Az Egyesült Államokban felerősödtek azok a hangok, amelyek szerint a személyes adatok begyűjtéséből gazdagodó techcégek bevételeit meg kellene osztani az emberekkel. Ennek apropóján egy felmérésben körüljárták a témát, és megkérdezték többek között azt is, mennyiért adnák ki a felhasználók saját információikat.

Az ingyenesség ára

Az interneten a felhasználókat elkényeztették a szolgáltatók azzal, hogy számtalan számukra hasznos eszközt, funkciót, alkalmazást ingyen biztosítanak. Viszont még az internetre is érvényes az aranyigazság, miszerint nincs ingyen ebéd. Ilyenkor az emberek rendszerint saját adataikkal (beleértve olyan összetett információcsomagokat is mint amilyen például a böngészési előzmények, vásárlási szokások stb.) fizetnek. Ez egy ideig mindenki számára működőképes modellnek tűnt, ám a Cambridge Analytica-botrányt követően láthatóan változni látszik a közhangulat. Az emberek egy része elkezdte tudatosan védeni magánszféráját, mások pedig részt követelnek a techcégek profitjából, amit "belőle állítanak elő". 

A témára elsőként az amerikai politikai élet szereplői repültek rá. Miközben egész komoly szinteken kezdődött vita arról, miként kellene gátat szabni az informatikai óriások túlhatalmának (beleértve az esetleges feldarabolásukat is), az egységsugarú választópolgár horizontján is értelmezhető ötletekből sincs hiány. Kalifornia frissen megválasztott demokrata kormányzója például februárban állt elő a techcégekre kivetendő különadó ötletével, amelyet a lakosság körében osztanának szét. Gavin Newsom ugyan részletekkel akkor egyáltalán nem szolgált, de a felmérések szerint a tervet így is támogatja a regisztrált választók többsége.

Egy maréknyi nagy zsáknyi dollárért

A Morning Consult áprilisban felmérte, mit gondolnak az emberek személyes adataik értékéről, védelmének fontosságáról. A kutatócég az eredmények publikálásakor arra jutott, hogy a felhasználók többsége nem csak azzal nincs tisztában, hogy adatait kik és hogyan használják fel, de azzal sem, hogy mindezeket az információkat mennyiért adják tovább az üzleti életben.
 

Ennyi dollárért adnák át személyes adataikat a Morning Consult kutatásában megkérdezettek

A fenti képen szépen kirajzolódik, hogy éles határt lehet húzni a kevésbé értékes és a fokozottan védendő személyes információk között. Legalábbis ha az ezekre belőtt "árcédulából" indulunk ki. Az olcsó 50-100 dolláros kategóriába esik például egy emailcím, a teljes név, a születési dátum, de például a vásárlási szokások és a betöltött munkahelyi pozíciók listája is. A másik végletet az 1000 dollárra taksált nehézsúlyú információk adják. Ide sorolható az útlevélszám, a banki adatok, a biometrikus azonosító és a társadalombiztosítási szám.

Bár ezeknek az adatoknak a valódi, ha úgy tetszik, piaci értékét nem lehet általánosítva megadni, de a gyakorlat szerint ennél jóva olcsóbban adják-veszik az adatpiac szereplői ezeket az információkat. Egy megkérdezett szakértő például teljesen földtől elrugaszkodottnak jellemezte ezeket az értékeket, mivel mondjuk egy postacímért a legtöbb esetben maximum centeket hajlandó valaki fizetni, és nem 50 dollárt.

Persze vannak olyan adatok, amellyekkel nem igazán lehet legálisan kereskedni, ám a web sötét oldalát bújva az is kiderül, ezek milyen árszinten cserélnek gazdát. A teljes adatcsomaghoz nem ritkán már 30 dollárért is hozzá lehet jutni, amivel a vevő megkapja a célszemély nevét, születési idejét, társadalombiztosítási azonosítóját, számlaszámát és még egy csokornyi további adatát.