Múlt héten a Fehér Házban keltett riadalmat egy távirányítású repülő szerkezet, de drón lebegett be egy francia nukleáris támaszpontra is és a mexikói határon is így próbáltak drogot csempészni. Az ellenőrzésük, szabályozásuk elkerülhetetlen.

Rendkívüli módon megszaporodtak a távirányítású miniatűr repülő járművekkel kapcsolatos problémák. Erre természetesen számítani is lehetett, hiszen ezek az eszközök ma már szinte filléres szórakoztató eszköznek tekinthetők, ám a szórakozás sem feltétlenül sül el pozitívan, ahogy arról a gépét múlt hét elején a Fehér Ház kertjébe navigáló tulajdonos is meggyőződhetett.

Biztonsági kockázat az égből

Egy héttel ezelőtt az elnöki rezidencia területére repül, majd ott fának ütközött és lezuhant egy alig több mint egykilós kvadkopter. Az amerikai vezető biztonságáért felelős Secret Service egyik szolgálaton kívüli munkatársa vette észre a nem kívánt látogatót. Az irányító később önként jelentkezett a hatóságoknál, és arra hivatkozott, hogy ittas állapotban imponálni akart egy nőnek. Jóllehet a Secret Service már régóta fontolóra vette az elnök elleni esetleges dróntámadást, sajtóértesülések szerint a Fehér Ház védelmi rendszerei, így például repülő- vagy rakétatámadás észlelésére hivatott radarja sem észlelte. 

A gyártó, a szencseni székhelyű SZ DJI Technology azóta bejelentette, hogy egy napokban érkező szoftverfrissítéssel megtiltják a kvadkoptereiknek, hogy Washington zárt légterű területei felett repüljenek. A frissítés következtében a gép hajtóművei a tiltott övezetben be sem fognak indulni. Ha a drón repülés közben ér egy ilyen zóna közelébe, akkor a GPS erre való figyelmeztetése nyomán automatikusan a "hazatérés" üzemmódra vált majd. A cég kvadkopterei a repülőterek vagy például a pekingi Tienanmen tér közelében már ma is hasonlóképpen működnek.

Gyülekező fellegek

Ugyan az elnöki kertbe pottyanó drón kapta a legnagyobb sajtóvisszhangot, az utóbbi időszakban számos problémát okoztak a távirányítású szerkezetek. A mexikói Tijuanában például ugyanennek a kínai cégnek az eszközét próbálták kábítószer-csempészésre felhasználni. Ott szintén lezuhant a gép, de nem zárható ki, hogy ilyen új módszerekkel korábban már esetleg sikerült drogot átjuttattni az amerikai-mexikói határon. A gyártó éppen ezért azt is közölte, hogy a későbbiekben a határátlépés is a tiltott manőverek közé kerül a robotrepülőiben.

Európa sem ússza meg a drónok beszivárgását. Pilóta nélküli repülőgépeket, drónokat észleltek az elmúlt napokban Franciaországban az egyik legvédettebb nukleáris katonai támaszpontnál, Brest kikötőjének közelében. Az illetékes hatóságok szerint a berepülések nem veszélyeztették a bázis biztonságát. Franciaországban nukleáris és katonai létesítményeket öt kilométeres körzetben és ezerméteres magasságig tilos repülővel megközelíteni. Január közepén az elnöki hivatal felett észleltek hasonló jellegű drónrepüléseket, tavaly ősszel pedig - egy hónap alatt mintegy húsz alkalommal - francia atomerőművek közelében.

Tavaly egy sporteseményen is komoly politikai viharokat kavart egy távirányítású helikpoter. A Szerbia-Albánia válogatott labdarúgó mérkőzésen ugyanis a pálya felé irányítottak egy albán zászlót hordozó kvadkoptert, amelynek következtében olyan mértékben elszabadultak az indulatok a pályán, hogy félbe is kellett szakítani azt.

Szabályozási kényszer

A távirányítású, vagy éppen önműködő repülő eszközök szabályozása a fenti példák miatt is több mint szükségszerű. Az Egyesült Államokban tavaly a NASA vállalta magára, hogy kialakít egy olyan irányítási rendszert, ami kifejezetten az alacsonyan repülő drónok közlekedését szabályozza és hangolja össze. A metódus alapjaiban hasonlítana a nagy, személyszállító repülőgépeknél használt irányítási módszerekre. A rendszer folyamatosan figyelné a 150-200 méter magasság körül repülő objektumokat, monitorozná az időjárási viszonyokat, azon belül is elsősorban a szelet, mivel a nagy gépekkel ellentétben a légmozgások alapvetően befolyásolják a drónok lehetőségeit a levegőben. A másik tényező a többi, levegőben közlekedő objektum (pl. a hírcsatornák helikopterei), illetve a magasabb épületek elkerülése, valamint az, hogy létrejöjjenek olyan zónák (pl. a repülőterek körül), ahova biztonsági okok miatt egyetlen drón sem repülhet be.

A drónok hobbi célú felhasználása eddig is általános volt – elsősorban fotósok használják olyanterületek, épületek megörökítésére, ahova egyébként csak nagyon nehéz lenne feljutni. A kereskedelmi, szállítási feladatokat elsőként az Amazon vetette fel a Prime Air szolgáltatásával, azon belül is a 30 perc alatti házhoz szállítás egyelőre utópisztikus ötletével. A drónok a Google fantáziáját is megmozgatták, így a különleges projektekkel foglalkozó X csoport jelenleg Ausztrália ritkán lakott vidékén teszteli a saját önműködő légi járműveit.

Piaci hírek

Minden tizedik embernek mennie kell a Teslától

Hamarosan több mint tizennégyezer embernek kell új állás után néznie világszerte.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.