Exkluzív szakmai nap a felhők fölött: KYOCERA Roadshow a MOL Toronyban
A jövő irodája már nem a jövő – hanem a jelen. A digitális transzformáció új korszakába lépünk, és ebben a KYOCERA nemcsak követi, hanem formálja is az irányt. Most itt a lehetőség, hogy első kézből ismerje meg a legújabb hardveres és szoftveres fejlesztéseket, amelyekkel a KYOCERA új szintre emeli a dokumentumkezelést és az üzleti hatékonyságot.
CIO KUTATÁS
AZ IRÁNYÍTÁS VISSZASZERZÉSE
Valóban egyre nagyobb lehet az IT és az IT-vezető súlya a vállalatokon belül? A nemzetközi mérések szerint igen, de mi a helyzet Magyarországon?
Segítsen megtalálni a választ! Töltse ki a Budapesti Corvinus Egyetem és a Bitport anonim kutatását, és kérje meg erre üzleti oldalon dolgozó vezetőtársait is!
Az eredményeket május 8-9-én ismertetjük a 16. CIO Hungary konferencián.
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak