Komoly hullámokat vethet egy amerikai fellebbviteli bíróság döntése, ami alapján az Amazon platformján árult partneri termékekkel kapcsolatban az e-kereskedelmi óriás is felelősségre vonható.

A különböző internetes platformokat üzemeltető vállalkozások, legyen szó közösségi finanszírozásról, telekocsi szervezésről vagy éppen aukciós portálról, könnyen kibújhatnak bármiféle jogi felelősségrevonás alól azzal, hogy ők csak a terepet biztosították a felek egymásra találásához, magához az ügylethez az égvilágon semmi közük. Ezt a kártyát játszotta már ki többször a világ egyik legnagyobb online áruházát üzemeltető Amazon is, ám egy friss bírósági döntés szerint a Galaxis útikalauz stopposoknakból ismert MVP-pajzson is lehet rést találni.

Valakinek felelnie kell

Egy szövetségi fellebviteli bíróság a héten úgy rendelkezett, hogy az Amazon bizony - legalább részben - felelős azért, hogy az általa üzemeltetett boltból rendelt termék súlyos balesetet okozott. Ez egyébként élesen szembe megy más ügyekben hozott bírói döntésekkel, amelyek eddig rendre az Amazonnak kedvező döntést hoztak. A mostani ítélet sem volt egyhangú, az eljáró trió ugyanis 2-1 arányban döntött úgy, ahogy.

A kérdéses eset 2016-tól datálódik, akkor vásárolt valaki az interneten egy visszahúzható kutyapórázt. Az eladó nem az Amazon volt, hanem a céggel partnerségben álló kereskedő, aki jutalékért vette igénybe az e-kereskedelmi platformot. Magát a terméket sem az Amazon raktárából szállították ki, hanem közvetlenül a partner intézte. A felperes sajnálatos módon elvesztette az egyik szemét, amikor a póráz visszahúzáskor nagy erővel arcon csapta.

A kártérítési igényt viszont nem sikerült a forgalmazóval szemben érvényesíteni, mivel a cég megszűntette a tevékenységét az Amazonon és sem a felperes ügyvédjének, sem az Amazonnak nem sikerült felelősségre vonható személyt találnia. A bíróság végül úgy döntött, hogy hiába nem az Amazon volt a forgalmazó, azért igenis felelősség terheli, hogy oldalán segíti a partnerkereskedők "elrejtőzését", így lehetetlenítve el a vásárlók számára, hogy hasonló sérülések szerzése esetén érvényesítsék kártérítési igényüket.

Nem babra megy

Az Amazon egyelőre nem kommentálta az ügy alakulását, de az biztos, hogy nem bontanak pezsgőt a főhadiszálláson. A cég ugyanis rengeteg pénzt szerez abból, hogy platformját "bérbe adja" harmadik fél számára. A partnerhálózat a legutóbbi negyedévben 11 milliárd dollárnyi bevételt generált a vállalatnak, ami még ott is tetemes összegnek minősül.

Hogy milyen fontos is a partnerkereskedői hálózat, arra jó példa a tavaly ősszel bíróságon kikötő ügy az eBay és az Amazon között. Ennek lényege, hogy előbbi szerint utóbbi módszeresen és hosszú évekig dolgozott azon, hogy az eBay levelezőrendszerébe beférkőzve olyan adatokhoz jusson, amelyekre építve átcsábíthassa magához a riválissal szerződésben álló kereskedőket.

A mostani ítélet azonban némiképp kockázatosabbá és így kevésbé vonzóvá teheti a partnerhálózat üzemeltetését.

Piaci hírek

Bírálta az uniós Chips Act 2.0-t az ASML vezetője

Christophe Fouquet vezérigazgató szerint az európai csipiparnak nem beavatkozásra, hanem "bajnokokra" van szüksége.
 
Hirdetés

Szintet lép a Synology: Érkezik a PAS7700 csúcskategóriás vállalati flash tároló

Ahogy a vállalati IT-környezetek az AI-alapú folyamatok, a virtualizáció, a nagy teljesítményű adatbázisok és a folyamatosan elérhető digitális szolgáltatások nyomása alatt fejlődnek, a szervezetek egyre inkább olyan tárolóinfrastruktúrát igényelnek, amely kompromisszumok nélküli teljesítményt, rugalmasságot és skálázhatóságot biztosít.

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.