Tavaly majdnem harmadával növelték forgalmukat az online és előfizetéses rendszerű videós szolgáltatások, miközben a hagyományos mozik elvesztették bevételeik 70 százalékát.

A 2020-as év a mozgóképes piacot is alaposan felforgatta, aminek nem meglepő módon a streaming szolgáltatások a nyertesévé, a hagyományos mozik (box office) pedig a vesztesévé váltak. A világjárvánnyal alaposan megváltozott körülmények a nagy stúdiókat is arra kényszerítették, hogy alternatív modellekkel kísérletezzenek, így az sem csoda, hogy sok újdonsággal már eleve a streaming felhasználást célozták, amit amúgy is már a hollywoodi műhelyek következő fő piacának tartanak. Az Omdia adatai szerint az előző év egészét tekintve 30 százalékkal növekedett a streaming terjesztéshez kapcsolódó tranzakciók és átalánydíjas szolgáltatások (SVoD) értéke, ami azt jelenti, hogy a globális forgalom a 34 milliárd dolláros nagyságrendbe emelkedett.

A trendet jól jelzi, hogy a Disney+ prémium házi videotéka (VoD) szolgáltatása premiereknek is felületet adott, az anyavállalat pedig azt tervezi, hogy 2021-ben már a bemutatók 80 százalékára ott kerülhet majd sor. A hírek szerint hasonlóan gondolkodnak a WarnerMediánál is, ahol a mozibemutatókkal egy időben jelennek majd meg az új filmek a HBO Max szolgáltatásában. A fejlődés távlatait érzékelteti, hogy a prémium videotékák bevételei tavaly 630 millió dollár köröl voltak, ami a teljes streaming szegmenshez viszonyítva 2 százalékot sem tett ki.

Megint menő az előfizetés

A piaci változások nagyságrendjére jellemző, hogy a hagyományos mozik látogatottsága a járvány és a korlátozó intézkedések következtében ennél is nagyobb ütemben szorult vissza. A Finaria által összegyűjtött adatokból kiderül, hogy a 2019-es 42,5 milliárd dolláros globális forgalom több mint 70 százaléka, 31 milliárd dollárnyi bevétel olvadt el a 2020-as évben. Ez Észak-Amerikában úgy hozott 40 éves negatív rekordot, hogy februárig még éppenséggel növekedett a mozik forgalma, de márciustól kezdve azonnal visszaesett majdnem a háromnegyedével.

A Comscore jelentése szerint ezzel már nem az USA, hanem Kína volt a legnagyobb mozis piac: bár a jegyeladások ott is 70 százalékkal estek vissza, az amerikai bevételek 80 százalékos zsugorodásával ezúttal a kínai mozik termelték a legtöbb pénzt. Érdekesség, hogy az egyetlen filmre jutó bevételtermelő képesség a mozikkal együtt szorult vissza: a tavalyi rekorder még a felét sem volt képes behozni a két évvel korábbi bevételi csúcsnak.

Ahogy októberben mi is beszámoltunk róla, az NMHH akkori statisztikája alapján idehaza minden harmadik internetezőnek volt előfizetése volt előfizetése valamilyen streaming szolgáltatásra is. Itt különösen érdekes volt, hogy minden negyedik ember úgy fizet elő valamilyen legális csatornára, hogy közben egyáltalán nem torrentezik. Bár ez utóbbi valószínűleg alulmért aránynak tekinthető, figyelembe véve, hogy a letöltögetés általában a szabályokba ütköző dolog, így is szembetűnő, hogy a legidősebbek mellett a legfiatalabbakra, a Z-generácra jellemző a magasabb előfizetési ráta, míg a torrentezők leginkább a most középkorúak közül kerülnek ki.

Konzumer tech

Rasszista, gyűlölködő, Hitler-imádó posztokat tolt Musk "javított" chatbotja

A Grokot fejlesztő xAI alig győzi törölni az alig néhány nappal ezelőtt továbbfejlesztett generatív algoritmusból áradó szemetet.
 
A kompromittált rendszerek, a dark weben felbukkanó ügyféladatok vagy a zsarolóvírus-kampányok következményei már a vezérigazgatói és pénzügyi igazgatói irodában csapódnak le – jogi, reputációs és üzleti szinten is. Lehet és kell is védekezni ellene.
Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.