Túl gyakran hallani, hogy Európa mennyire lemaradt az Egyesült Államok és Kína által diktált MI-versenyben, és ugyanazt kellene másolnia, amit ők csinálnak, futva a többiek erősségei után – mondta az Európai Bizottság elnöke a hétfőn és kedden Párizsban rendezett Artificial Intelligence Action Summit csúcstalálkozón. Ursula von der Leyen szerint azonban nincs szó végzetes lemaradásról, mert a technológia határai folyamatosan bővülnek, és a globális vezető szerep még mindig megragadható. Ehhez pedig mások utánzása helyett a saját erősségeibe kellene befektetnie az EU-nak, építve meglévő tudományos-technológiai tudására.
Miközben az eseményen ugyancsak felszólaló amerikai alelnök arra figyelmeztetett, hogy a mesterséges intelligenciával fémjelzett új ipari forradalmat veszélyezteti a túlszabályozás, ami elriasztja az újítókat a kockázatvállalástól, Von der Leyen európai útról beszélt, melynek alapja a jövőkép meghatározása, hogy hova szeretnénk eljutni a mesterséges intelligenciával. Biztosítani kell, hogy az MI együttműködésre alapuljon és mindenki részesüljön az előnyeiből; bár ígéretet tett az uniós bürokrácia visszaszorítására és a befektetések növelésére is, egy "európai MI-márkával" különböztetné meg másoktól az európai uniós törekvéseket.
Utóbbiak három pillérre épülnének, úgy mint a nagy komplexitású, iparág-specifikus alkalmazásokra; az innováció kooperatív, együttműködésen alapuló megközelítésére; illetve ezzel összefüggésben a nyílt forrású elvekre. A versenyelőny persze ezeken a területeken is a mesterségesintelligencia-innováció "túltöltéséből" fakad, amelynek kapcsán az EB elnöke szót ejtett a szuperszámítógépek uniós hálózata köré épülő, úgynevezett MI-gyárakról, melyek elérhetők lesznek az induló vállalkozások, az ipari szereplők vagy a kutatók számára is, és a világ legnagyobb közcélú MI-infrastrukturális befektetéseként 10 milliárd eurót fordítanak rájuk.
Még 50 milliárd az európai MI-be
Mivel az EU stratégiájának is a kulcseleme a számítási infrastruktúra, Von der Leyen egy ennél ambiciózusabb kezdeményezést is bejelentett. A nemrégiben elindított EU AI Champions kezdeményezéshez állítólag már 150 milliárd euró értékben kötelezték el magukat a befektetők, szolgáltatók és iparcégek, de a Bizottság a most felvázolt InvestAI programmal további 50 milliárd eurót csapna hozzá az így már 200 milliárd eurónyi forráshoz. Ez ebben a formában ugyancsak a világ legnagyobb köz- és magántársulása lenne a megbízható mesterséges intelligencia fejlesztésére, ami az ipari és a kritikus fontosságú alkalmazásokra összpontosít.
Von der Leyen erről szólva megismételte Európa elkötelezettségét a mesterséges intelligencia biztonságossá és megbízhatóvá tételében, melynek sarokköve az európai MI-törvény lenne, felváltva a tagországok nemzeti szabályozásait. Ez a 27 különböző szabályrendszer helyett közös biztonsági keretet jelent majd a 450 millió uniós polgár számára. A szabályozás bonyolultságára vonatkozó aggodalmakról elmondta: az EB tisztában van vele, hogy könnyítésekre van szükség, amit meg is fognak tenni. Az európai elképzelések ettől függetlenül egy tágabb, humanitárius perspektívát képviselnek, ami Európán túl is vonzó lehet, beleértve "globális déli partnereinket" is.
EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT A PROJEKTMENEDZSMENTRŐL TUDNI KELL!
Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, hibrid működésről, elosztott csapatokról, kulturális gapek kezeléséről. Exkluzív információk képzésekről, munkaerőpiacról, kereseti és karrierlehetőségekről.
2025.03.18. Symbol Budapest
Szakmai nap a jövőálló digitális infrastruktúra jegyében
A digitális infrastruktúra új kihívásai - legyen szó MI megoldásokról, szigorodó fenntarthatósági követelményekről, vagy az reziliens és szünetmentes működésről - szinte minden nagyobb szervezet életében meghatározó szerepet játszanak. Egy szakmai rendezvénysorozat segítségével közelebb kerülhetünk a megoldásokhoz és segítséget kaphatunk az új technológiák sikeres implementálásához.
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak