Az Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség a számszerűsített becslés mellett javaslatokat is tett, amivel ezt a hiányt csökkenteni lehetne.

A képzett mérnökök hiányára hívja fel a figyelmet az Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség (EJMSZ) friss állásfoglalása, amely a szervezet szerint azzal fenyeget, hogy "Magyarország a közepesen fejlett országok csapdájába reked". Ennek elkerülésében segíthetne a jól képzett és megfelelően nagy számú szakemberállomány, akik révén nagyobb hozzáadott értékű tevékenységekkel bővülhetne a hazai ipari kibocsátás. A korszerű technológiák, technikák tudásalapú munkahelyet követelnek és ezek elképzelhetetlenek hozzáértő, felkészült és nem utolsósorban jól fizetett műszaki diplomások nélkül – véli a szövetség, amely szerint tartósan nagy a deficit a hazai felsőfokú mérnökképzésben. A szakmai szervezet becslése szerint ennek negatív következményeként már most több mint 10 ezer mérnök hiányzik a gazdaságból.

Az EJMSZ a megoldást egy jól átgondolt, az egész oktatást felölelő programban látja, ahol az egyes impulzusok egymást erősítve orientálják a fiatalokat a műszaki pályák felé. Ennek a folyamatnak az első lépéseként már az óvodában érdemes lenne a robotokról, a különböző technikai megoldásokról vizuális előadásokat, bemutatókat tartani, mert ebben a korban még a gyerekek nyitottsága, befogadóképessége maximális a fiúk és a lányok közt egyaránt.

Második lépcsőben az általános - és középiskolákban szakköri foglalkozások keretében kellene arra ösztönözni a diákokat, hogy a legkülönbözőbb területeken alkossanak. Erre az élményalapúságra nemcsak a szakkörökben, hanem a teljes STEM oktatásban szükség lenne, hogy fel lehessen ébreszteni és fenn lehessen tartani mind a fiúkban, mind a leányokban a műszaki pálya iránti érdeklődést.  Különösen fontos lenne ez a lányok esetében, akiknek a tanulmányi eredménye a STEM tárgyakban jobb is, mint a fiúknak az EJMSZ saját felmérései szerint. Az önbizalmuk viszont sokszor elveszik, ahogy a mérnöki pályához közelednének és a műszaki egyetemeken alig 8-10 százalékra csökken az arányuk, eltekintve néhány olyan területet, mint a vegyészet vagy az építő- és építészmérnöki szak. (A 11. osztályos tanulók körében végzett 2023-as reprezantatív kutatás eredményeiről a Bitport is részletesen beszámolt.)

Komoly tartalék rejlik a nőkben

A szervezet elnöke, Dr. Ábrahám László szerint, ha lányok számát 50 százalék közelébe lehetne tornázni, akkor jelentős javulás érhetnénk el. Nemcsak a mérnökök mennyiségét, de a minőségét tekintve is, mert ők a tapasztalatok szerint precízebben dolgoznak és a teljes munkafolyamatot végigviszik, míg a férfiak 80-90 százalékos készültségnél már újabb projekt után néznek.

A helyzeten a lányoknak szervezett külön programokkal (céglátogatás, női mérnökökkel való kötetlen. pályaorientációs találkozások, mentorálás) lehetne sikeresen változtatni. A tavalyi évben az EJMSZ Női mérnök leszek programjában közel 400 középiskolás lány vett részt. A körükben végzett attitűdmérés egyértelműen arról tanúskodik, hogy a kapott információknak köszönhetően tudatosabban fordultak a mérnöki pályák felé, vagy szűnt meg a bizonytalanságuk a pályaválasztásukat illetően.

A szövetség elnöke ugyanakkor arra is felhívja a figyelmet, hogy az EJMSZ-éhez hasonló kezdeményezések korántsem elegendőek a markáns változás eléréhez. Mindenképpen nemzeti szintű összefogásra van szükség a cégek, oktatási intézmények és a kormányzat bevonásával, hogy jelentősen növekedjen a mérnökök száma.

Közösség & HR

Megerősítette a Fehér Ház, nem elírás a 245 százalékos kínai importvám

A dolog ezen a szinten már régen értelmét vesztette, de az kétségtelen, hogy az értelmetlen rekordok is rekordok.
 
Hirdetés

Exkluzív szakmai nap a felhők fölött: KYOCERA Roadshow a MOL Toronyban

A jövő irodája már nem a jövő – hanem a jelen. A digitális transzformáció új korszakába lépünk, és ebben a KYOCERA nemcsak követi, hanem formálja is az irányt. Most itt a lehetőség, hogy első kézből ismerje meg a legújabb hardveres és szoftveres fejlesztéseket, amelyekkel a KYOCERA új szintre emeli a dokumentumkezelést és az üzleti hatékonyságot.

A mesterséges intelligencia új korszakába léptünk. A generatív MI nem csupán kísérleti technológia. Sok cég stratégiai eszköznek tekinti, amely segít a versenyképesség megőrzésében, javításában.

a melléklet támogatója a One Solutions

CIO KUTATÁS

AZ IRÁNYÍTÁS VISSZASZERZÉSE

Valóban egyre nagyobb lehet az IT és az IT-vezető súlya a vállalatokon belül? A nemzetközi mérések szerint igen, de mi a helyzet Magyarországon?

Segítsen megtalálni a választ! Töltse ki a Budapesti Corvinus Egyetem és a Bitport anonim kutatását, és kérje meg erre üzleti oldalon dolgozó vezetőtársait is!

Az eredményeket május 8-9-én ismertetjük a 16. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.