A 2025 júniusa óta működő Trump Mobile már sokadszor passzolja a T1 néven hirdetett, 500 dolláros "csúcstelefon" megjelenését, amire azért szorgalmasan gyűjti az előrendeléseket.
Hirdetés
 

Megint kiderült, hogy a Trump Mobile aranyszínű okostelefonja nem érkezik meg időben, sőt már az sem világos, hogy mi lenne a következő céldátum: a Financial Times jelentése szerint a társaság ismét elnapolta "zászlóshajó készüléke", a T1 szállítását, amiért különösebb magyarázat nélkül az előző év végi amerikai kormányzati leállást tette felelőssé. A T1-et eredetileg augusztusra ígérték, ami később októberre, majd novemberre módosult, de a Trump Mobile csendben eltávolította a szállítási dátumokat a weboldaláról a legutolsó határidő közeledtével, és ismét listázni kezdte a felújított Samsung és Apple telefonokat.

A beszámoló alapján most úgy áll a helyzet, hogy a készülékeket "talán valamikor 2026-ban" fogja szállítani a Donald Trump amerikai elnök gyermekei, Donald Trump Jr. és Eric Trump által üzemeltetett Trump Mobile. A telefon egyébként zavartalanul előrendelhető 499 dollárért 100 dolláros előleggel, és egy 47,45 dolláros tarifacsomaggal működne majd (kis segítség: Trump az Egyesült Államok 45. és 47. elnöke). A Trump Organisation a Trump Mobile-t "transzformatív, új mobilszolgáltatásként" reklámozta, ami csúcskategóriás kapcsolatot, verhetetlen értéket és amerikai szolgáltatást nyújt '"a nemzet legkeményebben dolgozó embereinek".

Ha megjön, abban sem lesz köszönet

A családi cégcsoport még tavaly nyáron jelentette be, hogy mobilszolgáltónak és -gyártónak áll, és elvileg ugyan az elnök két fia vezeti a családi vállalkozásokat összefogó konglomerátumot, de az új üzletben is minden az idősebb Trumpról szól. Maga a T1 is egy ízléses aranyszínben pompázó okostelefon lenne, amiről a mai napig nem lehet túl sok mindent tudni, bár a szakértők szerint már a legelső képeken is nagyon hasonlított egy kínai okostelefon-gyártó középkategóriás androidos telefonjára. Ráadásul a Trump Mobile-nál sem beszélnek "teljes egészében Amerikában gyártott" telefonokról, a T1-re már csak "büszke amerikai dizájnként" hivatkoznak.

A kommentárok alapján valószínűleg a Trumpok is rájöttek, hogy elég drága lehet tokkal-vonóval az Egyesült Államokban gyártani egy ilyen eszközt, ami komoly veszteséget jelentene a 499 dolláros árazással együtt. Ezt rajtuk kívül sokan eddig is tudták, az Apple sem véletlenül dolgozik az amerikai iPhone-ok gyártásának átköltöztetésén Kínából Indiába – a dolog annak rendje s módja szerint fel is háborította Trump elnököt, aki ragaszkodott hozzá, hogy lehetséges lesz az iPhone-okat odahaza is gyártani az amerikai ipar támogatása és az import megsarcolása mellett, rákényszerítve az Apple-t, hogy módosítsa ellátási láncait.

Az Associated Press tudósításában idézett elemző szerint lehet, hogy a Trump Mobile is ennek megfelelően változtatta meg a stratégiáját, és rájött, hogy jobban járnak, ha csak felújított telefonokat árul az előfizetéseihez. Az még nem lefutott ügy, hogy a T1 tényleg csak egy idétlen vaporware termék volt-e, mivel az előleget továbbra is szedik utána. Ezzel szemben sokan beszélnek újabb félrevezetésről, amelynek révén megint levennék Trump gyanútlan támogatóit, akik nem értik, hogy egy teljesen közepes, külföldi gyártású eszközért készülnek annyit fizetni, amennyiért bárhol vehetnének maguknak egy egész tisztességes okostelefont.

a kép forrása: phone.trumpmobile.com

Konzumer tech

A Microsoft szerint Kína áll nyerésre az MI-versenyben

A szoftvergyártó kezdi felismerni: nem a legjobb, hanem a leggyorsabban terjedő megoldások a nyerők. És ezen a pályán egyelőre Kína a jobb.
 
Hirdetés

Az ötlettől az értékteremtésig – az üzleti réteg szerepe az adattudományi működésben

Az adattudomány valódi értéke ott válik láthatóvá, ahol az előrejelzések döntésekké, a döntések pedig mérhető üzleti eredményekké alakulnak. Ehhez azonban tudatos üzleti beágyazásra, mérési keretrendszerekre és következetes visszacsatolásra is szükség van.

Az adatvezérelt működés sikere ritkán múlik azon, milyen technológiát vezet be egy vállalat. Sokkal inkább az a kulcs, hogyan illeszti az adattárházat, a BI-t és az MI-megoldásokat a meglévő rendszerekhez és döntési folyamatokhoz.

a melléklet támogatója a One Solutions

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.