Az elektronika és a számítástechnika néhány éve még a kevésbé kockázatos ágazatok közé tartozott Magyarországon, fizetésképtelenségi mutatójuk azonban mára jelentősen romlott a Coface Hungary legfrissebb elemzése szerint. Az IVSZ szerint továbbra is optimisták az informatikai vállalkozások.
Több mint 65 százalékkal nőtt a fizetésképtelenségi eljárások száma az elektronikával és a számítástechnikával foglalkozó cégek körében az első idei negyedévben 2011 azonos időszakához képest, miközben országos átlagban 25 százalékkal emelkedett. A mutatók jelzik, hogy az elmúlt évek hazai gazdaságot sújtó csapásait nehezen viselte a szektor, bár az eljárások száma alacsony, az összes regisztráltnak alig négy százalékát teszik ki - derül ki hitelminősítéssel foglalkozó Coface közleményéből. 

Már nem éri meg számlázni  Az esetek 70 százaléka végelszámolás, ezen belül is a kényszer-végelszámolások a legjellemzőbbek. Az ügyek másik nagy hányadát a felszámolások teszik ki, a vizsgált időszakokban csődeljárást nem kezdeményeztek. A legnagyobb ütemben a végelszámolások nőttek, ezen belül pedig kiugróan emelkedett – közel megtriplázódott – az elrendelt egyszerűsített végelszámolások száma. Az eljárások alá vontak jellemzően 300 millió forint forgalom alatti, kisebb vállalkozások voltak. 

Mivel ezen társaságok bevételének nagy részét a tulajdonosok főállásuk mellett végzett tevékenységéről kiállított számlák alkották, a vállalkozásokat sújtó teher növekedésével ezen cégek fenntartása már nem rentábilis. Az elemzés szerint feltételezhetően ezen okokból döntöttek úgy a kisebb cégek, hogy egyszerűsített végelszámolás keretében zárják be a vállalkozásukat. Kérdés, hogy a megszűnő vállalkozások bevételei a társasággal együtt eltűnnek, vagy a feketepiacra kerülve adózatlan és ellenőrizetlen formában jelennek meg.

Növekvő kockázat  Az ágazat szereplőit komolyan érinthette néhány nagyobb multi (egyebek között az Elcoteq, a Nokia) magyarországi gyáregységeinek bezárása, illetve kapacitásainak jelentős csökkentése is. A kormányzati intézkedések – az áfa vagy a járulékok emelése – szintén jelentős problémákat okoztak. Emiatt a piaci szereplőknek fel kell készülniük a növekvő kockázatok kezelésére az elektronikai cégek esetében is – véli Kárpáti Gábor, a Coface Hungary ügyvezetője.

A hitelbiztosító által vizsgált hazai cégek közül minden második magyar cég számít kimondottan vagy közepes mértékben kockázatos üzleti partnernek; de az elektronikai és számítástechnikai tevékenységet végzők helyzete még az első negyedéves magas fizetésképtelenségi adatok ellenére is jobb, mint az országos átlag.

A kockázati szinteket is kibontva – a Coface egy 10-es skálán osztályozza a cégeket, ahol az 1-es a legrosszabb, a 10-es a legjobb besorolást jelenti – az látszik, hogy az 1 és 5 közé eső besorolásokban az ágazatot képviselők kisebb arányban kaptak üzleti szempontból kockázatosabb minősítést a hitelbiztosítótól. Ezen belül az 1 és 3 értékek közötti, tehát a legrosszabb kockázati kategóriába sorolt elektronikai és számítástechnikai tevékenységet végzők aránya is alacsonyabb az országos átlagnál.

Üzleti kilátások 2012-re  A napokban tette közzé a hazai informatikai vállalatok üzleti kilátásairól szóló felmérését az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége is, amelynek  segítségével főleg a kis- és középvállalatok helyzetéről kaptak átfogó képet. A válaszadó kkv-k jelentős része a forgalmának növekedését várja idén, sőt a válaszadók több mint fele az eredményeinek javulását prognosztizálja a 2012-es évre. Az egész szektorban pozitív tendencia lehet, hogy a vállalkozások döntő többsége nem tervez leépítést, illetve a cégek harmada inkább bővíteni szeretne az idei évben.

A válaszok alapján a kkv-k körülbelül 44 százaléka vár magasabb forgalmat a tavalyinál, körülbelül egyharmaduk hasonlót mint idén, így itt a helyzet a felmérés szerint kedvezőnek mondható. A mikrovállalkozások egyenlő arányban várnak javulást, stagnálást illetve romlást. Az idei eredményt illetően a kkv-k több mint fele számít javulásra és csak kevesebb mint 18 százalékuk számít romlásra. Viszont a mikrovállalkozások között jóval több a romlásra, mint javulásra számítók aránya (38,1, illetve 28,6 százalék). Létszám tekintetében mindkét válaszadó kategóriában egységesebben pozitív a kép: a cégeknek csak 10-15 százaléka tervez leépítést a többség szinten tartást, míg 28-32 százaléka bővítést.

Infokommunikációs forgatókönyvek válságkezelésre
A vállalatok saját munkavállalóiktól féltik leginkább az adataikat

Már csak a legidősebb magyarokat nem hozza lázba a net

Az NMHH kutatása szerint az elmúlt években az idősebb generációk körében jelentősen nőtt az internethasználat.
 
Bejelentési kötelezettségük elmulasztása, és a szabályoknak való sorozatos meg nem felelés komoly pénzbírságot vonhat maga után.

a melléklet támogatója a Balasys IT Zrt.

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.