Az IDC szerint a mobilpiac idén szerény 1,5 százalékkal hízhat, amit jövőre enyhe visszaesés követhet az elszabadulni látszó alkatrészárak miatt.

Egyszerre tekinthető pozitív és negatív kicsengésűnek az IDC okostelefonos piacra vonatkozó legfrissebb előrejelzése. Az amerikai piackutató egyrészt az idei szállítási volumenre vonatkozó korábbi 1 százalékos prognózisát 1,5-re emelte, másrészt viszont enyhe növekedésről visszaesésre módosította a 2026-os becslését.

Almából font kerítés

Jelen állás szerint az IDC üveggömbje 1,25 milliárd darabos forgalommal számol idén. Ez másfél százalékos éves növekedésnek felel meg, ami egyébként még mindig messze alulmarad a Counterpoint novemberben bemondott 3,3 százalékának. A két kutatócég jelentése azonban abban megegyezni látszik, hogy jelen pillanatban az Apple viszi a hátán a szektort.

Az IDC szerint a szeptemberben bemutatkozó, 17-es rajtszámú iPhone-ok nagyon szépen fogynak, ami leginkább a kínai piacon hozott látványos változást. Az Apple globálisan megközelítőleg 250 millió készüléket értékesíthet, és éves összevetésben 6,1 százalékkal emelheti szállítási volumenét. A világ egyik legfontosabb piacának számító Kínában pedig a kiváló hajrának köszönhetően a korábban előrejelzett 9 helyett 17 százalékos lehet az expanzió üteme. Ez egyébként önmagában elégnek látszik ahhoz, hogy a távol-keleti országban előzetesen jósolt 1 százalékos visszaesés helyett 3 százalékos növekedéssel zárják 2025-öt.
 

A mobilpiac alakulása operációs rendszerek szerint (forrás: IDC)


A közeljövőre vonatkozó kilátások azonban már nem ennyire szépek. A mesterséges intelligenciához kötődő, teljes gőzzel folyó fejlesztések mostanra komoly hiányt okoztak néhány kulcsösszetevőnél. Az okostelefon-gyártókat például érzékenyen érinti, hogy egyre nehezebb memóriacsipekhez hozzájutni, amelyek ára a piaci helyzethez idomulva elkezdett meredeken emelkedni.

A szituáció jövőre nehezen lesz teljesen kezelhető, és előreláthatóan vagy áremelésekre, vagy a portfólió átrendezésére kényszerül a gyártók többsége. Mindez a számok szintjén azt eredményezi, hogy az IDC a korábban tett 1,2 százalékos növekedési előrejelzését 0,9 százalékos recesszióra módosította.

A szállítók számára ugyanakkor pozitív hír, hogy a volumen visszaesése ellenére a globálisan forgalmazott telefonok összértéke 2026-ban várhatóan megközelíti az 579 milliárd dollárt, ami abszolút rekordnak számít az okostelefonok történetében.

(Fotó: Apple)

Konzumer tech

Faxon üzletel a zsarolóvírus miatt másfél hónapja megbénult japán e-kereskedő

A végfelhasználóktól a nagykereskedelmi partnerekig mindenkivel üzletelő, számos piacteret üzemeltető Askulnál a logisztikai rendszert mattolták a hekkerek. 45 nap után legalább már az alagút vége látszik.
 
Nyakunkon az árnyék MI, és valamit kezdeni kell vele. Az elszabaduló kiadások kapcsán a mindenkit érdeklő kérdés így hangzik: hasznunkra lehet a mesterséges intelligencia a költségoptimalizálásban is?

a melléklet támogatója a 4iG

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.