Az Alphabet a legutóbbi negyedévében is több mint egymilliárd dollárt költött olyan fejlesztésekre, amelyek befektetői szempontból sohasem térülnek meg.

Az Alphabet, a Google anyacége felemás eredményeket közölt a tavalyi utolsó negyedévére vonatkozóan. Bár a vállalat összes bevételét tekintve túlteljesítette az elemzők várakozásait, és több mint 26 milliárd dollárt szorgoskodott össze, nyereségessége valamelyest romlott, a piac nem volt elájulva az 5,3 milliárd dolláros profittól. Ez a hivatalos magyarázat szerint annak köszönhető, hogy a társaság jóval több adót fizetett az előző évinél, 5 helyett 22 százalékos effektív adókulccsal zárva a pénzügyi időszakot.

A valódi pénz a hirdetésekben van

A Google tavaly előtt jelentette be, hogy az átláthatóság jegyében az új holding alá szervezi egyre szerteágazóbb tevékenységét. Ez volna az Alphabet, amely bevételeinek közel 98,9 százalékát továbbra is a Google-nek köszönheti, így a kommentárok a mostani eredmények kapcsán ismét előveszik a spekulatívnak tartott Other Bets kísérleti projekteket. Ezek negyedévről negyedévre iszonyú pénzbe kerülnek, befektetői szempontból azonban a fenti arányt figyelembe véve nem képviselnek értéket.

Az Other Bets kategóriába tartoznak mindazok a futurisztikus kísérletek, amelyek nem kapcsolódnak közvetlenül a Google/Alphabet alaptevékenységéhez, viszont merész ötleteket próbálnak meg a gyakorlatba ültetni, amelyek adott esetben üzleti szempontból is hatalmas dobásnak bizonyulhatnak. Az egyetlen probléma, hogy eddig nemigen hozták vissza még a fejlesztések költségeit sem, így a részvényesek sokszor csak a nyereségességet csökkentő játszadozásnak tartják őket.

Progresszív ötletek, véleményes megtérülés

A cég emblematikus, egyszerűen csak X-nek nevezett részlege (korábban Google X) felelős az ambiciózus, bár rövid távú profitábilitással nem kecsegtető tervek jó részéért. Ilyen a gyéren lakott vagy nehezen megközelíthető területek internet-elérését javító Project Loon, a repülő szélturbinákkal kísérletező Makani vagy az autonóm drónokat fejlesztgető Project Wing. Bár ezek valamicske bevételt is hoznak az Alphabetnek, ahol a hangsúly a valamicskén van, a jelentős költségek mellett.

Eddig az Alphabet más irányú tapogatózásai sem bizonyultak zajos sikernek. Tavaly ősszel például takarékra csavarták a szélessávú internetszolgáltatást építő Google Fiber projektet, és a korábban az alphabetes sikercégek mintájának tartott, utóbb azonban személyi és technikai gondokkal küzdő Nest sem rakétázik az okos otthonokba szánt eszközeivel. A Google Ventures, az Alphabet kockázatitőke-befektető alapja éppenséggel nem megy rosszul, de a Google-höz képest csak aprópénzt termel.

Lelkesen öntik beléjük a milliárdokat

A különleges projektek költségei természetesen nem kiemelkedőek, ha összehasonlítjuk őket az olyan arcra esésekkel, mint amilyen az Intel mobil chipes küszködése vagy a Microsoft okostelefonos vergődése volt. Ezzel együtt az Other Bets sorban a legutóbbi negyedévre is 1,088 milliárd dolláros működési veszteség szerepelt, ami a korábbi negyedévek 802, 859 és 865 milliójával együtt éves szinten több mint 3,6 milliárd dollárral csökkentette az Alphabet (praktikusan a Google) profitját.

Az Alphabet első önálló, 2015-ös pénzügyi évében is 3,4 milliárd fölötti összeget égetett el az alternatív vállalkozásokban, aminek sok befektető szerint nem volt más értelme, mint hogy a társaság scifibe illő ötletei néhány csinos szalagcímet kaptak az újságokban. Mások - és a jelek szerint az Alphabet vezetői is - úgy látják, hogy éppen ezek a projektek azok, amelyek a hagyományos webes gazdaságon túl megalapozhatják a vállalat jövőjét.

Bár az Other Bets kategória a tavalyi utolsó negyedévben összesen is csak 262 millió dolláros forgalmat generált, ez az egy évvel korábbi 150 millió dollárhoz képest 75 százalékos növekedést jelent, miközben javult a részlegek jövedelmezőségi szintje - vagyis a hosszabb távon fontosnak ítélt kezdeményezések egyre kevesebb veszteséget termelnek. Ahogy az önvezető autók nemrégiben önálló cégbe szervezett fejlesztése is mutatja, az Alphabet azért nem téveszti szem elől a nyereségességet, és bármikor kész bedobni a lapokat, hogy más irányból támadjon meg egy piacot. Összességében nem elszakadni akar a keresőbiznisztől, hanem megpróbálja kiterjeszteni azt minden lehetséges platformra.

Piaci hírek

Megkésett születésnap: 10 (11) éves lett a ProSuli

A 2015-ben indított program mindig a közoktatás digitalizációja előtt járt egy lépéssel.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.