A Portfolio banki konferenciáján leginkább ezzel a témával foglalkoztak az előadók.

A pénzügyei digitális csatornák terelésével egyelőre hadilábon áll a magyar – adta meg a Financial IT and Disruptive Technologies 2019 konferencia alaphangját Gion Gábor, a Pénzügyminisztérium pénzügyekért felelős államtitkára nyitó előadásában. Erre egy jellemző példát hozott: Magyarországon mintegy 6000 milliárd forint készpénz van forgalomban, de ebből csak mintegy 1500 milliárd forog a gazdaságban. A többi többek között lakossági megtakarítás, és jelentős mennyiség állhat a bankok trezorjaiban is – véli Gion, aki ezt részben érthetőnek is tartja például amiatt, hogy az MNB overnight kamata negatív, de nálunk drága is a bankolás. Az MNB felmérése szerint az EU egyik legdrágább bankrendszere működik Magyarországon.

A készpénzmentes fiztetés terén az európai rangsor végén kullogunk. Ezen érdemes lenne változtatni, mert ilyen nagy készpénztömeg kezelése drága, éves szinten 400 milliárd forint a költsége. (Gion adata az MNB számításain alapul, és olyan közvetett költségeket is figyelembe vesz, mint a pénzforgalom elmaradt haszna.) Az állam éppen ezért arra törekszik, hogy akár támogatásokkal is segítse az elektronikus csatornák terjedését. Fontos cél például, hogy 2020-ig a kereskedelmi egységek 80 százalékában legyen POS terminál.

Van tehát innovációs tér, nem véletlenül foglalkozott ezzel az előadások többsége.

De ki innovál a pénzügyi szektorban?

A korábbi pénzügyi konferenciákhoz hasonlóan ismét sok szó esett a bigtech és fintech cégek kihívásairól. Az Üzleti és digitális transzformáció a pénzintézeteknél című panelbeszélgetés arról tanúskodott, hogy a korábbi évekhez képest – amikor inkább a zavar érződött a bankszektor szereplőinek a megszólalásaiban – most mintha több részlet is helyére került volna. Foltányi Tamás, az Erste Bank operációs igazgatója, aki néhány éve még amellett érvelt, hogy nem kell félni a fintechektől, mert a bankok képesek lesznek felelni a kihívásra, most már kicsit árnyaltabban fogalmazott. Szerint a technológia jelenleg már a kétszintű bankrendszer korlátait feszegeti, mert lehetővé tesz olyan ügyfélelérést, amire korábban nem volt mód. A fintech és a bigtech cégek most még csak a pénzforgalmi területen harapnak bele a bankok piacába, de ez csak a kezdet.

Érdekes módon a hagyományos bankok szempontjából most egy tanácsadó cég hozott pozitív üzenetet. A Boston Consulting Group magyar irodájának ügyvezetője, Juhász László szerint a kétszintű bankrendszer meg fog maradni. De a második szinten nagyon át fognak alakulni a ma még univerzális funkcionalitású bankok. A bigtechek (és a fintechek) azokra a területekre koncentrálnak, melyek nemzetközi szinten kedvező marzsokkal és standard technológiával lefedhetők. Ilyen például a payment. De például egy olyan bonyolult termék, mint a jelzáloghitel, már nem biztos, hogy ennyire vonzó lesz számukra.

Ami az innovációt illeti, Juhász szerint ebben megfigyelhető egyfajta ciklikusság. Korábban az innovatív ötletek kívülről, kis és mozgékony cégektől érkeztek. Most a Boston Consulting Group elemzései azt valószínűsítik, hogy az innovációs tevékenység visszatér a nagyvállalatokba. A fintechek továbbra is fontosak maradnak katalizátorként, inspiráló erőként, de kicsik, korlátozottak az eszközeik, nincs ügyfélbázisuk stb. A nagyvállalatoknál mindez megvan. Persze a nagyoknak is van egy nagy problémájuk: a lassúság. Éppen ezért most az az izgalmas kérdés Juhász szerint, hogyan lehet e nagyvállalati innovációt gyorsítani.

Sztanó Imre, az NN vezérigazgatója is hasonló véleményen volt: az innovációt nem lehet kiszervezni, a belső innováció is nagyon fontos. A technológia rendkívül gyorsan alakítja a felhasználói elvárásokat, például az ügyfél a digitális térben ugyanazt az ügyféléményt várja a bankolásnál, mint amint például online vásárlásnál az Amazonon megtapasztalt. Az lesz a nyerő a piacon, aki meg tud felelni ennek. Az innováció jöhet bármilyen forrásból, de Sztanó szerint nem lehet csak fintechekre építeni.

Így értékelődik fel az ügyfél

Bár egy másik szekcióban került rá sor, mégis a fenti beszélgetés egyenes folytatása volt a Milyen technológiák hódítanak a pénzintézeteknél? című panel. Felvezető előadásában Kerekes Antal PwC-partner egy nagyon fontos változásra hívta fel a figyelmet. A PwC legutóbbi vezérigazgató felmérésében a bankvezetők legfontosabb céljai között a költségcsökkentés és a bevételtermelés után a harmadik helyre az ügyfélkiszolgálás javítása került. Utóbbi szempont korábban a fontossági sorrend alsó felében szerepelt.

A beszélgetés is főleg e probléma körül forgott. Mint azt Alföldi Ferenc, a Budapest Bank informatikai vezetője mondta, el kell fogadni, hogy ma már a bankok is élményalapú gazdaságban működnek, aminek a meghatározói a bigtech cégek, a Google, az Amazon vagy a facebook. Jól jelzi ezt például az Apple Pay sikere az OTP Banknál, bár Alföldi szerint azt csak a jövő mutatja meg, hogy ez hasznot is hajt a banknak, vagy megmarad valamilyen addicionális értéknek.

Ehhez csatlakozott a TransferWise képviseletében Barna Balázs is. Mint mondta, a hatékonyságnövelés a TransferWise-nál lényegében az ügyfélélmény javításán keresztül valósul meg. Amikor valamilyen humán interakcióra van szükség, az ügyfelek elégedettsége mindig meredeken megzuhan – érzékeltette a digitális szolgáltatások akadálymentességének fontosságát. A nemzetközi utalásokkal foglalkozó fintechnek jelenleg 700 fős ügyfélszolgálatot kell fenntartania, hogy segítsen az ügyfelek problémáinak a megoldásában. Ezért nagyon fontos cél, hogy annyira javítsák a rendszert, hogy ezt a létszámot lehessen csökkenteni, mert nagyon nagy költséget jelent. Például olyan folyamatokat igyekeznek kialakítani, amik az esetleges fennakadásokat, problémákat automatizáltan kezelik a háttérben.

A kis cégek, melyek egy termékre koncentrálnak, az ügyfélélmény szempontjából előnyben vannak,  mondta Galló Csaba, a CIB Bank informatikai divíziójának ügyvezető igazgatója. Egy olyan rendszert, mint amit a TransferWise működtet, bármelyik bank meg tudná csinálni, de a bankokat nagyon köti a lokális környezet, és különböző okokból nem képesek azt a hatékonyságot elérni, amit a kisebb cégek. Ezért ilyen területen inkább érdemes a bankoknak partnerségben gondolkodni. Barna Balázs annyiban kiigazította Gallót, hogy ez nem feltételnül méret kérdése, a TransferWise-nál például az a vágyott cél, hogy elérjék a fejlesztésben azt a hatékonyságot, amit az Amazon.

Előtérbe került a gyorsaság

Alföldi arra hívta fel a figyelmet, hogy a bankszektorban egyetlen olyan feladat van, ami mindent felülír: a szabályzói megfelelés. Ezért a regulátornak nagyon nagy szerepe van. Ebből a szempontból egyébként itt is van újdonság, hiszen a szabályzó az azonnali fizetési rendszer kikényszerítésével lényegében az innovációt ösztönzi. A kényszerítő erő ebben az esetben jó, de nagy a bevezetés kockázata. Az azonnali fizetési rendszernél ugyanis nem az a kérdés, hogy az egyes bankok hogyan állnak, hanem hogy az egész bankrendszer felkészült-e annak bevezetésére. A rendszer ugyanis a fizetési forgalom 98 százalékát érinti. Ha egy szereplő nem készült fel, az az egész szektorra kihat.

Galló Csaba ezzel kapcsolatban megjegyezte: az elmúlt húsz évben a bankok előtt két fontos cél volt: a biztonság és a költséghatékonyság. Most viszont a gyorsaság került előtérbe, ami komoly kihívás az egész pénzügyi szektornak.

Piaci hírek

Van az a pénz... Kivették a kínai App Store-ból a WhatsAppot és Threadset

Peking szerint a Meta két mobil appja nemzetbiztonsági aggályokat vet fel.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.