Bár eddig sikeresen elkerülték, hamarosan szabályozói vizsgálat alá vehetik a nagy techcégeknek a szakértelem megszerzésére irányuló megállapodásait is – jelentette be a Reutersnek adott interjújában az Európai Bizottság Versenypolitikai Főigazgatóságának (DG Comp) leköszönő vezetője. A héten nyugdíjba vonuló Olivier Guersent szerint azokat az üzleteket, amelyek során a nagyvállalatok a startupok alapítóit és felsővezetőit veszik át a vállalkozások felvásárlása helyett, a trösztellenes hatóságok az összeolvadási szabályok megkerülésére tett kísérletnek tekintik.
Az acqui-hire néven emlegetett ügyletek nem elsősorban a kiszemelt cégek technológiájának vagy termékeinek megszerzését célozzák, hanem tudásukra és tapasztalatukra pályáznak a kulcsfontosságú munkaerő átvételével. Guersen azonban ebben a tekintetben is fontosnak nevezte a hatékony piaci verseny védelmét, és elmondása szerint a Bizottság is cselekvésre ösztönzi a megfelelő jogkörrel rendelkező nemzeti hatóságokat, amelyek között a Magyarországot is kiemeli Dánia, Írország, Olaszország, Svédország, Szlovénia, Litvánia és Lettország mellett.
Mindenki söprögethet a saját háza előtt is
Ezek jelentősége abban áll, hogy az EU-s szinten nem megjelenő fúziókat is az uniós végrehajtó hatóság elé utalhatják. Guersent szerint időbe telik, amíg sikerül elegendő olyan tagállamot felsorakoztatni, ahol a nemzeti ügynökségek joghatóságot gyakorolnak ezekben az ügyekben, de az Európai Versenyhatóságok Hálózatán (ECN), a nemzeti szabályozó hatóságok és az EB együttműködési fórumán belül erre törekednek. Álláspontjuk alapján az acqui-hire üzletek is egyértelműen fúziónak tekinthetők, mivel a személyzet a vállalat vagyonának részét képezi.
A hírügynökség riportja példának hozza fel a Microsoft 650 millió dolláros megállapodása az Inflection MI-startup alkalmazottainak átvételéről, a Google akcióit a Character.AI és a Windsurf munkatársainak átcsábítására, az Amazon és az Adept esetét, vagy a Meta legutóbbi befektetését az adatcímkézést végző Scale AI-ba. Guersent az EU digitális szabályozását eddig eredményesnek nevezte abban a tekintetben, hogy változást hozott olyan területeken, ahol az évtizedes trösztellenes végrehajtás nem volt hatékony, de a sikert viszonylagosnak nevezte, utalva az éppen zajló piaci eseményekre.
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak