Ismét járványkezelésről szólt a Vezető Informatikusok Szövetsége magyar iskolák számára kiírt pályázata. Most azonban, ellentétben a tavalyi kiírással, nem a távoktatás módszereit kellett bemutatni, hanem épp fordítva: hogyan tudta beépíteni az iskola a jelenléti oktatásba a Covid idején bevezetett online módszereket.
Az egymillió forint alapítványi támogatással járó díj nyertesét a VISZ által felkért zsűri két körben választotta ki. Első körben a pályázó iskoláknak írásos pályaműben kellett bemutatniuk az elmúlt egy-két tanév folyamán az oktatás digitalizációja terén elért eredményeiket. A második körben az esélyes csapatoknak a zsűri előtt is kellett prezentálniuk a tevékenységüket. A VISZ tagjaiból, újságírókból, oktatási szakemberekből, szakértőkből álló zsűri azonban csak javaslatot tett a sorrendre, a végső döntést a zsűri véleménye alapján a VISZ elnöksége hozta meg.
A pályázó tanárcsapatoknak be kellett mutatniuk, miként érvényesítik az új digitalizációs szemléletet, a korszerű módszereket és megközelítéseket a tantárgyak oktatásában és számonkérésében. Ki kellett térni arra is, hogy milyen új módszereket vezettek be, milyen tanítási és számonkérési segédanyagokat dolgoztak ki a tanárközösségek, valamint arra is, hogy ezekhez milyen digitális oktatási eszközöket alkalmaztak.
A három díjra négy díjazott
A pályamunkák és a meghallgatások is azt bizonyították, hogy a tanári munkában egyre nagyobb szerepet kapnak a digitális eszközök – és a tavalyi nehéz év után még jobban egyértelművé vált, hogy azok nem csak kényszerhelyzetben hasznosak. Emellett a pályamunkák azt is bizonyították, hogy a digitalizációs megoldások használata egyre inkább rendszerszerűvé válik az iskolákban.
Idén a zsűri a budapesti Mozgásjavító Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény pályázatát találta a legjobbnak, így ők nyerték az egymillió forintos alapítványi támogatást. A pályázatot két gyógypedagógus, valamint egy angoltanár és egy magyartanár nyújtották be.
Mint pályázatukban írták, az intézmény tanulói mozgáskorlátozottak, ezért esetükben a pedagógusoknak gyakorta kell egyéni megoldásokkal támogatni a tanulási folyamatokat. Kulcsfontosságú tehát a személyre szabott tanulási környezet kialakítása, amire sok esetben valamilyen digitális technika, módszer hozta a megoldást. "Ehhez azonban több szakember összehangolt munkájára van szükség, akik közösen határozzák meg a célokat, feladatokat" – fogalmaztak a pályamunkájukban.
A tavalyi távoktatási tapasztalatokat továbbgondolva, fejlesztve megtartottak vagy tovább is fejlesztettek például minden olyan digitális oktatási elemet, amely segítette az egyéni differenciálást, a közös tartalom-előállítást, valamint az oktatással kapcsolatos kommunikációt (házi feladat online megosztása, kérdezési lehetőség, online konferenciák stb.). A zsűri értékelte azt is, hogy olyan rendszer alakult ki, amelyben a szülők jobban belelátnak, mit és hogyan tanulnak a gyerekek, valamint hogy a pandémia alatt szerzett tapasztalataikat videókban osztották meg kollégákkal.
A második helyre azonos értékeléssel a budapesti VI. Kerületi Kölcsey Ferenc Gimnázium és a Pécsi Tudományegyetem Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium csapata futott be. A Kölcsey esetében a zsűri külön kiemelte a kollégák edukálását. A digitális eszközök alkalmazásában előbbre járók többek között beavató órákkal, mentorálással, módszertani képzésekkel, jó gyakorlatok megosztásával támogatják kollégáik fejlődését. A PTE gyakorlóiskola csapatának munkájában pedig azt a törekvést tartotta kiemelendőnek, hogy a diákok való életben felmerülő helyzeteihez közelítsék az oktatási szituációkat (pl. online projektmunka, gamifikáció stb.).
Harmadik helyezett a tiszaföldvári Hajnóczy József Gimnázium, Humán Szakgimnázium és Kollégium csapata lett. Az pályázó csapat a motorja a Tiszazugban dolgozó kollégák edukációjának, melynek eredményeként online és offline szakmai rendezvényeken segítik egymást például jó gyakorlatok megosztásával a kistérségben tanító tanárok.
A második és harmadik helyezettek díja egyaránt az LSK Hungária által felajánlott LSK Meeting Eye for Business & Home típusú konferencia webkamera.
Digitalizáció a mindennapokban: hogyan lesz a stratégiai célból napi működés?
A digitális transzformáció sok vállalatnál már nem cél, hanem elvárás – mégis gyakran megreked a tervezőasztalon. A vezetői szinten megfogalmazott ambiciózus tervek nehezen fordulnak át napi működéssé, ha hiányzik a technológiai rugalmasság vagy a belső kohézió.
CIO KUTATÁS
AZ IRÁNYÍTÁS VISSZASZERZÉSE
Valóban egyre nagyobb lehet az IT és az IT-vezető súlya a vállalatokon belül? A nemzetközi mérések szerint igen, de mi a helyzet Magyarországon?
Segítsen megtalálni a választ! Töltse ki a Budapesti Corvinus Egyetem és a Bitport anonim kutatását, és kérje meg erre üzleti oldalon dolgozó vezetőtársait is!
Az eredményeket május 8-9-én ismertetjük a 16. CIO Hungary konferencián.
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak