A Gartner előrejelzése szerint belátható időn belül automatizálják a PM feladatok négyötödét, kiváltva az elavult eszközöket is.

A projektmenedzsment (PM) tudományágban pillanatnyilag alkalmazott eszközök és feladatok négyötöd része egyszerűen felszívódhat a következő évtized végére. A Gartner előrejelzése szerint a mesterséges intelligenciával támogatott megoldások teljesen átveszik addigra az olyan funkciókat, mint amilyen az adatgyűjtés, a nyomonkövetés vagy a jelentéskészítés. A projektportfolió-menedzsment (PPM) szegmensben dolgozó vezetők addigra forradalmian új lehetőségekhez  jutnak az üzleti célok támogatására: a piackutató úgy látja, hogy a mostani eszköztáruk már nem felel meg a digitalizálódó üzleti működés követelményeinek, az MI-technológiák viszont ezt a területet is felforgatják.

A Gartner már erre az évre jósolja az olyan, mesterséges intelligenciára épülő PPM-megoldásoknak a felszínre törését, amelyek a PM-szakemberek felhasználói élményét is jelentősen fokozhatják. Ez a fókusz nem csak a munka hatékonyságát növeli, de már 2023 körül azt eredményezheti, hogy a digitális platformokra, az MI-re vagy a virtuális valóságra koncentráló technológiai szolgáltatók diszruptív erővé válnak a PPM-piacon, és már a hagyományos szolgáltatókat is arra kényszerítik, hogy egyértelmű válaszokat adjanak mindezekre a kihívásokra.

Itt is alapképesség lesz az MI-technológiák adaptációja

A már említett adatgyűjtés, adatelemzés vagy jelentéskészítés adja a PPM gerincét, és a mesterséges intelligencia éppen itt fejti ki a leglátványosabb hatásokat, javítva az ezekhez kapcsolódó munka eredményeit. A gép nyilvánvalóan gyorsabban végzi az analitikai feladatokat, mint bármilyen emberi felhasználó, és az elemzések kimenetét is hatékonyabban alkalmazza a teljesítmény általános fejlesztésére. Ahogy a szegmensben átalakulnak a szabványok, a PPM és PMO vezetők is olyan munkatársakat keresnek majd a megújuló szervezetekbe, akik képesek kiaknázni az MI és az okos gépek lehetőségeit.

Itt olyasmire kell gondolni, mint például a chatbotok és a hangvezérelt MI-technológiák, amelyek billentyűzet és egér használata nélkül képesek végrehajtani a megfelelő utasításokat. Az eddig sem volt titok, hogy a projektmenedzsment valamivel többet jelent egy terv elkészítésénél és a terv következetes végrehajtásánál. A Gartner szerint azonban az új technológiákat alkalmazó szakemberek hamar tapasztalni fogják, hogy a gépi tanulással és a prediktív analitikával a projektekben is sokkal ritkábban bukkannak fel előre nem látható események, és az emberi tényezőből adódó hibák is sokkal alacsonyabb kockázatot jelentenek majd.

A piackutató előrejelzése összefüggésbe helyezi néhány nappal ezelőtt megjelent cikkünket is, amelyben Szalkai Gergely projektmenedzsment-szakértő vizsgálta a projektiroda helyzetét a szervezeteken belül. Ebből kiderült, hogy a projektmenedzsment-csapat sem kizárólag az üzleti szegmensben, sem közvetlenül az IT-operáció alá sorolva nem tudja betölteni független leszállítói feladatát, megtartva a projektek önálló értékeit. Nem nehéz elképzelni, hogy az automatizálás és a mesterséges intelligenciára épülő, szolgáltatott megoldások ebben a tekintetben is változást hozhatnak, és segíthetnek abban, hogy a PMO kiemelt pozíciót szerezzen a vállalati szervezeten belül.

Piaci hírek

Nem tetszik Moszkvának, hogy orosz appokat rakott ki alkalmazásboltjából az Apple

Az orosz Facebookként is emlegetett VK szerint pár napja mindenféle indok és előzetes jelzés nélkül tűntek el alkalmazásai az App Store kínálatából. A Kreml szóvivője ennek kapcsán arra biztatta honfitársait, hogy váltsanak Androidra.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.