A közösségi oktopusz csápjai közé ezúttal a közösségi erőforrásokból friss háromdimenziós térképeket kreáló Mapillary került.
Hirdetés
 

A svéd Mapillary blogján jelent meg tegnap a hír, hogy mostantól a Facebook vállalatcsoport kötelékében tevékenykednek tovább. A tranzakció tényét az amerikai vállalat is megerősítette, ugyanakkor a felvásárlás pénzügyi részleteiről és a távlati tervekkel kapcsolatban egyelőre nem sokat tudni.

Felkerültek a térképre

A Mapillaryt 2013-ban alapította a svéd Jan Erik Solem azzal a céllal, hogy a világ térképészeti alkalmazásai számára a lehető legpontosabb, utcaszintű adatbázist kínálhassák. A startup ötlete abból állt, hogy nem önerőből próbálja meg előállítani mindezt, hanem együttműködő önkéntesek seregére támaszkodva.

A munkában részt vevő felhasználók és szervezetek által beküldött képekből a cég algoritmusa térképészeti szoftverek által is használható 3D-s térképet "fércel össze". Ezeken nem csak az épületek és utak elhelyezkedése szerepel, de például az önvezető technológiák elterjedéséhez elengedhetetlenül fontos útjelző táblák, közlekedési jelzések is. (Utóbbiak téves azonosítása ugyanis egyelőre komoly rizikófaktor jelent.)

Az akvizícióról tájékoztató bejegyzés szerint a Mapillary életében szinte minden változatlan marad: a cég továbbra is nagy lendülettel gyűjti be majd az adatokat és folytatja a nyílt alapokon nyugvó együttműködést más területen érdekelt szervezetekkel, cégekkel is. Egy fontos változás viszont azonnal életbe lép. A Mapillary adatkészlete eddig nem üzleti célú felhasználásra teljesen ingyenes volt. Mostantól viszont már azoknak sem kell fizetni, akik kereskedelmi céllal használnák a cég adatait. Azaz a Facebook innentől "állja a cechet".

Kitáruló fejlődési utak

A Facebook a felvásárlással persze nyilvánvalóan így sem jár rosszul. A folyamatosan frissülő adatkészlettel könnyen megerősítheti olyan futó termékeit, mint például a Marketplace, de a későbbiekben nagyon jól jöhet a most megszerzett know-how a virtuális- és kiterjesztett valósághoz kötődő tervek megvalósításában. Már csak azért is, mert ezen a területen alig néhány hónapja is volt már egy bevásárlás. A közösségi polip egy másik európai startupot, a Scape Technologiest is felszippantotta, amely vizuális alapú helymeghatározási rendszert fejleszt.

Közösség & HR

A robotok újabb bűnözési hullámot indíthatnak az Europol szerint

A robotok, a drónok és a mesterséges intelligencia fejlődésével a fizikai világban is megjelenik minden, ami eddig a digitális világra volt jellemző, nem beszélve arról, ha az automatizálás miatt tényleg tömegek veszítik majd el a megélhetésüket.
 
Hirdetés

Az ötlettől az értékteremtésig – a gépi tanulási pipeline szerepe az adattudományi működésben

A jó adatok önmagukban még nem elegendők: a modellek csak akkor működnek megbízhatóan, ha egy átlátható, automatizált és reprodukálható környezetben futnak. A gépi tanulási pipeline-ok éppen ezt a technológiai hátteret teremtik meg.

Sok szervezet adatvezéreltnek tartja magát, mert van BI rendszere és heti dashboardja. A valóságban azonban ennél többről van szó; a kérdés ugyanis nem az, hogy van-e elég adat, hanem, hogy mennyire jól használják a döntések meghozatalához.

a melléklet támogatója a One Solutions

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.