Költségcsökkentés, létszámfelvétel-stop, felmondott Starbucks-megállapodás - a keresőóriás emberek nélküli, távolról irányított repülő eszközökkel való áruszállítási tervei besülni látszanak.

Közel két éve írtunk a drónok amerikai szabályozásának szükségességéről – a modern technológia alkalmazásában mindig is élenjáró országban egyre több gondot jelent(ett) a szinte kötöttségek nélkül működtethető távvezérlésű repülő eszközök jelentette káosz. Nem csak a hobbiszintű reptetés követelt magának törvényi kereteket; a rövidtávú légi áruszállítási igények hirtelen megjelenése szintén ebbe az irányba mutatott.

Utóbbi téren az elsők között jelentkezett be az Amazon: kereskedelmi, légiszállítási feladatokat felvető Prime Air szolgáltatása, azon belül is a 30 perc alatti házhoz szállítás 2015 elején még utópisztikus ötletnek tűnt. De nem egyedüli szereplője a piacnak, a versenyhelyzet pedig mindig pörgeti az innovációt, gyorsítja a szolgáltatások fejlődését.

Ezt várta a közönség a Google Project Wing programjától, ami a cégnél bekövetkezett nagy átszervezést követően a keresőóriás anyavállalatához, az Alphabethez került. Ezután, az Amazonhoz hasonló célokat megfogalmazó kezdeményezés keretei között például megállapodást kötöttek a Starbucks-szal, a kávék drónokkal való rövidtávú kiszállítására.

Egyelőre nem adnak szárnyakat vágyainkhoz

Sajnos azonban a Project Winget utolérte a költségcsökkentés baljós szelleme: a kávézólánccal tető alá hozott szerződést felbontották, emellett befagyasztották a projekten dolgozók létszámbővítésére irányuló erőfeszítéséket is. Annyira, hogy egy részüket már más kezdeményezésekhez irányította át a Google ernyőszervezete.

Mindazonáltal ez nem jelenti a drónalapú házhozszállítás teljes végét, a vállalat – állítása szerint – kitart a technológia mellett. „A Project Wing továbbra is komoly lehetőséget jelent a kézzelfogható áruk, termékek szállítási módszerének megváltoztatásában”, nyugtatgatta a Google a Project Wing miatt aggódókat, felfedve, hogy a technológia következő fázisának fejlesztésébe fogtak. „Noha még mindig számos feladatot kell megoldani, hiszünk abban, hogy az égbolt megnyitása gyorsabbá és hatékonyabbá teszi az árumozgatást” – foglalta össze a vállalat.

A projekt ideiglenes vezetője, Astro Teller szeptemberben azt részletezte egy blogbejegyzésben, hogy a Project Wing és a hozzá hasonló kezdeményezések fejlődésük során óhatatlanul átesnek néhány változáson. Kívülről nézve ez gyakran tűnhet inkább vitorlajavításnak, mintsem egy futóversenynek, nyilatkozta Teller.

Mobilitás

Megkésett születésnap: 10 (11) éves lett a ProSuli

A 2015-ben indított program mindig a közoktatás digitalizációja előtt járt egy lépéssel.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.