Az idei évben az IVSZ huszonhatodik alkalommal adja át a szövetség egykori elnökéről elnevezett díjat, amellyel minden évben azokat a hazai, vezető beosztású menedzserek munkáját ismeri el, akik az elmúlt 12 hónapban a legtöbbet tettek Magyarország digitális érettségének fejlesztéséért.
Az IVSZ honlapján július 21-ig bárki nevezhet a díjra érdemesnek vélt szakembert, dolgozzon az illető akár a kkv-szektorban, akár multinacionális vállalatnál, vagy a közszférában. A javaslatokat szakmai zsűri értékeli ki, és választja ki közülük az idei Gyurós Tibor-díj nyertesét. A díjat szeptember 19-én az IVSZ MENTA konferenciáján fogják átadni.
"A mesterséges intelligencia térhódítása napjaink menedzsereit olyan új kihívások elé állítja, amelyek megoldására nem állnak rendelkezésre bevált gyakorlatok vagy évtizedes példák. Nem opció kivárni sem, hiszen már rövid távon versenyhátrányba kerülhet az MI jelentőségét ignoráló vállalkozás, így az idei díj zsűrije azt is vizsgálni fogja, hogyan tudott adaptálódni a megváltozott környezethez a pályázó irányítása alá tartozó szervezet" – mondta Vinnai Balázs, az IVSZ elnöke a zsűrizés főbb szempontjairól.
Az elmúlt években egyebek mellett Csorba Gyula (Dorsum Zrt.), Birmacher Barnabás (Bitrise), Csillag Péter (Starschema) munkáját ismerték el a Gyurós Tibor-díjjal, 2022-ben Kádár Tamás, a SEON online csalásmegelőző rendszert működtető cég vezérigazgatóját és társalapítóját, a tavalyi évben pedig Patay Szabolcsot, a Commsignia ügyvezető igazgatóját és társalapítóját választották meg az év menedzserének.
Az év menedzsere-díjjal az IVSZ 2001-ben elhunyt egykori elnöke, Gyurós Tibor emlékének adózva fejezi ki elismerését minden évben egy, hozzá hasonlóan karizmatikus és sikeres, vezető beosztású menedzsernek, aki a digitalizáció területén tevékenykedik. Az ideális jelölt éves munkája során kiemelten hozzájárult vállalata sikerességéhez, és tevékenységével elősegítette a hazai infokommunikációs iparág és a digitális gazdaság fejlődését.
Az ötlettől az értékteremtésig – a gépi tanulási pipeline szerepe az adattudományi működésben
A jó adatok önmagukban még nem elegendők: a modellek csak akkor működnek megbízhatóan, ha egy átlátható, automatizált és reprodukálható környezetben futnak. A gépi tanulási pipeline-ok éppen ezt a technológiai hátteret teremtik meg.
EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!
Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.
2026.03.10. UP Rendezvénytér
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak