Újabb felmérés arról, hogy a digitalizációban élen járó szervezeteknél az informatika már folyamatosan szállítja az üzleti eredményeket.

Évek óta mindenki arról beszél, hogy a legfelkészültebb informatikai vezetők már túlléptek az IT rendszerek működtetési feladatain, és arra koncentrálnak, hogy milyen módon fejleszthetik profitközponttá saját szervezetüket, amely közvetett vagy közvetlen módon hozzájárul a vállalat üzleti sikereihez. Másképpen fogalmazva, a CIO munkaköre hagyományosan a rábízott költségvetés optimális felhasználását jelentette, az utóbbi években azonban a pénz elköltése helyett már jellemzően a pénz termelésével kell foglalkoznia.

A Harvey Nash fejvadász és HR-tanácsadó cég a KPMG-vel közös felmérése szerint ez a szemlélet már a CIO-k között is általánossá vált, amennyiben a megkérdezettek több mint háromnegyed része az olyan technológiai projekteket preferálja, amelyek termelik is a pénzt, nem csak viszik. A 108 országban több mint 3,5 ezer CIO és technológiai vezető válaszaira épülő kutatás ebben az évben már 21. alkalommal készült el, a nyáron közzétett anyaggal kapcsolatban pedig a ZDnet kedden közölt rövid riportot a Harvey Nash vezérigazgatójával.

Egyre jobban elmosódó határok

A felmérés főbb megállapításai közé tartozik, hogy a szervezetek közel felénél a meglévő termékek és szolgáltatások, illetve az aktuális üzleti modell jelentős átalakulásával számolnak a következő három év során. A megkérdezettek harmada látja úgy, hogy a mostani feladatkörök legalább 20 százalékát kiváltják az új évtized közepéig a mesterséges intelligencia és az automatizáció eszközei, tízből heten ugyanakkor abban is biztosak, hogy az ennek nyomán megszülető feladatkörök csaknem egészében kompenzálják az elveszett munkahelyeket.

Ennél valamivel konkrétabb dolog, hogy a kutatásban résztvevők majdnem kétharmada már az üzleti oldal felügyelete alá tartozó informatikai költéseket jelzett a saját háza tájáról, ami egyrészt korábban nem létező lehetőséget nyit meg a vállalatok előtt, másrészt viszont növeli a jogi és adatbiztonsági kockázatokat, ha az ilyen döntésekbe nem vonják be az informatikai szervezetet.  Utóbbi esetében egyre nagyobb problémát jelent a munkaerőhiány, háromból ketten folyamatos küzdelemről számolnak be a megfelelő képességű szakemberek leigazolásában, elsősorban a big data és az analitika, a kiberbiztonság és a mesterséges intelligencia területén.

Az már a kiinduló témához kapcsolódik, hogy a két évvel ezelőtti 71 százalékhoz képest az idén már csak a CIO-k 58 százaléka ült a vállalatok igazgatóságában, bár annak megítélése nem változott érdemben tavaly óta, hogy a beosztás milyen érdemi befolyást jelent a szervezeten belül. Ugyanakkaor a Harvey Nash-t irányító Albert Ellis szerint az informatikai vezetőknek meg kell érteniük, hogy az üzleti oldal milyen módon szerez ügyfeleket és hogyan termeli a bevételt, amiből a profit és a növekedés is lesz.

A toborzási szakember szerint azok a CIO-k, akik ezeket az összefüggéeket átlátják, tökéletes egyetértésben dolgozhatnak a vállalatvezetőkkel, különösen, ha az új üzleti modelleket vagy az új munkafolyamatokat és munkakultúrát is érdemben támogatni tudják – ez pedig bérelt helyet jelent a szervezetek legfelsőbb szintű vezetésében. Ebben a felállásban már nem csak a szabályozási környezet, hanem például a befektetéseket ösztönző tényezők ismeretére is szükség van: a figyelem középpontjában mindig a potenciális bevételeknek és a befektetések visszamérhető megtérüésének kell állnia.

A Harvey Nash és a KPMG anyaga a cégek oldaláról is elérhető, ahol a felmérés részletes eredményei mellett ebben az infografikában foglalták össze a fontosabb megállapításokat.

Közösség & HR

Így árasztotta el az amerikai híroldalakat a pornó

Miután a VidMe nevű videómegosztó domainjét megvette egy pornós cég, több lap oldalán is felnőtt tartalmak kezdtek megjelenni.
 
Hirdetés

Belépő szinten dob nagyot a tároláson a Dell EMC PowerStore 500

Garantált 4:1-es deduplikációval, nagyobb teljesítménnyel, frissített szoftveres képességeivel teszi magasra a lécet a tárolókörnyezet modernizálásában és a gyorsan fejlődő adatigények kiszolgálásában a Dell EMC PowerStore. Beleértve az all flash termékcsalád legkisebb tagját is, amely megérkezett Magyarországra.

Hirdetés

Növekvő elvárások a szállodai Wi-Fi hálózatokkal szemben – hogyan biztosítható a versenyelőny?

A Wi-Fi ma már szinte valamennyi szálláshelyen alapvető szolgáltatás. Ezzel arányosan a vendégértékeléseknek is javuló tendenciát kellene mutatniuk – mégsem ez a helyzet. Mit hiányolnak a vendégek, és hogyan biztosíthatja egy szálloda a legújabb vendégigényeknek történő megfelelőséget? Ennek járt utána egy a lezárások után készült friss kutatás.

Radikális átalakulást és innovációs kényszert hozott a szállodaiparban a COVID.

a melléklet támogatója a TP-Link

CIO KUTATÁS

A PANDÉMIA HATÁSAIRÓL

Az ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Informatikai Intézetével végzett kutatásunkban. Segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

MEHET

A KPMG immár 22. alkalommal kiadott CIO Survey jelentése szerint idén az informatikai vezetők leginkább a digitalizációra, a biztonságra és a szoftverszolgáltatásokra koncentráltak.

Használtszoftver-kereskedelem a Brexit után

Az EU Tanácsa szerint összeegyeztethető a backdoor és a biztonság. Az ötlet alapjaiban hibás. Pfeiffer Szilárd fejlesztő, IT-biztonsági szakértő írása.
Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizenegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2021 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.