Néhány napja már nem szükséges Google+ felhasználónak lennie annak, aki Gmail fiókot akar.

Egy igen fontos fronton fújt visszavonulót a Google azzal, hogy szeptember első felében szép csendben megszűntette azt a korábban bevezetett kötelező érvényű gyakorlatot, hogy egy friss Gmail fiók létrehozásánál a cég közösségi hálózatára is "be kellett nevezni".

Kötelező gyakorlatok

A cég 2012 elején vezette be, hogy bármiféle Google felhasználói fiók elkészítéséhez automatikusan kellett Gmail és Google+ accountot is készíteni. Ez természetesen jót tett a közösségi hálózatként és egyfajta központi szolgáltatásként elképzelt Google+ kommunikálható felhasználói számának, de valószínűleg több kár keletkezett a cég reputációjában az erőszakos "hittérítés" miatt, mint amennyi valóban aktív személyt megnyertek ezzel.

Mostantól választható a "No thanks" is


A nem túl nagy dobra vert szeptemberi változtatással immár újra nyitható levelezőfiók úgy, hogy az embernek nem kell eggyel feltornásznia a Google+ táborát. A változás ellenére sok más Google szolgáltatás használatához, így például a YouTube, a Play alakalmazásbolt vagy egyéb helyeken történő kommenteléshez, véleménynyilvánításhoz továbbra is szükséges lesz a G+-os fiók.

Macerás gyerek

A 2011-ben indított Google+ első körben nem tudta meghódítani a közönséget, és azóta is inkább az izzadságszagú erőlködés szókapcsolattal lehetne jellemezni, a cég próbálkozásait a platform felvirágoztatására. Bár a különböző fórumokon megnyilvánuló vezetők egyre hatalmasabb számokkal dobálóztak az aktív felhasználók táboráról beszélve (év elején már a félmilliárd is megvolt), emögött nincs más, mint a vállalat kisebb-nagyobb trükkjei, hogy ezt a számot minél nagyobbra fújja.

Eddig ide tartozott az új Gmail fiók készítésének menete, de a talán legnagyobb visszhangot kiváltó eset a YouTube "elfoglalása" volt. 2013 őszén ugyanis a vállalat bevezette a kötelező Google+ bejelentkezést, amennyiben valaki kommentálni akar egy-egy videót. Az akciót elsöprő felháborodási hullám követte, a visszavonást követelő petíciót pár nap alatt több mint 200 ezeren írták alá. A döntésen viszont ez sem változtatott, a Google szerzett néhány fekete pontot a felhasználók egy tekintélyes méretű csoportjánál, viszont a Google+ gazdagabb lett egy újabb adag "aktív" taggal.

Elengedik a kezét?

A mostani, liberalizált Gmail-feliratkozásban sokak már a Google+ teljes bukását vizionálják, de talán ennyire messzire kár lenne továbbgondolni egyelőre a történetet. Az viszont tény, hogy a platformért eddig felelős Vic Gundotra tavasszal váratlanul távozott a cégtől, ami egyrészt semmiképpen sem hízelgő a Google+ teljesítményére nézve, másrészt a vállalaton belüli megítélésének sem tehetett feltétlenül jót a szakembere elmenetele.

Közösség & HR

Űrből vezérelt reklámkampányokkal operálnak Japánban

Bejött a káposztaföldek tesztjellegű műholdas monitorozása, így várhatóan kiterjesztik a japán űrügynökség és a Dentsu marketingcég partnerségét.
 
Hirdetés

A VR szemüveg nem csak a szórakoztatóipart forradalmasítja

A virtuális valóság világa folyamatosan fejlődik. Az új technológiák és a fejlesztések segítségével a felhasználók eddig soha nem tapasztalt módon merülhetnek el a digitális élményekben. Ebben a cikkben bemutatjuk a VR szemüvegek típusait, és azt is végigvesszük, hogy milyen áttöréseket hozott a virtuális valóság az élet különböző területein.

Bejelentési kötelezettségük elmulasztása, és a szabályoknak való sorozatos meg nem felelés komoly pénzbírságot vonhat maga után.
Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.