Sok csúcstechnológiát használó vállalat vezetője üdvözölné, ha a Meta javaslata sikerrel járna.
Hirdetés
 

A földi idő legfőbb ura, az IERS, azaz a Nemzetközi Földforgási és Referenciarendszer Szolgálat bizonyos időközönként elrendeli az elgörbült idő kiegyenesítését. Ilyenkor adott év június 30-án vagy december 31-én a 24. óra 3601 másodpercesre nyúlik. A kiigazítás nem önkényes, a Föld forgási sebességének változását hivatott kiküszöbölni, hogy az időmérésünk pontos maradjon. A múlt évtizedben háromszor, 2012. június 30-án, 2015. június 30-án és 2016. december 31-én iktatott be az IERS ilyen szökőmásodpercet.

Mint azt a 2015-ös szökőmásodperc kapcsán írtuk, ezt az informatikai rendszerek meglehetősen nehezen kezelik. A 2012-es szökőmásodperc például súlyos fennakadásokat okozott a légi közlekedésben. A több nagy nemzetközi repülőtársaságot is kiszolgáló Amadeus ugyanis egyik nagy rendszerében Linuxot használt, aminek a kernele nem/rosszul kezelte a szökőmásodpercet (a technikai magyarázatért édemes visszalapozni az előző link alatt található cikkhez).

Három évvel később is voltak hasonló gondok, igaz, kevésbé súlyosak: többek között megkavarodtak az androidos telefonok bizonyos funkciói, és a Twitter-bejegyzések dátumozása. 2016-ban a Cloudflare-nél okozott szolgáltatáskiesést, hogy rendszerei nem tudták lekezelni a plusz másodpercet.

A nagy szolgáltatók persze készülnek rá, de hatalmas költséget jelent a probléma kezelése. A szökőmásodperc ugyanis nem érkezik menetrendszerűen, mint a szökőév, hanem félévente dönt róla az IERS. A fejlett vezérlésű gyártórendszereket ilyenkor le is állítják megelőzendő a problémákat.

Meta: jó lenne elfelejteni az egészet

A Meta mérnökei most újra előálltak azzal, ami egyébként az elmúlt egy-másfél évtizedben többször is felmerült: el kellene felejteni az 1972 óta használt időkiigazítási módszert, mert több kárt okoz, mint amennyi a haszna. (Itt olvasható például egy 2015-ös vita összefoglalása.)

Mint a mérnökök írják, a szökőmásodperc rendszere nem zárja ki a negatív szökőmásodperc lehetőségét (amikor 3599 másodperc lesz egyóra), és azt még nehezebben kezelnék az informatikai rendszerek, mint a plusz 1-et. És ebből következően jóval nagyobb kavarodást is okozna.

A cikkből kiderült, hogy a Meta az ún. smearing módszert használja. Ez azon alapul, hogy mintegy "szétkenik" több órára az egy plusz (vagy mínusz) szökőmásodpercet, így azt a rendszereknek nem kell külön beiktatniuk. A smearing során olyan kicsi egységekre bontják a csúszást, hogy azt egyes, nem tökéletes időszinkronban működő rendszerek is tolerálják. Ez azonban nagyon összetett, a stack minden rétegében bonyolult algoritmusok alkalmazását igényli, melyek ráadásul bizonyos speciális helyzetekben nem is védik ki a rendszerleállást.

A Meta mérnökei nem állnak elő új módszerrel azzal kapcsolatban, hogy miként lehetne a csillagászati időt és az atomórákat összehangolni. Egyértelműen a kiiktatása mellett foglalnak állást. Szerintük a szökőmásodpercet túlhaladta az idő. Ami 1972-ben még haladónak tűnt (pl. a csillagászati kutatásokhoz), az ma már, az informatikai rendszerek korában inkább fölösleges akadályozó tényező. Bevezetése óta 27 alkalommal iktattak be szökőmásodpercet, és jó lenne, ha ez a szám nem is gyarapodna, vélik a kutatók. Ezért támogatják azokat a kezdeményezéseket, melyek megszüntetnék ezt az időkiigazítást. Mint a The Register hozzáteszi, remélhetőleg a kezdeményezés sikeres lesz, mert ez azt jelenti, hogy a Facebook egy szökőmásodperccel rövidebb ideig szívja fel az adatokat.

A téma legközelebb az ENSZ Nemzetközi Távközlési Egyesülete, az ITU jövő novemberi világkongresszusán kerül terítékre.

Piaci hírek

Peking rácsapott Mark Zuckerberg mancsára

A Meta múlt év végén jelentette be, hogy felvásárolja a Manus kínai startupot. Az ígéretes képességű MI-fejlesztő akvizíciójára azonban egy most zárult hatósági vizsgálat miatt nem kerülhet sor.
 
Hirdetés

A jövőálló digitális megoldások sikere az üzleti értékteremtésben mérhető

Az informatikai fejlesztések gyakran technológiai kérdésként jelennek meg, pedig egy kódsor vagy digitális megoldás önmagában soha nem lehet végcél. A 4D Soft több mint 35 éve ennek szellemében fókuszál a projektek negyedik dimenziójára: az üzleti értékteremtésre.

A biztonság ’balra tolódása’ az alkalmazásfejlesztésben nem csak technikai kérdés. A DevSecOps-elvek érvényesüléséhez az IT-szervezet működését és más területekhez való viszonyát is újra kell szabni.

a melléklet támogatója a Clico

Hirdetés

A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal

Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.