A franciák, az olaszok és a spanyolok is támogatják azt az elképzelést, hogy a nagy online szolgáltatókból közvetlen hozzájárulását kényszerítsenek ki a távközlési hálózat működési költségeihez, ami mások szerint viszont aláásná az netsemlegesség európai szabályait.

Franciaország, Olaszország és Spanyolország is nyomás alá helyezi az Európai Bizottságot egy olyan jogszabály kidolgázására, amely rákényszerítené a nagy technológiai vállalatokat, hogy beszálljanak az EU távközlési infrastruktúrájának finanszírozásába – derült ki a Reuter beszámolójából. A hírügynökség egy hétfői dokumentumra hivatkozva arról ír, hogy a három kormány most először fogalmazott meg közös álláspontot ebben a kérdésben, miután az uniós szabályozó hatóságok májusban közölték, hogy elemzik azt a kérdést, hogy a (jellemzően tengerentúli) big tech társaságoknak magukra kellene-e vállalniuk az említett fejlesztési költségek egy részét.

A közös nyilatkozat értelmében, amelybe a Reuters is betekintést nyert, a három kormány szerint a hat legnagyobb tartalomszolgáltató (Meta, Alphabet, Apple, Amazon, Microsoft, Netflix) az internetes forgalom 55 százalékáért felelős Európában. Szerintük ez külön költségeket generál az itteni távközlési szolgáltatóknál a szükséges kapacitások tekintetében, miközben már most is óriási befektetéseket eszközölnek az 5G-s fejlesztések vagy az FTTH hálózatok legköltségesebb elemeibe. Az aláírók ezért azt sürgetik, hogy az európai távközlési hálózatok és a nagy online tartalomszolgáltatók, vagyis az összes piaci szereplő méltányosan osszák meg a szóban forgó infrestrukturális költségeket.

Azok a fránya egyéb szempontok

A Reuters ismát emlékeztet rá, hogy az Európai Távközlési Hálózatüzemeltetők Szövetségének (ETNO) év elején közzétett tanulmánya szerint a technológiai óriáscégek évi 20 milliárd eurós hozzájárulása 72 milliárd eurós lökést adhatna az EU gazdaságának. Mások azonban azonban arra figyelmeztettek, hogy ez veszélyeztetheti az EU hálózatsemlegességi szabályait, amelyek felhígulnának az online multikkal kötött finanszírozási megállapodásokkal. Erre való tekintettel a mostani dokumentum is külön kitér rá, hogy a jogalkotásnak biztosítania kell a felhasználókkal szembeni méltányosságot a netsemlegességi szabályokkal összhangban, ameleket az aláírók is feltétlenül megőriznének.

A nyár elején mi is beszámoltunk arról a civil jogvédő szervezetek által jegyzett nyílt levélről, amelyik nem csak ezekre a kockázatokra figyelmeztetett, hanem bírálatot fogalmazott meg az uniós távközlési vállalatokkal szemben is. Ebben 17 európai ország összesen 34 civil szervezete arra hívta fel a figyelmet, hogy az EU hálózatsemlegességi törvénye lehetővé teszi az európai felhasználóknak, hogy tetszés szerint vegyék igénybe az internetszolgáltatóiktól megvásárolt sávszélességet, így az említett távközlési vállalatok saját internetes ügyfeleiktől szedik be az adatforgalmazás ellenértékét, amit a nagy online szolgáltatók bevonásával duplán fizettetnék ki.

Piaci hírek

Van az a pénz... Kivették a kínai App Store-ból a WhatsAppot és Threadset

Peking szerint a Meta két mobil appja nemzetbiztonsági aggályokat vet fel.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.