Az API-használat fizetőssé tétele miatt tiltakozó adminisztrátorok és a cég vezetése között egyre feszültebb a viszony. Közben feltűntek a februári hekkertámadás elkövetői is, akik komoly szivárogtatásra készülnek.

A Twitter legmozgalmasabb napjait idéző módon peregnek a történések mostanság a Reddit háza táján. Az összehasonlítás már csak azért is megállja a helyét, mert a legnagyobb közösségi fórumot üzemeltető vállalat szintén azzal próbálja feltölteni a kincstárát, hogy bejelentette, mostantól komoly összeget kér az API-használatért. A Twitter ezt meglehetősen cinikusan adta elő, de nem kezeli sokkal jobban a helyzetet a Reddit menedzsmentje sem.

Általános vélekedés szerint a külső fejlesztők számára elengedhetetlen funkcióért a Reddit túl sokat kér. Az egyik legnépszerűbb külső alkalmazás, az Appolo esetében például évi 20 millió dollárra jönne ki a számla. Ezt az app egyedüli fejlesztője, Christian Selig nem tudja előteremteni az alapvetően ingyenes megoldásból származó bevételeiből, ezért június végén bezárja a boltot. Hasonlóról számolt be több más kiemelkedően kedvelt külső alkalmazás fejlesztője is.

Mivel a Reddit saját alkalmazása finoman szólva sem arat osztatlan elismerést a felhasználók között, az alternatív lehetőségek gyors és kíméletlen kinyírása nagy felháborodást keltett. A több mint 8500 subreddit moderátorai által támogatott múlt hét eleji tiltakozó akcióval rövid időre magát a platformot is sikerült megfektetni.

Kitartó menedzsment, tréfás adminok, burkolt és kevésbé burkolt fenyegetések

A Reddit vezérigazgatója mindeközben igyekszik keményen tartani magát az áprilisban felvázolt módosításokhoz. Steve Huffmannak erre jó oka van, hiszen a még 2021-ben belengetett tőzsdére lépés továbbra is napirenden van. Ehhez viszont nem ártana profitot felmutatni, amire egyelőre képtelen a vállalkozás. A cégvezető egyébként azt vetítette előre, hogy a tiltakozás hamar lecseng.

Ehhez képest az eredetileg kétnaposra tervezett akciót a résztvevő subredditek több mint fele "meghatározatlan időre" meghosszabbította. És ahol privátról újra nyilvánosra nyitották a csoportot, abban sem volt köszönet. Három hatalmas közönséggel rendelkező csatorna (r/pics, r/gifs, and r/aww) például megszavaztatta a közösségével, hogy felületeiken mostantól csakis egy amerikai humoristáról készült képek szerepelnek, ami meglehetősen vicces tartalomfolyamot generált.

A cégnél közben kezd elfogyni a türelem. Ez abból is látszik, hogy egy munkatárs az adminokra vonatkozó szabályzat felemlegetésével azt lebegtette meg, hogy a Reddit akár el is távolíthatja a nem megfelelő módon tevékenykedő moderátorokat, hogy aztán helyükre olyanokat nevezzenek ki, akik hajlandók tovább vinni az adott témát. A The Verge többször is igyekezett ezzel kapcsolatban tisztább képet kapni, de a vállalat meglehetősen ködösen nyilvánult meg a kérdésben.

Nem köntörfalaztak viszont azok a hekkerek, akiknek még februárban egy klasszikus adathalászati akcióval beférkőztek a Reddit informatikai rendszerébe, ahonnan bizalmas belső anyagokkal, kódokkal és bizonyos személyes információkkal távoztak. A BlackCat néven ismert banda első körben pénzt követelt az adatok törléséért és a "diszkréciójukért" cserébe. Mivel a vállalat a jelek szerint nem volt hajlandó fizetni, így a csoport új ötlettel állt elő: bejelentették, hogy hamarosan nyilvánosságra hozzák a csomagot, amiben a Redditre nézve nagyon kellemetlen információk is vannak.

Közösség & HR

Újabb ’DeepSeek-pillanat’ előtt az mesterséges intelligencia?

Egy rejtélyes ingyenes LLM tartja lázban az MI-fejlesztőket. Állítólag egybillió paraméterrel dolgozik.
 

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.