A Google január és március között 8 céget vásárolt meg összesen 291 millió dollár értékben.
A pontos részletek a cég által minden negyedévben benyújtandó, aktuális 10-Q beadványából derülnek ki. Az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyeleti Bizottsága számára beadott dokumentum szerint a Google mindössze 0,5 százalékát költötte el az 50,1 milliárd dolláros készpénzállománynak 2013 januárja és márciusa között eltelt időszakban. 

Közel 300 millióért vásároltak be  Ebből az összegből 150 milliót szabadalmak megszerzésére és már birtokolt technológiák fejlesztésére költöttek, 133 millió ment el jótékonysági célokra, 24 millió dollárt fordítottak ügyfélkapcsolat kezelésre, végül 16 millió dollárt fizettek ki egyéb pénzügyi kötelezettségeik teljesítésére. A Google csak 2013 első negyedévében 8 céget vásárolt meg összesen 291 millió dollár értékben, bár a nyolcból mindössze négy publikus és csak kettőről lehet tudni, hogy mennyibe került a megvásárlásuk. 



A Wavii csapata: örülnek

Az egyik az e-kereskedelmi szolgáltatásokat fejlesztő Channel Intelligence, ami 125 millióba került, a másik pedig a Wavii, amiért a Google 30 milliót adott ki. Utóbbi egy olyan, hírrövidítő és összegző megoldás miatt volt érdekes a keresőcég számára, ami a Yahoo!-nak is megért 30 millió dollárt pár héttel ezelőtt, amikor megvette a 17 éves Jack D'Aloisio által életre keltett Summly alkalmazást. A korábbi tendenciákhoz képest meglehetősen nagy ütemű a felvásárlások sora, hiszen az üzletek mindegyike lezárult három hónap alatt. A Google a beadvány szövegezésében kifejti, hogy a felvásárlásokra azért volt szükség, mert segítségükkel a vállalat szélesítheti és mélyítheti a technológiai tudását, tapasztalatát és ezen keresztül a termékeik is sokoldalúbbak lehetnek. 

Vége az óvatosságnak?  Noha a Google évek óta teljes erőbedobással vásárolja fel az éppen szükséges szabadalmakat, vagy cégeket, a Motorola Mobility 2011-es megszerzése óta (12,5 milliárd dollárt fizettek ki érte) némileg visszavett ezen a területen. Maga a vállalat is utal a beadványban arra, hogy a felvásárlások, beruházások működési nehézségekhez vezethetnek, amelyek végső soron az üzletvezetést is károsan befolyásolhatják. Ez egyértelmű célzás a Motorola üzletre, aminek eredményét a mai napig nem lehet érzékelni, leszámítva azt a körülményt, hogy a Google egy sor szabadalmat is megszerzett a felvásárlással. 

Sokan azt várják, hogy a következő nagy dobás a Motorola által gyártott Nexus készülékek valamelyike lesz, de egyelőre ennek semmi jele. A Google e precízen vezetett és frissített Wikipedia oldal szerint 2001 óta 124 céget vásárolt fel, köztük olyan nevekkel, mint az Android vagy a YouTube.

Dollármilliókat fizet a tinédzser alkalmazásáért a Yahoo! 
Hat európai ország a Google adatkezelési szabályzata ellen
Nem fér a bőrébe a Google

Újabb ’DeepSeek-pillanat’ előtt az mesterséges intelligencia?

Egy rejtélyes ingyenes LLM tartja lázban az MI-fejlesztőket. Állítólag egybillió paraméterrel dolgozik.
 

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.