Felvásárolta a Plexxi nevű startupot, amely olyan SDN-megoldásokat fejlesztett, melyekkel javítható az alkalmazások teljesítménye.
Hirdetés
 

Ismeretlen összegért SDN (Software-Defined Network), pontosabban belső terminológiával ún. "software-defined data fabric" hákózati technológiát fejlesztő céget vásárolt a HPE, erősítendő hiperkonvergens adatközponti megoldásait. A Plexxi nevű startup felvásárlásának folyamat várhatóan július végéig, a HPE harmadik pénzügyi negyedévének végéig lezárul, áll az ügyletről kiadott közleményben.

Nem tudni, mennyit adtak érte

Az ügylet pénzügyi részleteit, így a vételárat sem hozták nyilvánosságra. A felvásárlás értékéről csak az utolsó befektetési kör – ez 2016 januárjában történt – ad némi fogódzót: akkor 270 millió dollárra értékelték a 2010-ben alapított startupot. Az alapítók a hálózati iparból érkeztek: David Husaknak a Plexxi a harmadik jelentősebb cége; mellett egy több nagyvállalatot megjárt fekete öves szoftvermérnök, Ephraim Dobbins, valamint a termékmenedzsment terén több jelentősebb amerikai vállalatnál is tapasztalatokat gyűjtő Mat Mathews szállt be.

A startupba alapítása óta összesen 83 millió dollárt fektettek. A befektetők egyébként meglehetősen hűségesek voltak a céghez, az eddigi öt körben a GV (korábban Google Ventures) kivételével ugyanaz a három befektető adott pénzt a továbblépéshez: a North Bridge Venture, a Lightspeed Venture és a Matrix Partners.

A hiperkonvergens rendszerek komplexitásának kezelésére találtak ki egy olyan megoldást, amely állításuk szerint mintegy harmadával képes csökkenteni az adatközponti hálózat bonyolultságát és költségeit, miközben drasztikusan növeli az adatközpontokból nyújtott szolgáltatások agilitását. Ehhez a Plexxi egy eseményalapú munkafolyamat-automatizálási szoftvert (Plexxi Connect) alkalmaz.

Bár ez a fő termék, a portfólióban van egy menedzsmenteszköz (Plexxi Control), amely valós időben jeleníti meg a hálózatot vizuálisan, és segíti az optimalizálását. Emellett a cég kínál nagy sűrűségű, white box technológiára épülő switcheket is.

Jól látható, mire kell

A HPE-nek tavaly két fontos bevásárlása is volt: 2017 januárjában vette meg SimpliVity nevű startupot, a hiperkonvergens adatközponti piac egyik fontos szereplőjét 650 millió dollárért (a cég értékét az utolsó befektetési körben már 1 milliárd dollár körülire értékelték). Ezzel egy csapással fontos szereplőjévé vált a hiperkonvergens infrastruktúra piacának, ahova korábban főleg hardvert szállított, míg a szoftveres oldalt elsősorban a Microsoft és a VMware biztosította. (Nem mellesleg a Plexxi a SimpliVity egyik legfontos konkurensének, a Nutanixnak a minősített partnere.)

Áprilisban pedig 1,2 milliárd dollárt adott a Nimble Storage nevű startupért, amely hibrid-flash és all-flash tárolókat, valamint azokhoz felhő alapú menedzsmenteszközt, prediktív analitikát fejleszt.

A Plexxi technológiáit a HPE a már meglévő hiperkonvergens megoldásaival fogja összeházasítani, hogy olyan új generációs adatátviteli hálózatot tudjon nyújtani adatközpontoknak, amely automatikusan képes újraoptimalizálni a sávszélességet a munkaterhelési igényeknek megfelelően. Emellett a vállalat tervezi, hogy a megszerzett technológiákat beépíti a OneView-ra épülő Synergy infrastruktúra-portfólióba is.

A Plexxi mintegy száz alkalmazottját integrálják a HPE szervezetébe.

Cloud & big data

Annál is jobb appot építene a Dark Sky csapata, mint amit eladott az Apple-nek

Ismét nekifutottak a korábban nagy népszerűségnek örvendő Dark Sky Weather készítői: az új Acme Weather időjárás-előrejelző alkalmazásban mindent pontosan jeleznének az esőtől a szivárványokig.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.