Az utóbbi évek egyik legkomolyabb tűzvésze tombol a héten Kaliforniában. A pénteki adatok szerint már legalább 10 ember vesztette életét a rendkívül gyorsan terjedő, Los Angeles környékén kedd óta több tízezer hektáron végigsöprő lángtenger miatt. A helyzet drámaiságát mutatja, hogy a helyi hatóságok már szerdán több száz börtönbüntetését töltő embert verbuváltak az emberhiány enyhítésére.
Vélhetően a mostani pusztítás mértéke ennél is súlyosabb lenne a térséget gyakran sújtó futótüzek megfigyelésére és megfékezésére bevetett különböző technológiai megoldások nélkül. A Business Insider beszámolója ezzel kapcsolatban a San Diegó-i Kaliforniai Egyetem ALERTCalifornia elnevezésű projektjére hívja fel a figyelmet.
Automata megfigyelés
Ennek keretében csak Los Angeles környékén már 115 magas kockázatúnak ítélt helyszínen állítottak fel kamerás megfigyelőpontokat, az egész államban pedig már 1140 kamera működik. Ez a hálózat mesterséges intelligencia segítségével monitorozza a környéket, és automatikusan riaszt, ha égő vegetáció jelére bukkan.
A rendszer nem sokkal korábban már élesben bizonyította, hogy képes csírájában elfojtani egy potenciális tűzvészt. Decemberben ugyanis Orange megye tűzoltósága közölte: az MI korai jelzésének köszönhető, hogy egy kialakulóban lévő bozóttüzhöz időben sikerült kivonulniuk, és így minimalizálni tudták a károkat.
OCFA RESPONDS TO VEGETATION FIRE DETECTED EXCLUSIVELY BY ARTIFICIAL INTELLIGENCE – A FIRST IN AGENCY HISTORY
— OCFA PIO (@OCFireAuthority) January 3, 2025
Irvine, CA – In December 2024, the OCFA successfully utilized artificial intelligence (AI) to detect and >>> pic.twitter.com/mgo4HGFcGv
A korai észlelés és a gyors megfékezés algoritmusos támogatásán az egyetemi kutatók mellett technológiai startupok is dolgoznak. A BI által megszólaltatott Sonia Kastner, egy ilyen vállalkozás, a Pano AI vezetője a tumoros megbetegedések kezeléséhez hasonlította a tűzvészek elfojtását. Ha sikerül korai stádiumban észlelni, és határozottan fellépni ellene, akkor jó eséllyel kontrollálható marad a probléma.
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak