Az online platformok évek óta tartó regulázása most az internetes visszhangkamrák fenntartását és a felhasználói viselkedés elemzésére épülő e-kereskedelmi praktikákat is célba vette: a kibertér szabályozásáért felelős hatóság vasárnap indított újabb kampányt a szóban forgó gyakorlatok visszaszorítására. Ennek során arra kényszerítené a technológiai szolgáltatókat, hogy dolgozzanak ki módszereket az ilyen algoritmusok ellen, és rájuk nézve is szorgalmazza a "túlságosan homogén tartalom" terjesztésének betiltását.
Az úgynevezett visszhangkamrákat (echo chamber), amelyeket a hatóság a maga részéről "információs gubóknak" nevez, a háttérben futó ajánlási rendszerek tartják fenn és erősítik. A dolog természetesen nem csak a kínai szolgáltatókra jellemző, a lényege pedig a felhasználó elárasztása a saját meggyőződését tükröző tartalommal, tekintet nélkül annak valóságtartalmára. Ez a legjobb esetben is elmélyíti a más véleményen lévők közti szakadékot, ami a társadalom polarizálódásához és a feszültségekek súlyosbodásához vezet.
Az online térben sem lesznek más szabályok
Ahogy a The Register beszámolója is kiemeli, a hatóság így sem fogja bátorítani vagy akár csak eltűrni a kommunista párttal és a szocialista eszmékkel szembeni különvéleményeket, amit érdemes mindig szem előtt tartani, ha az új intézkedések pozitívumait mérlegeljük. Ezzel együtt figyelemre méltó, hogy a kötelezően választható útmutatások között tiltanák például a felhasználók érdeklődési körét feltérképező címkézést, a kártékony információ célzott terjesztését vagy a tartalmi ajánlásokon túlmutató személyes adatgyűjtést is.
Ennek indoklásában persze nem az online platformok közvélemény-befolyásoló hatását, hanem az internetfüggőség kockázatát jelölik meg fő motivációként, de a rendszerek működésének (mondjuk a tartalmak rangsorolásának) átláthatóbbá tételébe így is nehéz lenne belekötni. A hatóság ugyancsak feketelistára helyezi a diszkriminatív árképzést irányító algoritmusokat, amelyek egyre meghatározóbbak a kínai e-kereskedelemben, de a jövőben nem építhetők olyan tényezőkre, mint az életkor, a foglalkozás vagy a fogyasztási szint.
Már az idén sem ez volt a kibertér-szabályozó hatóság első "útmutatása" a technológiai vállalatoknak, amelyek az elmúlt évek tapasztalatai alapján akkor járnak a legjobban, ha szó nélkül elébe mennek a központi elképzeléseknek. Nemrég mi is beszámoltunk róla, hogy a legalább egymillió felhasználóval rendelkező cégeknek évente minimum egy auditon kell majd átesniük, de a közösségi médiát is fazonra nyírják, ahol mások mellett a túlzott gazdagságukkal kérkedő felhasználók is nehéz időszak elé néznek.
Az ötlettől az értékteremtésig – a gépi tanulási pipeline szerepe az adattudományi működésben
A jó adatok önmagukban még nem elegendők: a modellek csak akkor működnek megbízhatóan, ha egy átlátható, automatizált és reprodukálható környezetben futnak. A gépi tanulási pipeline-ok éppen ezt a technológiai hátteret teremtik meg.
EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!
Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.
2026.03.10. UP Rendezvénytér
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak