A Duo-Allo páros még intelligensebb üzenetkezelést ígér.

Tegnap indult és jelenleg is zajlik a Google éves fejlesztői konferenciája, ahol a vállalat rendszerint kijelöli a jövő útját saját maga és az iparág számára. Az idei újdonságok egyik érdekes szeletét azok az új alkalmazások tették ki, amelyek egyrészt reagálnak a chat világ egyre gyorsuló fejlődésére, másrészt nem kimondva ugyan, de a Hangouts biztos nyugdíjazását vetítik előre.

Párban érkeznek

Az Allo és a Duo használatához mindössze egy mobilszám megadására van szükség, így kifejezetten telefonhoz kötöttek, pontosan úgy, mint a WhatsApp, vagy a Viber. Az Allo tölti be a hagyományosabb üzenetküldő szerepet, amiben nagy része lesz a gépi tanulásnak. Ezt a Smart Reply funkció testesíti meg, ami egy idő után alkalmazkodik szófordulatainkhoz és egy-egy bejövő üzenet esetén több, általunk rendszeresen használt kifejezést ajánl fel válaszul.

A megszokott és elvárt rajzolós, matricás lehetőségek mellett a Google Asszisztens beépítése jelentős lépés, ami sok vonatkozásában hasonlít a nemrégiben kizárólag iOS-re bemutatott Gboardhoz. Az Allo a szövegkörnyezetből kiindulva éttermet ajánl, ha az a beszélgetés során felmerül, így a partnerek anélkül tudják kiválasztani a helyet (vagy akár asztalt is foglalhatnak), hogy ki kellene lépniük az alkalmazásból.

Az Asszisztens a Google összes forrását képes lesz használni, azaz csetelés közben behívhatók YouTube videók, egy-egy Maps részlet, vagy útvonal, de például egy szöveg lefordítása is megoldható. Ugyanígy választ kap a felhasználó arra is, hogy késik-e az aznapi járata, vagy milyen elfoglaltsága van arra a napra.

Mindkét rendszerre jönnek

A másik applikáció Duo névre hallgat és első ránézésre az Apple Facetime-hoz hasonlít a legjobban. A Google szerint az app egyik nagy erőssége, hogy a 720p felbontású videóhívás még a legrosszabb minőségű hálózatokon is tökéletesen fog futni, amiből adódik, hogy ehhez is mobilszám megadására van szükség. A felépült hívás probléma nélkül vált WiFi és mobilhálózatok között, ami egyébként egy úgynevezett Knock Knock móddal, azaz a hívás előnézeti képével indul a beszélgetésben résztvevők között.

A két alkalmazás a nyáron válik elérhetővé Androidra és iOS-ra egyaránt és mindkettő esetében gondoskodtak a végpontok közötti teljes titkosításról, ami az Allo esetében a későbbiekben inkognitó móddal és diszkérét értesítési lehetőségekkel bővül majd.

A Google I/O konferenciájának további fontosabb történéseit hamarosan egy újabb cikkben foglaljuk össze.

Konzumer tech

Nem tetszik Moszkvának, hogy orosz appokat rakott ki alkalmazásboltjából az Apple

Az orosz Facebookként is emlegetett VK szerint pár napja mindenféle indok és előzetes jelzés nélkül tűntek el alkalmazásai az App Store kínálatából. A Kreml szóvivője ennek kapcsán arra biztatta honfitársait, hogy váltsanak Androidra.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.