Paul Maritz valószínűleg távozik a vállalat éléről, és a VMware-ből kinövesztett platformszolgáltató elnöke lehet, mások szerint esélyes az EMC távozó vezérigazgatójának székére is.
Paul Maritz az Intelnél öt, a Microsoftnál pedig tizenhat évet húzott le, a VMware-t viszont négy esztendő után hagyja ott – legalábbis ami a vállalat vezérigazgatói posztját illeti. Utódja az EMC-től, a VMware 80 százalékos tulajdonosától érkezik Patrick Gelsinger személyében, aki a cég informatikai infrastruktúráért felelős üzletágát vezette. A lapértesüléseket egyik fél sem erősítette meg, bár a hírt felröppentő CRN már azt is tudni véli, hogy az átrendeződésre Joe Tucci, az EMC jelenlegi vezetőjének utódlása miatt van szükség. Miután a két legvalószínűbb jelölt közül az egyik éppen most adta át helyét a VMware élén a másiknak, a CRN szerint Maritz lehet az EMC következő vezérigazgatója.


A GigaOm ezzel szemben arról számolt be, hogy a VMware külön cégbe szervezné Cloud Foundry néven működő platformszolgáltató (PaaS) részlegét, összefésülve az ugyancsak az EMC tulajdonában lévő Greenplummal és az idén létrehozott Project Rubiconnal. A lépésre a Google-lel, a Microsofttal vagy az Amazonnal szemben lehet szükség, hiszen a versenytársak javában építgetik saját infrastruktúra- és platformszolgáltatásaik különböző rétegeit, teljes körű megoldásokat kínálva a  nagyvállalati fejlesztőknek és ügyfeleknek. A GigaOm forrásai szerint Paul Maritz a jövőben a Cloud Foundry elnöke – de nem a vezérigazgatója – lehet.

Rendezik a sorokat  A VMware mindenesetre július 23-án teszi közzé idei második negyedéves eredményeit, valószínű tehát, hogy szűk egy hét múlva a személycserék és az átszervezések tekintetében is bejelentéseket tesznek. Arra a legtöbb elemző felhívja a figyelmet, hogy a VMware a szervervirtualizáción keresztül erős jelenléttel rendelkezik ugyan a vállalati adatközpontokban, de átfogó cloud stratégiára van szüksége, hogy meglévő megoldásaiból (Cloud Foundry, vCloud, PaaS stb.) egységes ajánlatot gyúrjon. A Gartner előrejelzése alapján a vállalatok 2016-ban már több mint 200 milliárd dollárt költenek majd publikus felhőszolgáltatásokra, szemben a tavalyi 91 milliárddal.

Így indul a Google infrastruktúra-szolgáltatása
Óriási lökést kap a hazai irodai szoftverszolgáltatások piaca

Bár az infrastruktúra-szolgáltatások (IaaS) piacát még az Amazon (AWS) uralja, a Microsoft épp most kovácsolt teljes értékű cloud platformot a Windows Azure-ból, de ott van a nyílt forrású OpenStack is, amely mögött olyan iparági szereplők állnak, mint a Red Hat, az IBM vagy a HP. A felhőszolgáltatások felfutása mellett a nagy mennyiségű, strukturálatlan adat elemzése (big data) az a terület, ahol a költések még meredekebben emelkednek.

A külön cégbe szervezett Greenplum integrált adattárház- és big data platformja a Cloud Foundryval együtt képes lehet olyasmit nyújtani az ügyfeleknek, amivel az AWS vagy a Google Compute Engine egyelőre nem versenyezhet – ráadásul az EMC úgy profitálhat mindebből, hogy nem állít házon belül konkurenciát hardverüzletének.

Frissítés: az EMC nem sokkal később megerősítette a CRN információit. Paul Maritz stratégiai igazgatóként csatlakozik a vállalathoz, és az EMC vezetőségében a feladatköröket érintő változásokat is végrehajtanak. A cég a várakozásoknál valamivel magasabb, 5,31 milliárd dolláros bevétellel számol az idei második negyedévre vonatkozóan.

A vámtárgyalások miatt csúszhat az amerikai cégek EU-s büntetése

Az Európai Bizottságnak elvileg a héten kellett volna bejelentenie a Meta és az Apple ellen tavaly indított vizsgálatok eredményét, ám sajtóértesülések szerint Brüsszel az USA-val folytatott kereskedelmi tárgyalások miatt jegeli az ügyeket.
 
Hirdetés

Exkluzív szakmai nap a felhők fölött: KYOCERA Roadshow a MOL Toronyban

A jövő irodája már nem a jövő – hanem a jelen. A digitális transzformáció új korszakába lépünk, és ebben a KYOCERA nemcsak követi, hanem formálja is az irányt. Most itt a lehetőség, hogy első kézből ismerje meg a legújabb hardveres és szoftveres fejlesztéseket, amelyekkel a KYOCERA új szintre emeli a dokumentumkezelést és az üzleti hatékonyságot.

A mesterséges intelligencia új korszakába léptünk. A generatív MI nem csupán kísérleti technológia. Sok cég stratégiai eszköznek tekinti, amely segít a versenyképesség megőrzésében, javításában.

a melléklet támogatója a One Solutions

CIO KUTATÁS

AZ IRÁNYÍTÁS VISSZASZERZÉSE

Valóban egyre nagyobb lehet az IT és az IT-vezető súlya a vállalatokon belül? A nemzetközi mérések szerint igen, de mi a helyzet Magyarországon?

Segítsen megtalálni a választ! Töltse ki a Budapesti Corvinus Egyetem és a Bitport anonim kutatását, és kérje meg erre üzleti oldalon dolgozó vezetőtársait is!

Az eredményeket május 8-9-én ismertetjük a 16. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.