A MÁV-Start Zrt. és a MÁV Zrt. alkotta konzorcium a tavaly lezárt és 3,3 milliárd forintba került INKA projekt után újabb 3,6 milliárd forintot fordít IT-fejlesztésekre.

A DXC Technology Magyarország Kft. nyerte el a MÁV legújabb, 3,6 milliárd forintból megvalósuló informatikai fejlesztését, amelynek célja a gördülőállomány-karbantartását és az erőforrás-tervezést támogató informatikai rendszer bevezetése csoportszinten – közölte a MÁV az MTI-vel. A DXC a projektet, melyet 22 hónap áll alatt kell megvalósítani, nyílt, európai uniós értékhatárt elérő, egyfordulós közbeszerzési eljárásban nyerte el.

A fejlesztés az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program (IKOP) keretében valósul meg. A MÁV-Start Zrt. és a MÁV Zrt. alkotta konzorcium múlt héten írta alá a támogatási szerződést az Innovációs és Technológiai Minisztériummal: a minisztérium a projekt bekerülési értékének 90 százalékára vállalt támogatási kötelezettséget.

A közleményből az nem derül ki, hogy ezek a fejlesztések hogyan kapcsolódnak a tavaly lezárt, összesen 3,3 milliárd forintból megvalósult INKA projekthez. Ez már csak azért is érdekes lehet, mert a kiírás alapján a két projekt között lehetnek átfedések.

Lassan házi szállító lesz a DXC

2015-ben indult el az INKA projekt, amelynek célja egy az infrastruktúra és gördülő állomány karbantartását támogató szoftver bevezetése, valamint az IT alkalmazáskonszolidáció volt. Az INKA-t a MÁV és a MÁV-START alkotta konzorcium 1,4 milliárd forint értékű IKOP- és 1,9 milliárd forintos KÖZOP-támogatásból (Közlekedés Operatív Program) finanszírozta. A szállító akkor is a DXC volt, bár a cég még 2015-ben HPE-ként szerződött a vasúttársasággal (a DXC magyar szervezete hivatalosan tavaly április elején állt fel), amely szoftverszállítóként az SAP-t is bevonta.

Az INKA projekt hivatalos lezárása tavaly április elején történt meg, akkor állt át a MÁV az új, a műszaki és az azt támogató gazdasági folyamatokat is magában foglaló vállalatirányítási rendszerre. Bár a projekt kiírásában a karbantartás és az alkalmazáskonszolidáció szerepelt, az akkori fejlesztések a vállalatcsoport működésének egészére kihatottak. Megújították a cégcsoport vállalati architektúráját meghatározó alaprendszereket, és csoportszinten bevezették az SAP vállalatirányítási rendszerét, a Tibco integrációs platformot, valamint egy a teljes vállalati működést átfogó jogosultsági rendszert. Szintén akkor álltak át a MÁV az alaptevékenységét támogató Infralife rendszer használatára, amely a vállalat vonalas műszaki infrastruktúrájának nyilvántartását, karbantartását és térképi megjelenítését végzi.

Piaci hírek

Kamu webshopokat ajánlgat a ChatGPT

A csalók jó érzékkel igyekeznek kihasználni, hogy az emberek többsége nemcsak használja a generatív chatbotokat, de sokan közülük vakon meg is bíznak a kapott válaszokban.
 
Hirdetés

Szintet lép a Synology: Érkezik a PAS7700 csúcskategóriás vállalati flash tároló

Ahogy a vállalati IT-környezetek az AI-alapú folyamatok, a virtualizáció, a nagy teljesítményű adatbázisok és a folyamatosan elérhető digitális szolgáltatások nyomása alatt fejlődnek, a szervezetek egyre inkább olyan tárolóinfrastruktúrát igényelnek, amely kompromisszumok nélküli teljesítményt, rugalmasságot és skálázhatóságot biztosít.

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.