A hazai nagyvállalati informatikai büdzsék továbbra is bizonytalanok, így a legtöbb új hardverbeszerzés idén a közigazgatásban várható - véli a HP nagyvállalati terméküzletágának vezetője. A szállító a közelmúltban tovább növelte hazai disztribútorainak számát.
Az elmúlt években a hazai nagyvállalati hardverpiac a gazdasági visszaesés következtében leállt informatikai beruházások miatt - finoman szólva - nem prosperált. A nemzetközi fellendülést követően idén végre megmozdulhat a hazai piac is: a szállítók várakozása szerint lassan elindulnak a nagy államigazgatási beruházások, és a  hosszú ideje várt központosított közbeszerzési keretszerződések közül is megjelent a hálózati eszközökre vonatkozó pályázat.


A HP az akvizícióknak köszönhetően megerősítette nagyvállalati portfolióját

A 2011-es esztendő ezzel együtt még mindig nagyrészt a várakozás jegyében telik: a nagyvállalati büdzsék továbbra is bizonytalanok, míg a piac jelentős részét kitevő - az elmúlt években szinte teljesen leállt - államigazgatási projektek egyelőre sok esetben csak a pályázatok szintjén láthatók - magyarázta egy, a napokban tartott sajtóbeszélgetésen Mohai Gábor, a HP Magyarország nagyvállalati terméküzletág vezetője.  Érdekes módon a kis- és közepes vállalati szektor a nehézségek ellenére is egyre többet invesztál informatikába: a HP-nál például tavaly több mint 30 százalékkal növekedett ez a szegmens.

Új partner A HP az elmúlt években végrehajtott felvásárlásainak köszönhetően - ilyen volt például az EDS, a 3Com vagy legutóbb a 3Par bekebelezése - jelentősen megerősítette nagyvállalati portfolióját. A nemzetközi piacon lezajlott akvizíciók miatt itthon is indokolt volt, hogy változtassanak az indirekt értékesítési csatornán és újabb disztribútorokat vonjanak be az értékesítésbe.

Ennek érdekében a Hewlett-Packard Magyarország Kft. 2010 végén disztribúciós szerződést kötött az Avnet Technology Solutions Kft.-vel; a világ egyik legnagyobb hardver- és szoftverdisztribútorának hazai leányvállalata a HP termékeit és szolgáltatásait kifejezetten az IT viszonteladó cégeknek kínálja. A HP a mostani megállapodással négy plusz kettő disztribútoron keresztül árulja itthon a termékeit, az Avnet mellett az Ingram Micro, a CHS és a Ramiris, míg kifejezetten a hálózati üzletág termékeivel a HRP és az RRC van jelen.

Értéknövelt szolgáltatások Mohai Gábor szerint a gyártó szemszögéből az célszerű, ha kevés kiemelt disztribútorral dolgoznak. A hazai piacon is megfigyelhető, hogy a nagykereskedők által nyújtott szakértelem és különösen a pénzügyi feltételek egyre komolyabban befolyásolják, hogy melyik disztribútornál vásárolnak a viszonteladók. A disztribútoroknál ezért kifejezetten fontosak az értéknövelt szolgáltatások, ezek közül is a műszaki-technikai támogatás, valamint a logisztikai és pénzügyi szolgáltatások.

A disztribútor cég komoly lehetőségeket lát a HP szerverek és tárolórendszerek eladási projektjeiben, az üzletekhez kötődő  tervezési, konfigurálási, oktatási és marketingszolgáltatások területén. A HP-vel kötött partnerség célja, hogy a partneri bázist tovább szélesítsék a középkategóriás és high end Intel-alapú termékek és a kapcsolódó tárolórendszerek piacán. Az Avnet a nagyvállalati hardverek terén a HP mellett több vezető gyártó, így az IBM és az Oracle (Sun) termékeit is kínálja - tudtuk meg Bartha Pétertől, az Avnet Kft. ügyvezető igazgatójától.

Iráni rakéták fenyegetik a Stargate közel-keleti adatközpontjait

Az adatközpontokat is katonai célpontnak tekintik, az AWS és az Oracle infrastruktúrájának támadását követően a létesítményeket jelölő műholdképeket és újabb fenyegetéseket tettek közzé.
 
Az új technológiák alapjaiban írják át az alkalmazásbiztonság szabályait. Most hatványozottan igaz, hogy szárazon kell tartani a puskaport.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.