A Facebookot és az Instagramot birtokló Meta bevétele és nettó profitja is hatalmasat ugrott. Mindez jó jön, mivel a cég tonnaszám önti a pénzt a mesterséges intelligenciával kapcsolatos fejlesztésekre.

Szinte napra pontosan két évvel ezelőtt a korábban Facebookként ismert Meta Platforms története első olyan negyedévéről volt kénytelen beszámolni, amikor éves összevetésben csökkent a forgalma. A kínos periódus azonban ma már csak egy rossz álomnak tűnik. A vállalat azóta nemhogy talpra állt, de több évtizede működő gigacégeknél ritkán látható lendületbe jött.

A június végével zárt második negyedév a tegnap este nyilvánosságra hozott jelentés szerint az anyacég bevétele a tavalyi 32 milliárd dollárról 39 fölé hízott. Ez 22 százalékos éves növekedésnek felel meg, és természetesen a reklámüzletág kiváló teljesítményén alapszik.

A több globális jelentőségű közösségi hálózatot üzemeltető Meta alapító-vezérigazgatója az eredmények kommentálásakor az üzleti számok mellett kitért a felhasználói adatokra is. Mark Zuckerbeg büszkén jelentette, hogy több mint 3,2 milliárd ember használ naponta legalább egy Meta-alkalmazást. Friss adatok érkeztek a Twitter/X-gyilkosnak szánt Threads kapcsán is. Eszerint a bő egy évvel ezelőtt elstartolt közösségi platform havi felhasználói bázisa "megközelíti a 200 milliót".

Ugyan az eltelt időszak alatt a társaság kiadásai is emelkedtek, a "nap végén" bőven maradt a céges kasszában. A Facebook mellett többek között az Instagramot, a WhatsAppot és a Messengert is magáénak tudó cégóriás három hónap alatt 13,5 milliárd dollár tiszta nyereséget tudott felmutatni. Tavaly ilyenkor 7,8 milliárdra jött ki a nettó profit, ami 73 százalékos erősödést jelent.

Pénzt még nem hoz, de minden az MI körül forog

A negyedéves beszámolót követő konferenciahívás természetesen a mostanság mindenkit érdeklő mesterséges intelligencia témája körül forgott. Ugyan Zuckerberg korábban a virtuális és a valódi világot összemosó metaverzumot gondolta az emberiség következő nagy technológiai ugrásának (a területen egyelőre sok pozitívumot nem lehet felmutatni), ám a ChatGPT berobbanását követően példás gyorsasággal igyekezett megfelelő irányba állítani a Metát.

Az eltelt nagyjából egy év során a cég már nem csak az alapító vágyálmára, hanem a mesterséges intelligenciához köthető kutatásokra, fejlesztésekre is dollármilliárdokban mérhető összegeket ölt. A Meta a legnagyobb versenytársaktól eltérő utat jár, és nyílt ökoszisztéma mellett kardoskodik. Ennek legújabb eleme a múlt héten debütált Llama 3.1 nagy nyelvi modell eddigi legerősebb változata, amely képességeiben felveszi a versenyt a rivális megoldásokkal, ám ingyenesen használható, alakítható.  

A vállalatvezetés csak az elmúlt negyedévben 10,5 milliárd dollárt költött kutatásfejlesztésre, aminek tetemes része köthető az MI-hez. Az már a Microsoftnál is látszott, a generatív algoritmusok egyelőre valamit képtelenek generálni: értelmezhető mennyiségű bevételt. Ez így van a Meta esetében is, ugyanakkor a menedzsment megnyugtatta a befektetőket, hogy egyrészt nincs alternatívája az ezirányú bővülésnek, másrészt a core business erős teljesítménye mellett fenntartható ez a nagy innovációs ütem, harmadrészt pedig okosan tervezik meg infrastrukturális költéseiket.

Utóbbi azt jelenti, hogy ugyan alapvetően a nagy nyelvi modellek trenírozására, a generatív MI kiszolgálására alkalmas új egységeket húznak fel, ám ezekben az adatközpontok minimális átalakítással mondjuk a Facebook rangsorolási, ajánlási feladatai is futhatnak, ha a szükség úgy hozza. 

Zuckerberg beszélt továbbá a hirdetési piacon várható teljes átalakulásról. Szerinte néhány évre vagyunk attól, hogy az ügyfeleknek csak egy elérni kívánt üzleti célt, illetve az erre szánt keretösszeget kelljen megadnia, minden mást (kreatívok elkészítése, targetálás, időzítés stb.) elvégez a Meta, pontosabban a cég mesterséges intelligenciája.

A nem is olyan távoli jövő elérésében segíthet a már emlegetett Llama legújabb, 4. generációjának kifejlesztése. Ez az alapító szerint valamikor jövőre jelenhet meg, és azt várják tőle, hogy minden versenytársnál jobb képességekkel bírjon. Ehhez azonban nagyon komoly háttérinfrastruktúrára van szükség. A vállalat úgy látja, a Llama 4 elkészítéséhez elődjéhez képest közel tízszerannyi számítási kapacitásra lesz szükség. (A Llama 3 születésénél a hírek szerint 16 ezer GPU szorgoskodott.)

A befektetőknek mindenesetre nagyon tetszett amit láttak, hallottak. A cég papírjainak árfolyama több mint 7 százalékkal emelkedett a tőzsdezárást követő kereskedésben.

(Fotó: a Meta kaliforniai főhadiszállása - forrás: Meta) 

Piaci hírek

Hadat üzennek a Wikipedia szerkesztői az MI-szennyezésnek

Programot indítottak a Wikipédia védelmében a félrevezető, mesterséges intelligenciával generált információval szemben, ami általában is egyre nagyobb mértékben károsítja az online információs teret.
 
Hirdetés

A japán bölcsesség ereje: emberség a technológiai megoldások mögött

A globális válság súlyosan érintette az office piacot, ami a GLOBAL-UNION Kft. tevékenységét is veszélybe sodorta. A 100 százalékos magyar tulajdonban álló vállalat azonban a nehézségek közepette is megőrizte optimizmusát, és következetesen a legjobb döntéseket hozta.

A probléma szorosan összefügg a felhő miatt egyre népszerűbb mikroszerviz architektúrák és webalkalmazások, pontosabban a használatukhoz szükséges API-k terjedésével.

a melléklet támogatója a Clico Hungary

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.