Szűk hónapja szervezte önálló cégbe és szabta át önvezető autós projektjét az Alphabet, máris bemutatták az első eredményeket.
Hirdetés
 

Detroitban, az egyik legnagyobb amerikai autós szakkiállításon, a North American International Auto Show-n mutatta be a Alphabet (a Google anyavállalata) alig egy hónapja önállósított autós projektje, a Waymo első olyan csomagját, amit bármely gyártó beépíthet saját járműveibe. A gyors bemutatkozás persze nem meglepő, a projekt részei már készen voltak egy ideje, igazából csak az "összecsomagoláshoz" kellett egy kis idő.

A csomag révén a gyártók saját fejlesztések nélkül léphetnek be az önvezető autók piacára. John Krafcik, a cég Hyundaitól igazolt vezetője a csomagot csak önvezető platformként emlegette. A csomag minden olyan hardverkomponenst tartalmaz (a hozzájuk szükséges szoftverekkel együtt), ami az önvezető képességekkel rendelkező autóhoz kell. Van benne egy 360 fokban "látó" radar, nyolc olyan modul, amely az autó környezetének képi rögzítését szolgálja a gépi látáshoz, valamint három, már a Waymo (pontosabban az Alphabet) által fejlesztett LIDAR szenzor. Ez utóbbiak között van olyan, amelyet kifejezetten arra készítettek fel, hogy alacsonyabb embereket és kisebb tárgyakat ismerjen fel. A hardverelemeket egy mesterségesintelligencia-platform fogja össze.

A rendszert egyébként már ki is lehetett próbálni a Chrysler szintén Detroitban bemutatott a minivanjében. Ráadásul a hibrid Pacifica országúti tesztje hamarosan el is kezdődik.

Az autógyárak még keresik az utat

Egyre inkább nyilvánvaló, hogy a jövő útja a járműveknél az önvezetés és (talán) az elektromos hajtás (szemben a fosszilis üzemanyagokkal) – a közlekedésszervezésben pedig a központilag menedzselt bérlés. Ebbe az irányba megy az Uber, de az autógyártók – köztük a Tesla – is készülnek arra, hogy egyre kevesebben akarnak majd sok pénzt fizetni saját autóért, főleg ha olcsón hozzájuthatnak kényelmes önvezető bérautóhoz.

A fejlődés egyik nagy gátja – sok egyéb mellett – sokáig az volt, hogy az autó környezetének 3D-s leképezése költséges volt. Állítólag amikor a Google elkezdte saját önvezetős projektjét, 75 ezer dollárból lehetett egy ilyen rendszer kiépíteni, de azóta a fejlesztésekkel sikerült faragni az áron.

Az autógyártók azonban mintha lépéshátrányban lennének – egyelőre. Bár a technológiai cégek azt már kezdik felismerni, hogy nem feltétlenül érdemes-kifizetődő belépni a gyártópiacra, a gépjárműipar meghatározó szereplői továbbra is veszélyben érzik pozícióikat. Mindenekelőtt attól félnek, hogy saját piacukon veszítik el az irányító szerepet a technológiai kihívóikkal szemben.

Ha az önvezető képességekkel kapcsolatos szabadalmakat nézzük, az innovatív gyártók kifejezetten jól állnak. A legtöbb szabadalmat a Toyota, Bosch, a Denso Corp., a Hyundai Motor és a General Motors jegyzi. A megvalósításban azonban a technológiai cégek előrébb tartanak.

A jó megoldást – legalábbis az autógyártók szempontjából – itt is a nyílt forráskód hozhatja. A közelmúltban létrehozott SmartDeviceLink Consorcium azt is mutatja, hogyan. A konzorcium célja ugyanis egy olyan iparági platform elterjesztése – egyelőre infotainment vonalon –, amely nem függ egyetlen informatikai cégtől sem. Az SDL segítene az alkalmazásfejlesztőknek, mert csak egyetlen interfészt kellene figyelembe venniük, mégis minden autómárkában lehetne használni az appjukat. Emellett egyszerűbbé válna a mobilok és az autók integrációja is.

Több gyártó inkább a technológiai cégekkel kötött szövetségben hisz. A Fiat például épp a Google-lel kötött több fronton is szoros szövetséget, a BMW az Intellel, a Delphi alkatrészgyártó pedig a Mobileye-jal alakított ki együttműködést.

Konzumer tech

A memória már több mint harmadát teszi ki a PC-k gyártási költségének

Az adat a HP legutóbbi negyedéves jelentése kapcsán került elő, de a menedzsment jelezte, hogy ez az arány még nőhet is az év további részében.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.